Szocsi 2014: Senki sem küld haza versenyzőt! - Kálomista

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 18:53
A Magyar Olimpiai Bizottsággal már korábban egyeztetett módon tér haza Szocsiból minden magyar sportoló – mondta az MTI-nek Kálomista Gábor, a Magyar Síszövetség elnöke, aki péntek reggel érkezett vissza Budapestre a téli olimpia városából.

A sportág honi első embere azután nyilatkozott így, hogy a sífutó Szabó Milán sérelmezte az ő hétfői hazautazását.

„Összességében nagy élmény volt az olimpia, épp ezért sajnálom, hogy hétfőn haza kell mennünk, aminek nem tudjuk az okát. Szerettem volna még élvezni a játékok hangulatát és érezni az olimpiai eszmét” – jelentette ki a gyöngyösi versenyző az MTI tudósítójának a helyszínen nyilatkozva azt követően, hogy a 15 kilométeres klasszikus stílusú számban pénteken a 78. helyet szerezte meg.

„Senki sem küldi haza őket – reflektált a sífutó szavaira Kálomista Gábor. – Szövetségünk a kellő időben egyeztetett a MOB-bal, így az is terv szerint történt, hogy Szabó Milán már január 31-én megérkezett Szocsiba, s hogy hétfőn van a hazautazás. Amúgy pedig a Szocsiban maradásra is kínálkozott lehetőség: aki érmet szerez az olimpián, maga dönti el, hogy marad-e vagy sem.”

A síszövetség elnöke hangoztatta azt is, hogy jobb lenne, ha mindenki az olimpia jó oldalát nézné, s maradéktalanul örülne minden magyar sikernek, így például annak, hogy Miklós Edit a hetedik tudott lenni lesiklásban, ami hatalmas eredmény.

„Mi mindent megteszünk a versenyzőinkért, s talán elvárható, hogy az érintettek tényszerűen nyilatkozzanak, senkit nem megbántva” – jelentette ki Kálomista Gábor.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
17 órája

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik