Angyalt a falra – Deák Zsigmond jegyzete

Belgium–Magyarország férfi teniszmeccs kezdődik péntek délután fél kettőkor a liege-i Country Hall du Sart Tilman elnevezésű kosárlabdacsarnokban. Világcsoport, nyolcaddöntő, a honfitársainkkal – legutóbb huszonkét éve írhattunk le hasonlót. Az mondjuk dupla pech, hogy a tavalyi döntős belgák jönnek szembe, hiszen ebbéli minőségükben (függetlenül az előkelőbb helyezésüktől) a csata helyszínét is ők választhatták meg. Hát persze hogy nem a Kopaszi-gátra szavaztak, ahol tavaly az elit kapujában kiporoltuk az oroszokat. Előtte meg Pozsonyban, a történelmi múlt ellenére idegenben, a szintén sokkal esélyesebb szlovákokat is.

Liege kapcsán nincs vita, itt sosem voltunk otthon, a hazaiak a favoritok, a harmadik helyen állnak a válogatottak legfrissebb ranglistáján, amelyen mi a tizennyolcadikon, mivel még két, nem világcsoportos gárda (Argentína, Csehország) is megelőz bennünket a sorban. A közelmúlt eredményeit tekintve mégis ádáz csatára van kilátás, David Goffin és Fucsovics Márton vasárnapi rangadója, illetve a szombati páros lehet a vízválasztó. S ebben nincs semmi hókuszpókusz, felelőtlenül kalkulált bravúr, az egyéni világranglistás helyezések alapján számolunk így. A belga éljátékos a hetedik, a magyar a hatvanharmadik, Ruben Bemelmans neve mögött a 120-as, Balázs Attiláé után a 227-es szám áll.

Ez egyébként a teniszversenyek közül épp a Davis-kupában számít a legkevésbé, a csapatszellem, a patriotizmus már sokszor csodákra volt képes a sorozat 1900 óta húzódó históriájában. „Szeretek sok ember előtt játszani, a hazámért küzdeni" – fülünknek mi szebben csengő szavakat hallhatnánk Fucsovics szájából a viadal előtt? S ha abból indulunk ki, hogy ő a nagy Roger Federerrel nyolcaddöntőzhetett a múlt héten befejeződő Australian Openen, Goffin viszont már a második fordulóban elvérzett, még szakmai érvek is állnak a mieink mellett.

Ettől még a realitás a vereség, viszont ne fessük az ördögöt a falra! Inkább fessünk angyalt, ha nem is elvárva, de remélve az újabb kellemes meglepetést. Mert 1994-ben és 1996-ban szintén bejutottunk a világcsoportba, onnan tovább azonban még sosem. Eljött az idő? Az idén Melbourne-ben történtek után ez már egyáltalán nem utópia.