Északisí-vb: mesterhármas - Björgen nyert tíz kilométeres sífutásban

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 14:10
Címkék
Marit Björgen győzelmével ért véget az oslói északisí-világbajnokságon a nők tíz kilométeres klasszikus stílusú sífutóversenye. A norvég mögött a lengyel Justyna Kowalczyk lett a második, míg a címvédő finn Aino Kaisa Saarinen a harmadik.

A tíz kilométeres, egyenkénti indításos sífutó viadal kevésbé látványos, mint például az üldözéses, hiszen lényegében nem egymás ellen, hanem az óra ellen harcolnak a versenyzők. Azonban a hagyományok miatt nagy respektje van ennek a számnak is.

Az első ellenőrzőpontnál (2.2 km) Justyna Kowalczyk állt az élen, a lengyel csaknem tíz másodpercet vert az Oslóban már kétszeres aranyérmes norvég Marit Björgenre.

Három kilométerrel a cél előtt maradt ez a sorrend, ám a címvédő finn Aino Kaisa Saarinen is ott loholt a maga 17.8 másodperces hátrányával a harmadik helyen.

Saarinen lendületes hajrája nem volt elég a győzelemhez, míg Marit Björgen finise minden (norvég) képzeletet felülmúlóan sikerült, így végül megszerezte harmadik elsőségét is Oslóban.

Ebben a számban nem volt magyar résztvevő.

ÉSZAKISÍ-VB, OSLO
Sífutás, női 10 km (klasszikus stílus). A végeredmény
1. Marit Björgen (norvég) 27:39.3
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +4.1
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) +9.7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik