Miért akarta megölni Ancelotti a Chelsea egyik játékosát?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 18:22
null
„Tiszteletlen volt, én pedig megpróbáltam megölni” (Fotó: Action Images)
Carlo Ancelotti, a Chelsea korábbi menedzsere saját bevallása szerint Londonban töltött időszakában közel állt ahhoz, hogy kiderüljön, valóban kék vér csörgedezik-e a Chelsea játékosainak ereiben.

Az olasz vezetőedző, aki azóta egy párizsi kitérővel a Real Madridhoz került, a The Times magazinnak nyilatkozott arról, hogy „megpróbálta megölni” egy játékosát, mikor a Chelsea-t irányította.

Az sajnos nem derült ki az interjúból, hogy melyik labdarúgó húzta ki ennyire a gyufát az olasznál, mindössze annyi, hogy jó adag tiszteletlenséggel dühítette fel ennyire Ancelottit.

„Egy menedzser (vezetőedző) sikeressége a játékosaival ápolt kapcsolatán múlik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell érteni és igazat adni nekik” – osztotta meg edzői tapasztalatait Ancelotti a The Times riporterével, majd így folytatta.

„Fontos a fegyelem és fontosak a szabályok is, de az edzőnek tudnia kell rugalmasnak lenni. Persze előfordult, hogy mi sem voltunk azok. Didier Drogba egyszer fél órát késett meccsnapon, s ezért nem léphetett pályára.”

„Kulcskérdés a kölcsönös tisztelet. Komoly problémánk sosem volt a keret tagjaival a Chelsea-nél, de egy játékos egy alkalommal tiszteletlen volt, én pedig megpróbáltam megölni, de ez akkor és ott nem volt kivitelezhető. A játékos a klub tulajdona, és nem mindig cselekedhetsz úgy, ahogy azt jónak látod.”

Carlo Ancelotti két szezonon keresztül, 2009 és 2011 között irányította a Chelsea együttesét. Első szezonjában rögtön bajnoki címet nyert, de a következőben nem sikerült megvédenie a címet, így távoznia kellett.

CHELSEA-EDZÉS ANCELOTTI MÓDRA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik