Garros: Jani Réka kikapott a selejtező első fordulójában

K. T. I.K. T. I.
2021.05.25. 20:54
null
Jani Réka kikapott az első körben (Fotó: AFP)
Jani Réka 1 óra és 20 perc alatt 6:2, 6:3-ra kikapott a Roland Garros selejtezőjének első fordulójában a világranglistán mögötte álló luxemburgi Mandy Minellától.

 

Pedig a világranglistán 184. magyar játékos – írta a Magyar Távirati Iroda a verseny honlapja alapján – ígéretesen kezdte a mérkőzést, melyen az övé volt az első brék, de 2:1-es állás után az első szettben már nem tudott több játékot nyerni. Minella (207.) lendületbe jött, és a harmadik, nullára megnyert bréket követően játszmaelőnyre tett szert.

A luxemburgi játékost a második szett elején sem sikerült megállítani, így nyolc perc alatt 2:0-ra, majd később 5:1-re meglépett, és már a meccsért adogathatott. Jani azonban szépített, ismét el tudta venni riválisa adogatógémjét, 3:5-nél pedig három újabb bréklabdája is volt, amelyekkel azonban már nem tudott élni. Minella a második meccslabdájával lezárta az 1 óra 20 perces összecsapást.

A női selejtezőben érdekelt magyarok közül Babos Tímea (111.) kedden három szettben győzött a kínai Jo Hsziao-ti (189.) ellen, és a második fordulóban a horvát Ana Konjuhhal (144.) csap majd össze. Gálfi Dalma (235.) viszont hétfő este kikapott a horvát Jana Fett-től (205.) a kvalifikáció első körében – összegezte a történteket az MTI.

A selejtezőben három győzelem szükséges a főtáblára kerüléshez.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
NŐI EGYES
Mandy Minella (luxemburgi)–Jani Réka 6:2, 6:3
Korábban
Babos Tímea–Ju Hsziao-ti (Xiaodi You, kínai) 6:4, 2:6, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
Tegnap, 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
Tegnap, 9:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02