Tenisz: Babos Tímea új karriercsúcsot ér el a világranglistán

Vágólapra másolva!
2010.05.14. 18:35
Címkék
Hajszál híján negyeddöntős lett Babos Tímea a prágai 50 ezer dolláros női ITF-tenisztornán, de másfél hét múlva így is új karriercsúcsot elérve a 450. hely környékére jön előre a világranglistán.
A második körben ért véget a szabadkártyával induló Babos Tímea prágai kalandja. A múlt héten Edinburgh-ben 10 ezer dolláros tornát nyerő Babos a héten ötvenezer dolláros viadalon indult, és egy nagyszerű győzelmet – az orosz Jelena Bovinát verte meg 7:5, 7:6-ra – követően óriási küzdelemben esett ki a legjobb 16 között.A verseny negyedik kiemeltje, a szlovén Masa Zec-Peskiric az első szettet nagyon könnyen (6:1) hozta, azt követően viszont a Felix Promotionnel együttműködő Babos percei következtek. A második játszmát rövidítésben hozta, a harmadikban pedig 5:0-ra elhúzott. A szlovén hölgy ekkor kezdte meg a felzárkózást, de Babosnak 5:4-nél meccslabdája volt. A magyar lány azonban nem tudta értékesíteni, és a világranglistán 125. Zec-Peskiric újabb három gémet nyerve fordított, és bejutott a negyeddöntőbe.Babos a következő héten nyilvánosságra kerülő világranglistán (pályafutása során először!) az edinburgh-i pontjainak köszönhetően bekerül a legjobb ötszáz közé, rá egy hétre pedig, immár a prágai teljesítményt (a nyolcaddöntőért 10 pont járt) is figyelembe véve a 450. hely környékére lép előre.A jövő héten Babos nem a felnőttek, hanem a juniorok között igyekszik pontokat gyűjteni (itt pillanatnyilag negyedik a világranglistán), méghozzá a milánói 51st Trofeo Bonfiglio 2010 elnevezésű viadalon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik