A bíró videója

Gondoljunk most egy kicsit jobban utána!

Sepp Blatter és Michel Platini rendszerint a labdarúgás hagyományaival és „emberi mivoltával" érvel, de ezek nem igazán meggyőzőek. Mint ahogy az sem, hogy a videobíróval nem lennének azonosak a feltételek az elit és az alacsonyabb osztályok között: most sem azok, hiszen a futballpiramis alján gyakran előfordul, hogy csak egy játékvezető fújja a sípot, a profiknál pedig minimum négyszer ennyien vannak egy meccsen a sporik. (A bipes zászlóról és a mikrofonos kommunikációról nem is beszélve.) Más kell, hogy legyen az ok.

Érzésem szerint a futballvezetők attól tartanak, hogy a videobíró bevezetésének haszna a vártnál jóval kisebb, az ára viszont a vártnál jóval nagyobb lenne – magyarán szólva nem érné meg. Nem elsősorban gazdasági értelemben.

Kezdjük az elmaradt haszonnal: rengeteg esetben a videó sem segítene. A játékvezető döntéseinek többsége kényszerűen szubjektív, különösen a faultok esetében, hiszen rengeteg ütközést lehet így is, úgy is megítélni. Csak egy példa: a 2006-os vb olasz–ausztrál meccsén megadott tizenegyesen rengeteget vitatkoztak –Fabio Grosso „átesett" az előtte fekvő Lucas Neillen–, holott nem az volt a kérdés, hogy a bíró mit látott, hanem hogy azt hogyan ítélte meg. Az ilyen eseteken bizonyosan nem segítene a videózás, mert a tv-felvételek alapján is mindenki máshogy vélekedett az esetről, azaz a viták megmaradnának. És a játékvezető sem változtatott volna a döntésén a videó megtekintése után. (Merthogy – és ezt gyorsan tegyük hozzá – csakis ugyanaz a bíró dönthet a visszajátszás alapján, aki a pályán is vezet, éppen a szubjektivitás miatt, a következetesség betartása végett. Az tehát nem megoldható, hogy valaki a monitor elől a játékvezető fülébe súgja, mit kell fújni.)

Nem véletlen egyébként, hogy bár sok sportágban használnak videobírót – ami nagyon gyakori érv a futballbéli bevezetést szorgalmazók részéről –, kifejezetten testi kontaktust máshol sem vizsgálnak. A kosárlabdában csak a támadóidővel és a hárompontos vonallal kapcsolatos tévedések kiszűrésére, jégkorongban a gólok szabályosságának eldöntésére (de egyéb faultokra nem), amerikai futballban is csak pozícióval kapcsolatos kérdésekre, és nem szabálytalanságokra. Egyéni sportágakban pedig – mint a tenisz, az atlétika vagy a vívás – eleve csak objektív döntések vannak, azaz kint volt vagy bent volt, ki ért be előbb, ki talált előbb stb.

Hasonló szubjektivitás vonatkozik a kezezésre is, a szándékosság megítéléséhez, bár ez speciel Henry esetére nem érvényes... Nem véletlen, a FIFA eddig csak az abszolút objektív „gól vagy nem gól?" kérdéskör eldöntésére engedte be a technikát a csipes labda formájában, de ezt sem találta elég jó megoldásnak. Tegyük hozzá, még a gólvonalon áthaladó labda gondját sem oldaná meg egyértelműen a videobíró, ahogy azt egyNHL-ben történt esetmutatta.

De vissza a focihoz, mert itt jön az egyik legérzékenyebb terület: a lesek. Elvileg ez is objektívan eldönthető (leszámítva az aktív-passzív problematikát), még sincs rá jó technikai megoldás. Az nem opció, hogy a normál – rendszerint nem pontosan vonalban lévő kamerával készített – televíziós felvételeken berajzolgatják a vonalat, és így próbálnak meg elemezgetni, az viszont jelenlegi eszközökkel nem megoldható, hogy mindig legyen vonalban kamera.

Több olyan rendszer fejlesztésén is dolgoznak, amelyek – a teniszben használt sólyomszemhez hasonlóan – „önmaguk bíráskodnának", azaz nem a játékvezetőnek kellene megnéznie a felvételt, hanem a gép azonnal jelzést küldene a partjelzőnek, amennyiben valaki leshelyzetbe kerül. Ezek hasonlóak a játékosok futómennyiségét és egyéb statisztikai adatait mérő ProZone, Tracab stb. rendszerekhez; a megoldás egyik úttörője a magyarMaruzsi László, bemutatását azonban már többször el kellett halasztani, mert még nem eléggé megbízható.

Mellesleg felmerül itt egy olyan gond is, hogy ha mondjuk tévesen lesen állítanak meg valakit, és ez bármilyen okból kiderül, akkor hogyan adjuk vissza az elvett helyzetet? Ugyanez a kérdés akkor is, ha valótlan kezezés vagy más szabálytalanság miatt akaszt meg egy akciót a játékvezető. Az azért mégsem lehet megoldás, hogy minden támadást végigengednek, bármit is tesz közben a támadó csapat, legfeljebb visszavonják a gólt egy perccel később, ha mégis szabálytannak bizonyult a gólszerző...

És mindezen bizonytalanságok mellett a videózásnak komoly ára van, figyelembe véve azt is, hogy a fentiek értelmében mindenképpen a vezetőbírónak kell kikocognia az oldalvonalhoz a felvételek megtekintéséhez. Mennyi időbe kerül mindez? Mennyit áll miatta a játék? Vannak persze holtidők a futballban így is, úgy is (főleg a vitatott esetek után), de ez azért mégiscsak jelentősen megnövelné a meccsidőt.

Összegezve tehát: a videobíró a vártnál jóval kevesebb problémát oldana meg, viszont sok újat is kreálna, és ez tartja vissza a FIFA-t a bevezetésétől. A játékvezetői tévedések kárvallottjai szerint persze éppen elég, ha egy-két fontos hibát sikerül nyakon csípni, legyen bármi is az ára, de a nemzetközi szövetség átfogó, hatékony rendszerre bólintana csak rá. Ilyen lehet véleményük szerint a hatbírós rendszer, amelyben egy-egy játékvezető a kapu mögül figyelné az eseményeket – és amellyel Henry kezezésére minden bizonnyal rögtön fény derült volna! –, de az emberi hibát ez is csak csökkenteni képes, száz százalékig megszüntetni nem. És amíg van hiba, addig mindig lesz vita is...