Liu Shaoang: A jövőben is képesek leszünk uralni a mezőnyt

– Nem lehetett könnyű az újrakezdés!
– Nehéz sem volt, már nagyon vártam, hogy elkezdődjön a munka. Szerintem a többiek is így voltak vele, ha valaki mást mondott, biztosan kamuzott.

– Egy csúnya törés miatt hamarabb hagyta abba az idényt: hogy van a keze?
– Minden rendben van. A csavarok ugyan még benne vannak, szerintem benne is maradnak – az orvosok legalábbis azt mondták, semmiféle gondot sem okoz, ha maradnak.

„INDÍTSUK MAGUNKAT ÚJRA”

– Azt hogy viseli, hogy éppen akkor dolgoznak a legkeményebben, amikor az emberek többsége a nyaralásához pakol a bőröndjébe?
– Valóban a nyári hónapok a legnehezebbek, hiszen ilyenkor vannak az edzőtáborok, az alapozás keményebb időszaka, de ehhez az évek során hozzászokik az ember. Mi akkor pihenünk, amikor mások dolgoznak.

– Április végén kezdték a munkát, a héten már a jégen is dolgoztak. Szokatlan nyolc hét után korcsolyacipőt húzni?
– Inkább nehéznek mondanám – ennyi idő után elszokni nem lehet a jégtől. Ilyenkor egyébként még azokat a feladatokat csináljuk jégen, mint idény közben szárazon, vagyis imitálunk. A semmiből indulunk, az edzők minden egyes felkészülés kezdetén elmondják, hogy felejtsünk el mindent, és indítsuk magunkat újra – ahogyan a számítógépeket szoktuk. Persze az ember nem felejti el, mit tanult a múltban, ám mivel mi mindig fejlődni akarunk, valóban jól jön ez a tanács. Amit korábban tanult, azt ösztönösen csinálja az ember, minden zsigerből jön. Viszont folyamatosan meg kell újulnunk, a további sikerekhez új technikákra van szükség, úgyhogy a technikusaink is folyamatosan keresik, hogyan lehetnénk még jobbak, és mi is azon agyalunk, hogyan fejlődhetünk tovább.

– Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Gyakorló Jégcsarnokban folyamatos a tanakodás, mindenki bedobálja a közösbe az elképzeléseit?
– Előfordul ilyen is, de kínai edzőnk, Lina az, aki valójában megmondja és mutatja az irányt.

– Feltétel nélkül megbízik benne?
– Igen. Ő a második édesanyánk – a bátyám, Shaolin és én legalábbis így gondoljuk, abszolút megbízunk benne.

– Még sohasem csalódott az edzőnőben?
– Nem.

– Veszekedni szokott vele?
– Olyan előfordult már, hogy egy-egy versenyen valami nem tetszett neki, és felkapta a vizet, de én még sohasem szóltam vissza. Olyan nevelést kaptam, amelyben fontos szerepet kapott a tisztelet, meg is tanultam az évek során, mit jelent ez.

„BENNE VAN A PAKLIBAN...”

– Ez a kínai vagy a magyar vér?
– Belőlem fakad. Nem mondom, hogy mindig könnyű csendben maradnom, de mivel második gyerek vagyok a családban, ahhoz is hozzászokhattam, hogy Shaolin az első – ő hamarabb kinyitja a száját.

– Rá sohasem volt féltékeny?
– Nem.

– Ennyire senki sem jó...
– Láthatja, mégis! Nincs szükség a féltékenységre. Édesapánk arra tanított minket, hogy a család az első, ebben a szeretetben pedig nincs helye féltékenységnek. Tud valamit az öreg...

– Sokan mondják, hogy a pekingi olimpián megmutatkozik, milyen nagy is a testvéri szeretet önök között – ketten együtt egy egyéni döntőben: képesek lesznek figyelni egymásra?
– Peking még messze van. Az tényleg benne van a pakliban, hogy mindketten ott leszünk valamelyik egyéni szám döntőjében, ám teszünk is eleget azért, hogy így legyen. Az esélyességtől eddig sem riadtunk meg. Arra felkészülni, hogy két Liu lesz egy fináléban az olimpián, van még időnk.

– A pekingi olimpia gyakran eszébe jut?
– Szerintem felesleges ennyire előretekinteni, addig még sok mindent meg kell tanulnunk, hogy egyáltalán esélyünk legyen a döntőbe jutásra. Én egyébként is mindig csak a holnapra koncentrálok. Vannak napok, amikor nyűgösebb vagyok az edzéseken, akkor is arra gondolok: holnap jobb lesz.

– Van példaképe, akinek a pályafutásából, győzelmeiből erőt tud meríteni?
– Nincs példaképem: teszem, amihez értek, és a legjobb tudásom szerint teszem. Megpróbálok minden edzésen száz százalékot nyújtani. Ha mégis kellene egy sportolót említenem, az Shaolin lenne, viszont ha sporton kívül választhatnék, a családomat mondanám – ott tanultam mindent.

– Tudatos, hogy szépen lassan megteremtik a külön életüket? Eddig együtt éltek, nemrég viszont külön lakásba költöztek a bátyjával.
– Azt mégsem mondanám, hogy szétváltunk, én a földszinten lakom, ő pedig az ötödiken... De eljött az az időszak, amikor már szeretnénk önállósodni – a magánéletben. A sportban továbbra is együtt megyünk az úton.

– Össze is kötik önöket sokan.
– Megszoktuk. Van köztünk két és fél év, mégis sokan hiszik, hogy ikertestvérek vagyunk. Pedig én például sokkal helyesebb vagyok.

„KÉPESEK LESZÜNK URALNI A MEZŐNYT”

– A pjongcsangi olimpia után azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy átveszi a short track csapatban a vezér szerepét a testvérétől. Viszont a pekingi olimpia után ilyen helyzet is előállhat, ha mondjuk Shaolin a visszavonulás mellett dönt.
– Az nyilvánvalóan új helyzet lenne, és annyira már nem tiltakoznék ellene. Ám nem tudhatjuk, mit hoz a jövő: ha olyan sikert érünk el Pekingben, mint szeretnénk, nem biztos, hogy szögre kerül a korcsolya.

– Az olimpia előtt már a következő idényben vár önökre egy nagy feladat: januárban hazai pályán, Debrecenben kellene felülírni az idei Európa-bajnokság eredményeit, amelyek magyar szempontból minden idők legjobbjai voltak.
– Eddig. Képesek vagyunk még jobb eredményekre, de nem biztos, hogy Debrecenben. Nem a hazai pálya miatt, hiszen tényleg nem szoktunk megriadni semmitől. Persze, a pjongcsangi olimpián voltak mentális zuhanásaim, ám utána ilyenre már nem volt példa. A jövőben is képesek leszünk uralni a mezőnyt.