Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: Heidum Bernadett ezüstérmes 1000 m-en

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.01.16. 15:00
null
Szombati bronza után ezüstérmet szerzett Heidum Bernadett (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
Heidum Bernadett ezüstérmet nyert vasárnap 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságán, a hollandiai Heerenveenben.

 

A szombaton, 500 m-en harmadik magyar versenyző – aki tavaly, Drezdában ugyancsak második volt ezen a távon – a döntőben csak az olasz Arianna Fontanától kapott ki, míg bolgár Marina Georgieva-Nikolovát és a cseh Katerina Novotnát maga mögé utasította.

A viadal honlapja szerint Heidumon kívül az egyéniben első felnőtt Eb-jén szereplő Lajtos Szandra, valamint a pénteken, 1500-on bronzérmes Huszár Erika is megnyerte előfutamát, a negyeddöntőben azonban mindketten búcsúztak.

A férfiaknál Oláh Bence az első körben, Béres Bence pedig a negyeddöntőben esett ki ezen a távon.

A vasárnapi zárónapon még a 3000 m-es szuperdöntőket (Heidum és Huszár), valamint a váltók fináléit (magyar női csapat) rendezik az Eb-n.

Heidum Bernadett összetettben is ezüstérmet szerzett.

A női 3000 m-es szuperdöntőben a magyar versenyző negyedikként ért célba, s az összetett pontversenyben – amelybe az 500, az 1000, az 1500 m és a szuperdöntő számított bele – végül második lett.

A zárószámban a pénteken, 1500-on bronzérmes Huszár Erika nyolcadikként zárt, összetettben pedig ugyancsak nyolcadik lett.

Mindez azt jelenti, hogy a magyarok a következő kontinensbajnokságon három egyéni női versenyzőt indíthatnak.

Ezüstérmet nyert a női váltó is.  A 2009-ben Eb-győztes Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű csapat a fináléban futó Lajtos Szandrával a döntőben a hollandok mögött, az olaszokat és a németeket megelőzve ért célba másodikként.

A magyarok így összesen öt érmet szereztek a kontinensbajnokságon, Huszár pénteken 1500-on volt harmadik, Heidum szombaton 500-on nyert bronzérmet, míg vasárnap 1000 méteren második lett, s a szuperdöntőben elért negyedik helyezésével összetettben is ezüstérmet szerzett.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, HEERENVEEN
Férfiak. 1000 méter: 1. Thibaut Fauconnet (francia) 1:26.888, Silovs (lett) 1:26.942, 3. Whelbourne (brit) 1:27.301, ...16. Béres Bence (magyar), ...30. Oláh Bence (magyar).
3000 méteres szuperdöntő: 1. Thibaut Fauconnet 4:50.275, 2. Zaharov (orosz) 4:50.303, 3. Knegt (holland) 4:50.426.
Az összetett verseny végeredménye. Európa-bajnok: Thibaut Fauconnet (Franciaország) 136 pont, 2. Haralds Silovs (Lettország) 50, 3. Sjinkie Knegt (Hollandia) 47, ...25. Oláh Bence (Magyarország), ...27. Béres Bence (Magyarország). Váltó (5000 m).
Európa-bajnok:
Hollandia (Daan Breeuwsma, Niels Kerstholt, Sjinkie Knegt, Freek Wart) 6:54.608, 2. Oroszország (Jelisztratov, Grigorjev, Kozulin, Prankevics) 6:54.726, 3. Nagy-Britannia (Douglas, Eley, Stanley, Whelbourne) 6:56.025, ...7. Magyarország (Darázs Péter, Oláh Bence, Knoch Viktor, Béres Bence).
Nők. 1000 méter: 1. Arianna Fontana (olasz) 1:35.209, 2. Heidum Bernadett (magyar) 1:35.356, 3. Georgieva-Nikolova (bolgár) 1:35.528, ...10. Huszár Erika (magyar), ...13. Lajtos Szandra (magyar). 3000 méteres szuperdöntő: 1. Arianna Fontana 5:15.742, 2. Novotna (cseh) 5:19.114, 3. Windisch (osztrák) 5:19.585, 4. Heidum Bernadett 5:19.688, ...8. Huszár Erika 5:35.767.
Az összetett verseny végeredménye.
Európa-bajnok: Arianna Fontana (Olaszország) 115, 2. Heidum Bernadett (Magyarország) 42, 3. Martina Valcepina (Olaszország) 39, ...8. Huszár Erika (Magyarország) 14, ...18. Lajtos Szandra (Magyarország).
Váltó (3000 m).
Európa-bajnok: Hollandia (Annita van Doorn, Sanne van Kerkhof, Yara ter Mors, Jorien ter Mors) 4:19.253, 2. Magyarország (Huszár Erika, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa – Keszler Andrea) 4:19.284, 3. Olaszország (Fontana, Peretti, Valcepina, Viviani) 4:20.473
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik