Szocsi 2014: Knoch továbbjutott, Liu kiesett 500 méteren

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 11:24
null
Knoch Viktor negyeddöntős 500 méteren (Fotó: Action Images)
Liu Shaolin Sándor kiesett a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának előfutamaiból a szocsi téli olimpián, azonban Knoch Viktor a második helyen végzett futamában, így ő folytathatja.

A második futamban induló Liu versenyző a külső ívről, a legrosszabb pozícióból rajtolhatott. Bár sikerült egyet előznie az első kanyarnál, a kanadai Charle Cournoyer-t és a holland Freek van der Wartot már nem tudta utolérni. Így, miután nem végzett az első kettő között, kiesett.

 

Knoch Viktor a legjobb, belső pozícióból rajtolhatott a hatodik körben. A rajt után rögtön megelőzte őt a kínai Vu Ta-csing, de a második pozíciót meg tudta tartani. Bár utána nagyon támadta a kazah Nurbergen Zsumagazijev, majd a holland Niels Kerstholt, szerencsére már nem sikerült őt megelőzni, így a második helyen továbbjutott a pénteki negyeddöntőbe.

 

NŐI 1000 MÉTER

 

A hatodik futamban rajthoz álló Heidum vezetett is futamában, de később visszaesett. Végül a versenybírók kizárták, mert úgy ítélték meg, hogy az orosz Szofija Proszvirnova miatta esett el az egyik kanyarban.

A negyeddöntőket, az elődöntőket és a döntőket pénteken rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
17 órája

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
2025.03.25. 11:53
Ezek is érdekelhetik