Wimbledon: Babos Tímea amerikai sztáredzővel készül

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 19:02
null
Babos Tímea új edzővel készül Wimbledonra (Fotó: AFP)
A tennis.life portál szúrta ki Ilkleyben, hogy Babos Tímea gyakorlásait az amerikai sztáredző, Michael Joyce irányítja – a Nemzeti Sport megkereste a játékost, aki elismerte, a wimbledoni Grand Slam-torna végéig valóban együtt dolgoznak.

 

A párosban kétszeres Grand Slam-győztes Babos a szezon elején bontott szerződést Nikola Horvattal, azóta édesapja, Babos Csaba segítette. A soproni lány már a Roland Garroson arról beszélt, hogy a füves pályás szezonban egy ismert szakemberrel készül majd – mint megtudtuk, ez amolyan próbaidőszak, megismerik egymást, aztán Wimbledont követően meglátják, hogyan tovább. A 46 esztendős Joyce 2004 és 2011 között Marija Sarapova trénere volt, együtt nyertek három Grand Slam-trófeát, az orosz klasszis a világelsőségig menetelt, tehát olyan kaliberű edzőről van szó, akinél számít, hogy fantáziát lásson a teniszezőben.

„Tetszenek Michael edzései, eddig minden jól alakul. Hatalmas tapasztalata van, tisztelem az eddig elért eredményeit” – mondta Babos, aki elárulta, a szakember először az utazások miatt nem akarta elvállalni a feladatot, hiszen eddigi karrierje során repült eleget, sokat volt távol a családjától, 2016 májusában pedig gyermeke is született, de elemezte a legeredményesebb magyar teniszező játékát, és végül igent mondott. A Roland Garros második felében már követte Babos mérkőzéseit, Manchesterben tehát úgy kezdték el a közös munkát a múlt héten, hogy valamelyest ismerte Babos képességeit. Joyce az idén áprilisig a kanadai Eugenie Bouchard edzői stábjának vezetője volt.

Legfrissebb hírek

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Bencic a harmadik kiemeltet is elbúcsúztatta Indian Wellsben; Babosék kiestek a negyeddöntőben

Tenisz
2025.03.12. 23:30

Babosék a negyeddöntőben Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.09. 23:06

Babosék és Stollárék is nagy csatában nyertek Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.07. 09:00

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41
Ezek is érdekelhetik