Peking 2022: 41 tételből áll a magyar indulók felszerelése

2022.01.26. 21:21
null
A felszerelések egy része (Fotó: magyarock.hu)
Negyvenegy tételből álló felszerelést kaptak a pekingi téli olimpián szereplő magyar versenyzők a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) – írja az MTI.

 

A MOB szerdai tájékoztatása szerint az már több évtizedes hagyomány, hogy a szervezet bőséges ruházattal és felszereléssel látja el a játékokra utazó delegáció tagjait, különösen a sportolókat. A pekingi olimpikonok közel egymillió forint értékű felszereléssel gazdagodtak, melyet a játékok után is megtarthatnak.

Ahogy az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapokmányában, az Olimpiai Chartában is szerepel, az olimpiai eseményeken résztvevő nemzeti csapatok egységes megjelenésének biztosítása az adott nemzeti olimpiai bizottság feladata és kizárólagos joga.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a minden igényt kielégítő, a rendező ország éghajlatához és időjárásához alkalmazkodó bőséges termékkészlet az általános és szabadidős sportruházatot foglalja magában, a sportágspecifikus versenyruházatot nem.

„Fontos, hogy a magyar olimpiai csapat megjelenésében egységes, felismerhető és beazonosítható legyen a nemzetközi környezetben. Ez vonatkozik az eredményhirdetésekre, az ünnepségekre, az utazásra, a közösségi programokra egyaránt – mondta Vékássy Bálint, a MOB főtitkára. – Ezért az utazótáskától a hátizsákig, az edzőcipőtől, a bakancson, zoknin, pólókon keresztül a melegítőgarnitúrákig, az aláöltözetektől a különböző kabátokig a lehető legszélesebb ruházati palettát biztosítja a MOB a sportolók számára.”

Kiemelte azt is, hogy a termékeken Hungary felirat vagy nemzeti címer, valamint a magyar olimpiai csapat hivatalos márkája, a Magyarock utal a hovatartozásra. Hozzátette, hogy a Pekingre biztosított nemzeti kollekció darabjai már jól beváltak korábban, például a 2018-as, phjongcshangi téli olimpián, viszont újdonságot jelent a magyar csapatnál a prémiumkategóriás, funkcionális téli ruházati cikkeiről ismert Helly Hansen, melynek extra meleg, merinói gyapjút tartalmazó aláöltözete, vagy a minden időjárási viszontagsághoz igazodó kabátja bizonyára jó szolgálatot tesz majd a versenyzőknek.

Legfrissebb hírek

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34