Roland Garros: Más hangulatú a vegyes páros – Babos

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 18:36
null
Babos Tímea szerint a röptézés volt az egyik kulcs (Fotó: Zádor Péter)
Győzelemmel kezdte meg a szereplését a Babos Tímea, Fucsovics Márton vegyes páros a francia nyílt teniszbajnokságon, 85 perc alatt felülmúlta az első fordulóban a francia Manon Arcangioli, Tristan Lamasine kettőst. A magyar duó elégedetten értékelt a mérkőzés után.

 

„Nem gondoltunk arra, hogy mi lennénk az esélyesebbek, úgy mentünk fel a pályára, hogy játsszunk egy jó meccset, és nyerni akarunk” – jelentette ki Fucsovics Márton a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Babos Tímea hozzátette, egy Grand Slam-főtáblán már mindenki tud teniszezni, ő sok hasonló mérkőzést játszott már, a vegyes páros pedig egyébként is apróságokon dől el.

„Minden meccs nehéz, oda kell tennünk magunkat – erősítette meg Babos, aki különösen Lamasine teljesítményét dicsérte. – Fontos volt, hogy elkezdtünk egyre jobban játszani a hálónál, párosban a röptézés az egyik kulcs.”

Fucsovicsnak eközben azért is volt szüksége a továbbjutásra, mert ez volt az első sikerélménye az idei Roland Garros főtábláján.

„Nagyon akartam nyerni, hogy ne menjek haza győzelem nélkül Párizsból” – árulta el az egyesben és férfi párosban korábban búcsúzó nyíregyházi sportoló, aki hozzátette, ez most egészen más mérkőzés lesz Peers és Csang ellen, mint volt a melbourne-i, de mindent megtesznek az újabb továbbjutásért.

„Más hangulatú a vegyes páros, mint a többi. Bár korábban azt mondtam, hogy nem fogok többet játszani vegyesben, de most, hogy Marcival párosozhatok, nekem is különlegesek ezek a meccsek” – fogalmazott Babos.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ

Babos Tímea, Fucsovics Márton–Manon Arcangioli, Tristan Lamasine (franciák) 7:6 (7–5), 6:4

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
16 órája

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
Tegnap, 11:43

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik