Roland Garros: A családomnak volt egy álma – Babos

– Pénteken azt mesélte, hatvanhárom napja tanul franciául – eszerint a hatvanötödiken mondott franciául győzelmi beszédet. Nem is rossz!
– Ugye? Köszönöm! A legnagyobb problémám az volt, hogy az ilyen nagy stadionokban mindig késik egy kicsit a hang, és így nem volt egyszerű rendezni a gondolataimat, és beszélni is közben. Szóval, küzdöttem. De örülök neki, hogy fejlődöm ebben is, mert én nem csak a teniszben vagyok motivált. A tanulás, különösen a nyelvtanulás nagyon fontos nekem, pláne ennyi utazás mellett – felelte Babos Tímea a Nemzeti Sportnak a győztes finálé után.

– Magabiztosan nyerték meg a döntőt. Mi volt a kulcs?
– Nagyon boldog vagyok a játékunk miatt. Az elején picit én teljesítettem jobban, a második játszma elején Kiki, aztán a végére mindketten. Az elején kicsit meglepett minket a kínai páros. Korábban említettem, hogy az elődöntő után nem tudtuk, mire számíthatunk az ellenfeleinktől, de megnéztük több meccsüket, kielemeztük a játékukat – aztán mégis egészen más taktikát választottak. Nem voltak megilletődve, nagyon jól teniszeztek, Cseng Szaj-szaj szinte repült a hálónál. Ahogyan haladt előre a meccs, egyre jobban megéreztük, mit kell játszanunk. A stabil szervagémek végig fontosak voltak – különösen akkor, amikor a bajnoki címért adogattam… Az ott kemény pillanat volt, mert szorosan alakult a gém, de örülök, hogy mi jöttünk ki jobban belőle.

– Össze lehet hasonlítani ezt a sikert a tavalyi Australian Open-győzelmükkel?
– Szerencsére már jó néhány Grand Slam-döntőt játszhattam, és mindegyik nagyon speciális volt. Előfordult, hogy esélytelenek voltunk, mint a Williams nővérek ellen, vagy a Sara Errani, Roberta Vinci olasz párossal szemben, Tavaly meccslabdáról ment el a US Open, az idén fájdalmas volt az Australian Open elveszített döntője… Örülök, hogy azt a meccset nem tragédiaként fogtuk fel, hanem tanultunk belőle, és még közelebb hozott minket egymáshoz. Most úgy léptünk pályára, hogy mi voltunk az esélyesek, de nem izgultuk el. Az első pillanattól kezdve próbáltuk uralni a mérkőzést, a saját játékunkat rájuk erőltetni. Ez fontos is volt, mert amint némi teret engedtünk nekik, nagyon jól teljesítettek, nem ijedtek meg a lehetőségtől.

– Ez volt a nyolcadik Grand Slam-döntője a felnőttek között. A tapasztalatának hála nyugodtabban tudott aludni a meccs előtti éjjel, mint korábban?
– Dehogy aludtam nyugodtan! Képzelje, hajnali fél egykor megszólalt a tűzjelző, mert valaki dohányzott a szállodában… Visított. Nem tudtuk, hogy tűz ütött-e ki, szóval gyorsan magamhoz vettem a pénztárcámat, útlevelem, telefonom, cipő fel, aztán le az ötödikről. Amúgy is jobban izgultam alvás előtt a döntő miatt, és még ez is… De egy ilyen éjszaka után is jól ment a beütés reggel a pályán, pozitív voltam. Talán csak egy pillanatig izgultam a fináléban, amikor a második szettben elvették Kiki adogatását. Ott volt egy játék, amikor éreztem, hogy remeg a lábam... De utána továbbra is jól tudtunk játszani, és visszaszereztük az előnyt. Egyre tapasztaltabbak vagyunk Kikivel, ezt ilyenkor ki tudjuk használni.

– És csupán huszonhat évesek! Sok lehetőség van még ebben a párosban, ugye?
– Igen, pláne így, hogy biztosan együtt maradunk, nem tervezünk külön játszani, mint a riói olimpia előtt. A legnagyobb versenyeken indulunk el, és igen, remélem, lesznek még ilyen sikereink. De Kiki jól mondta, sohasem lehet tudni, hogy lesz-e még rá alkalmunk, szóval minden ilyen nagy mérkőzés előtt úgy kell hozzáállni, hogy talán ez az utolsó lehetőségünk, és mindent meg kell tennünk a győzelemért.

– Babos Tímea az első magyar teniszező, aki a felnőttek és a juniorok között is minden Grand Slam-tornán döntőzött. Mit jelent önnek az újabb rekord?
– Elképesztő… A családomból sokan itt lehettek, láthatták a Roland Garros-győzelmem, tavaly pedig a szingapúri világbajnoki sikerem, ez fantasztikus érzés. Nem tenisznemzetből jöttem, büszke vagyok rá, hogy magyarként idáig jutottam. A kis családomnak volt egy álma, hogy hátha sikerül, és ezért sok áldozatot hozott... Mindig el is érzékenyülök ezekben a pillanatokban, mert nagyon hálás vagyok nekik, amiért itt lehetek, és ilyen eredményeket érhetek el. Én egy dolgos, kemény munkában hívő ember vagyok, de ez még nem garantálja a sikert – megható, hogy ilyen rekordokról beszélhetek.

– Még a verseny első napjaiban beszélgettem az édesapjával, aki azt mondta, a családja nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy ön teniszező lehessen, és talán ezért akarja néha túlságosan görcsösen a sikert, mert bizonyítani akar a szeretteinek is. Ön is így gondolja?
– Az ember mindig bizonyítani akar, de igen, én nemcsak magamnak, hanem a családomnak, a körülöttem lévőknek, a magyar szurkolóknak is. Most Fucsovics Marci személyében van egy férfijátékosunk is az élmezőnyben, de sokáig én voltam az egyetlen a Grand Slam-tornák második hetében. És igen, mindig bizonyítani kell, mert az élet ilyen, az ember többet és jobbat akar. Néha valóban elfelejtem, miket értem el idáig. Tényleg meg kellene állnom, és büszkének lenni az eredményeimre – ebben van némi tanulnivalóm. De most, itt ülve a trófeával a kezemben, nyilván büszke vagyok.

– Gyógyír ez a siker az elmúlt hónapok nehézségeire?
– Persze! A páros segíti az egyéni karriert, és igaz ez fordítva is. Hiszek ebben a kölcsönhatásban, és nekem is fontos, hogy Grand Slam-tornákat nyerhetek vagy döntős lehetek. Ilyenkor igen, kicsit elfelejtődik, hogy az elmúlt időszakban nem úgy sikerült az egyes, ahogyan szerettem volna.

– Ön általában csak a nagy sikerek után jutalmazza meg magát, az első világbajnoki cím után például egy cipőt vásárolt. Most mi a jutalom?
– Még nincs, hiszen nyilván nem gondoltam erre, csak a versennyel foglalkoztam. Van egy kevés időm ezt átgondolni.

– Mennyi?
– Nem sok, egy vasárnap délután.

– Hogyan tovább? Három hetet töltött Párizsban, belefér egy gyors hazaút?
– Sajnos nem megyek haza, bár ez bizonyos értelemben nyilván pozitív, hiszen az utolsó játéknapon is pályára léphettem. Szerdán már füvön fogok mérkőzést játszani, szóval az élet megy tovább. Két hete nem volt egyéni meccsem, fontos a gyakorlás, mert két hét múlva kezdődik a wimbledoni selejtező. Talán Wimbledon után lesz kis időm a pihenésre, de most az egyénimen kell dolgoznom.

– Hétfőtől Mladenovic a világelső párosban, ön a második. Kiki barátnő, csapattárs, kolléga egyben?
– Igen, minden együtt. Gyakran és sokat beszélgetünk egymással, telefonon már nem is köszönünk, csak írunk, ha eszünkbe jut valami, vagy találtunk egy érdekes képet, cikket. Közeli a kapcsolatunk, törődünk egymással. Az ő családja többet utazik, mint az enyém, és odafigyelnek rám is, szurkolnak a meccseimen. Ez nemcsak a teniszről szól, a pályán kívül is nagyon jóban vagyunk. Én is tudok róla olyan dolgokat, amiket talán a családja sem, és ez fordítva is így van, próbálunk segíteni egymásnak, ami a teniszünkre is jó hatással van. Bár még ez sem lenne elég a győzelemhez, az is kell, hogy a játékunk ennyire passzol. Hálás vagyok neki, amiért ilyen jó barátnőm ebben a kemény teniszvilágban.

– Igen, a szimpatikus nyilatkozatok ellenére azért a teniszezők ritkán járnak közösen nyaralni…
– Én becsülök mindenkit, de nagyon kevés barátom van a mezőnyben. Kikit tízéves korom óta ismerem, együtt nőttünk fel, már juniorként is jóban voltunk. Az elmúlt hónapok aztán igazán összekovácsoltak bennünket.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj (kínaiak) 6:2, 6:3