Tenisz: S. Williams sérülés miatt feladta, Andreescu nyerte a döntőt

Vágólapra másolva!
2019.08.11. 21:04
A Torontóban rendezett, 2.8 millió dollár összdíjazású, kemény pályás női tenisztorna döntője 19 perc játék után véget ért, miután Serena Williams hátfájására hivatkozva feladta a 19 éves, kanadai Bianca Andreescu elleni döntőt.

A 19 éves tini pályafutása során másodszor került be premier kategóriás WTA-torna döntőjébe, és másodszor is győzni tudott – igaz, most jóval könnyebb dolga volt, mint márciusban az Indian Wells-i finálé megnyerésekor Anqelique Kerber ellen, mert a veterán Serena Williams 19 perc játék után feladta.

A 37 éves amerikai klasszis a harmadik játékban elvesztette adogatását, aztán a negyedik után ápolást kért, majd könnyek között közölte a székbíróval, nem tudja folytatni a játékot.

Ezzel Bianca Andreescu 50 év – Faye Urban 1969-es sikere – óta az első kanadai, aki hazai versenyzőként tudta megnyerni a Rogers Cup névre keresztelt tornát.

WTA-TORNA, TORONTO (2 830 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Bianca Andreescu (kanadai)–Serena Williams (amerikai, 9.) 3:1-nél Williams feladta

 

Legfrissebb hírek

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Amerikai sportok
2025.02.10. 11:06

Babos Tímea párosban is búcsúzott Torontóban

Tenisz
2024.08.08. 12:25

Vége Gálfi hollandiai menetelésének, a 2019-es US Open-győztessel már nem bírt

Tenisz
2024.06.15. 17:42

US Open: megsérült a 2019-es bajnok, visszalépett

Tenisz
2023.08.27. 11:29

Kép: megszületett Serena Williams második gyermeke

Tenisz
2023.08.23. 10:23

MLS: Messi debütálása nézőcsúcsot hozott Amerikában

Minden más foci
2023.07.27. 11:38

Wimbledon: két sima, egy szoros – Alcaraz és Djokovics is hasonlóan ment tovább

Tenisz
2023.07.07. 23:56

Wimbledon: Ruud és Fritz is kiesett, a nőknél Ostapenko búcsúzott

Tenisz
2023.07.06. 23:49
Ezek is érdekelhetik