Tenisz: Minden pénzt leemeltek a szövetség számláiról – NS-infó

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 14:22
null
Szerdán egy végrehajtó cég a szövetség összes bankszámláját megterhelte
A végrehajtók százmilliókat követelnek a Magyar Teniszszövetségtől, ám tévedésből elsőre a Magyar Kézilabda-szövetség számláját terhelték meg.

 

A július 27-én megtartott tisztújító közgyűlést követően joggal remélhettük, hogy új fejezet kezdődik a magyar tenisz történetében, ám azóta egymás után esnek ki a csontvázak a szekrényből.

Két héttel ezelőtt megírtuk, hogy a szervezet új elnöke, Lázár János haladéktalanul büntetőfeljelentést tett Richter Attila korábbi főtitkár ellen – a három legfelháborítóbb szerződést ebben a cikkben foglaltuk össze –, ám információink szerint újabb ügy nehezíti a munkát.

Úgy tudjuk, szerdán egy végrehajtó cég a szövetség összes bankszámláját megterhelte az A-Z Produkció és az A-Z Tenisz Produkció kérelme alapján, a számlákról minden pénzt leemelt. Az összeg egyelőre a végrehajtó letéti számláján van.

A végrehajtó okirat alapján az A-Z éppen a tisztújító közgyűlés napján adta be a végrehajtási lap kiállítása iránti kérelmét.

A bank tájékoztatása alapján a végrehajtó két számlát 612-612 millió forinttal, egyet 44 millió forinttal terhelt meg – a „duplázott” 612 millió forint kapcsán a szövetség mindenképpen kifogást tesz. Mivel ennyi pénz nem állt rendelkezésre a számlákon, mostantól minden beérkező utalás a végrehajtóé lesz. A történet további szürreális része, hogy a végrehajtó elsőre rossz bankszámlát, a Magyar Kézilabda-szövetségét terhelte meg…

Úgy tudjuk, miután az alszámlákat is kiürítették, veszélybe kerültek a magyarországi versenyek. A győri kerekesszékes országos bajnoksággal kapcsolatban nagyon úgy tűnt, hogy nem rendezhető meg a történtek miatt, ám a szövetség vezetősége gyorsan és hatékonyan reagált a kialakult helyzetre, megegyezett a szállítókkal, ezért az esemény mégis megtartható.

Az ügyben megkerestük a Magyar Teniszszövetséget, amint reagálnak az illetékesek, cikkünket frissítjük.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
29 perce

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
4 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Tenisz: rég nem látott siker a korosztályos csapat Eb-n

Utánpótlássport
2025.02.27. 08:59

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Juhász István: 15 év után kezd a helyes pályára érni a magyar kézilabda

Kézilabda
2025.02.26. 10:21

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53
Ezek is érdekelhetik