A 2019-es világkupa menetrendje és állása

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 17:03
null
Szabó Szebasztián a hatodik a férfiaknál összetettben (Fotó: Derencsényi István)
Címkék
A három ázsiai viadal után Európában folytatódik a 2019-es úszóvilágkupa, amelyet a jövő évi nyári olimpiára való felkészülést elősegítendő 50 méteres medencében rendeznek. A sorozat negyedik állomása Budapest, a versenynek a Duna Aréna ad otthont.

A júliusi kvangdzsui világbajnokságról az úszóvilág jelentős része a japán főváros felé vette az irányt, ahol megkezdődött a három részből álló vk-sorozat: Ázsiában Tokiót követően augusztus 8. és 10. között a kínai Csinan városában rendeztek versenyt, majd augusztus 15. és 17. között Szingapúrban csaptak össze a legjobbak.

A második szakasz október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik.

A harmadik részben Kazany (november 1–3.) és Doha (november 7–9.) látja vendégül az úszókat.

A 2019-es világkupa menetrendje

1. Tokió (JPN) – augusztus 2–4.
2. Csinan (CHN) – augusztus 8–10.
3. Szingapúr (SGP) – augusztus 15–17.
4. Budapest (HUN) – október 4–6.
5. Berlin (GER) – október 11–13.
6. Kazany (RUS) – november 1–3.
7. Doha (QAT) – november 7–9.

A jegyértékesítés ide kattintva elérhető.

Az összetett állása három állomás után
Az összetett állása három állomás után

 

Legfrissebb hírek

Úszó vk: nyolc magyar a vasárnapi döntőkben a Duna Arénában

Úszás
2023.10.22. 12:58

Úszás: Kapás és Betlehem is győzött a budapesti vk-n

Úszás
2023.10.21. 19:41

Tótka Sándor – Kicsit úgy érezhettem magam, mint egy sztár

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.21. 07:26

Úszás: Kicsit úgy érezhettem magam, mint egy sztár – Tótka Sándor

Úszás
2023.10.21. 07:26

Úszó-vk: Most, hogy megtudtam az időmet, még boldogabb vagyok – Németh Nándor

Úszás
2023.10.20. 20:45

Németh Nándor – Most, hogy megtudtam az időmet, még boldogabb vagyok

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.20. 20:29

Úszó-vk: Ugráltam, meg minden, mindenki nevetett rajtam – Kapás Boglárka

Úszás
2023.10.20. 20:25

Kapás Boglárka – Ugráltam, meg minden, mindenki nevetett rajtam

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik