Kozma Dominik: pozitív koronavírusteszt után antitestek nélkül

Már újra úszik?
Igen, hétfőn úsztam először.

Mennyit hagyott ki előtte?
Hat hetet nagyjából.

Addig csak szárazföldi edzése volt?
Hát az még annak is kevés volt. A szárazföldi edzéseink nagyon nehezen kivitelezhetők panellakásban. Mi a feleségemmel ráadásul lezárt karanténban voltunk, nem mehettünk ki a szabadba. Gyógytornáztam, ellipszisgépet kaptam, azzal bohóckodtam, de ez nem az a szint, mint amit mi szoktunk csinálni. Mivel a G-Flexet sem tudtam itt a lakásban hova rögzíteni, a saját testsúlyos edzések sem nagyon mentek.

A lehetőségekhez képest nyomta, ahogy bírta az edzést, vagy úgy állt hozzá, hogy ez egy regenerálódó, nyugis időszak, és inkább a feltöltődésre használta?
Megpróbáltam arra használni, hogy a feleségemmel együtt legyek, kiélvezzük ezt a sok együtt töltött időt, hiszen az olimpiai felkészülés időszaka jön, mostantól sokat nem leszünk együtt. Azon nehéz lett volna nagy elánnal dolgozni, hogy jobb, erősebb legyek, hiszen még a diéta is problémás volt így, hogy nem tudtam rendszeresen friss zöldséghez jutni a karantén miatt.

Hogy élték meg ezeket a heteket? Ugyan sok idejük volt egymásra, de négy fal közé zárva mégis szokatlan lehetett.
Nekünk ez nem ment rosszul, még azt is mondhatom, hogy élveztük.

Amikor a második koronavírustesztje pozitív lett, megijedt vagy megvonta a vállát?
Azért az elején mindenki megijed, én is, aztán ha nem is vontam meg a vállam, mert azért ez komoly dolog, de nem foglalkoztam vele, tünete nemigen volt. Az első két napi stresszben lett egy kis torokfájásom, de ezen kívül semmi jele nem volt a betegségnek.

Várta már, hogy végre újra vízbe menjen?
Nagyon! Hiányzott ez a mozgás. Rá tud ülni az emberre pszichésen, hogy nem azt csinálja, mint amit szokott, elveszik a napi ritmus, hülyén hangzik, de tulajdonképpen így van, hogy nincs miért reggel felkelni, addig alszol, amíg akarsz, utána is csak matatsz a lakásban, azért ez nehéz időszak. És ahogy teltek a hetek, egyre nehezebb volt rávenni magam, hogy felkeljek és igyekezzek valami napi rutint belevinni az életembe.

Biztos nehezen megy most az úszás.
Igen, az én vállam műtve is volt, ezért nem hagytam ki a nyári pihenők idején sem túl sokat, két hétnél többet egyhuzamban nemigen voltam úszás nélkül. Óvatosnak, okosnak kell lenni most, hogy újra jól forogjon a vállam, ne fájjon minden tempónál, és ugye idővel el kéne érni azt a szintet, hogy terhelhető is legyen.

Az eddig néhány edzés alapján milyen érzés?
Ugyanolyan, mint a nyári kihagyásokat követően, oda kell figyelni. Csinálni kell, csak a szokásosnál is elővigyázatosabban.

Mennyi időbe telhet, amíg utoléri magát és újra terhelhető lesz?
Egy-két hónap biztos.

29 éves, egy évvel csúszott az olimpia, ha pár évvel idősebb lenne, akkor ez érzékenyebben érintené, de talán így nem annyira vészes.
Ha néhány évvel idősebb lennék, valószínűleg elgondolkodtam volna, hogy folytassam-e, így viszont nem rázott meg különösebben. Az adódó helyzetből ez következett. Ha elmarad vagy ha két évvel csúsztatják el, sokkal rosszabb lett volna, ez az egyéves halasztás volt most a legjobb kimenetel, örülök neki. Persze nyilván jobb lett volna, ha az idén megrendezik az olimpiát, de jövőre minden további nélkül tudom hozni, amit az idén.

A váltó is?
Az így is, úgy is kérdéses. Az egyéni úszások mindenkinél elsőbbséget élveznek. Sok múlik azon, kinek van aznap másik száma, döntője, a váltó abban a pillanatban dől el, hogy áll össze. Ez nem olyan, mint a világbajnokság, amely kétévente van, olimpián mindig mérlegelned kell, hol, melyik számban tudod magadból a legtöbbet kihozni. Ha mind a négy embernek összeáll, jól jön ki a program, akkor lehet ütőképes váltónk. A felkészülés szempontjából pedig mindegy.

Túlzott optimizmus azt mondani, hogy Tokióban is összejöhet egy érem, mint három éve a budapesti vb-n?
Ha ezt a világbajnokság előtt kérdezi, akkor ugyanaz lett volna a válaszom, nem? Ez a külvilág elvárását tükrözi. Akkor sem számított rá senki, ugyanannyi az esélye Tokióban, mint akkor volt. Akkor minimális esélye nem volt, mégis sikerült. Most ha azt mondom, semmi esélye nincs, attól még megtörténhet.

Az világra szóló eredmény volt.
Valóban, aztán mégse mi lettünk az év csapata!

Ez önöknek rossz lehetett, de a magyar sport egészét nézve jó hír, milyen nagy a tülekedés egy-egy ilyen címért.
Nem mondtam, hogy rossz, csak látja, így történt.

Emlegetik egymás között azt a versenyt?
Nem többet, mint más jó eredményünket. Nekünk nem az érem számít, hanem a teljesítmény, meg hogy mit éreztünk abban a pillanatban.

Annyiban különleges lehet azért, hogy önök egyéni sportolók, ez pedig egy csapat erőfeszítésének a termése, ezért másképp viszonyulhatnak hozzá.
Ha mi nem is, mindenki más igen. Sokszor előfordul, hogy ha szóba kerül, hogy „te vébébronzérmes vagy”, akkor hozzáteszik, hogy „csak váltóban”. Kajak-kenuban például nem szokták azt mondani, hogy kettesben, négyesben, százasban lettél világbajnok, hanem annyit mondanak, világbajnok vagy.

Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy ez egy közösség sikere, egy csapatsportolónak ez természetes, míg önöknek, egyéni sportolóknak különleges lehet.
Ahhoz az kellene, hogy mint egy csapatsportban, minden váltótag minden nap együtt készüljön. Nálunk könnyen cserélődik az összeállítás, senki sem készül külön arra, hogy csapattag lesz, hanem egyénileg edz, egyéni sportolóként áll oda, persze közben azért tudatosul bennünk, hogy a másikra is számítunk. Az érzés nem összehasonlítható a csapatsportokkal.

Egyéniben hogy látja az esélyeit?
Ugyanúgy, mint eddig. A világ tíz legjobbja közt vagyok, és olyan közel állunk egymáshoz, hogy bármi megtörténhet.

Azért nem mindegy, kinek „mekkorák a tökei aznap a gatyában”!
Azt majd meglátjuk ott!

Mennyit változhat a mezőny addig?
Ezt nem lehet megmondani. Valamikor két-három év alatt nem változik semmi, máskor meg egyik szezonról a másikra felborulnak az esélyek. Amikor újra elkezdenek jönni az eredmények, kiderül.

Lát most Tokiónál távolabb?
Nem, most csak az olimpiáig. Ha az úszással kapcsolatban megmarad bennem az élvezet és a szeretet, akkor valószínűleg folytatom, de ebben a korban már minden évben el kell gondolkozni rajta, hogy megéri-e és megy-e még, mert bohócot azért nem akarok csinálni magamból.

Most, a koronavírus miatti kihagyás után az átlagosnál tettrekészebbnek, motiváltabbnak érzi magát?
Igen, mindenképp.

Azért ez az újrakezdés nehéz időszak?
Inkább furcsa. Azt mindenkinek, az edzőmnek is nehéz megértenie, hogy egyrészt maholnap harmincéves leszek, másrészt vállműtét és ilyen kihagyás után kemény újra belelendülni. Amikor én azt mondom, elég, akkor azt nem lustaságból mondom, hanem bírnám, csinálnám, de tudom azt, hogy ha így folytatom, akkor az addig elviselt fájdalom átmegy gyulladásba, ami két-három hét kihagyást hoz megint magával.

Megint?
Így van, már többször előfordult.

És amikor azt mondja, elég, akkor...?
Formálódik ez köztünk az edzőmmel. Neki is nehéz, mert ő meg nyomna előre, de neki is tudnia kell, hogy az a közös érdek, hogy ne feszítsük túl a húrt. Ezt kellene minden edzőnek megértenie. Nem alá- és fölérendeltség van, ebben a korban különösen nem, hanem társas viszony, amiben van azért hierarchia.

Megvan ez az összhang önök között?
Alakul.

Az is a siker egyik tényezője, hogy ez kialakuljon.
Az egyik legnagyobb.

Optimista ezen a téren?
Minden téren. Na jó, nem mindig. Alapvetően realista ember vagyok, nem gondolom, hogy feltétlen szükségem van optimizmusra. Akaratos, tudatos ember vagyok, nem azzal foglalkozom, mi az, amire képes vagyok, hanem hogy konkrétan aznap, azon az edzésen kihozzam magamból a legtöbbet. Nem az motivált sosem, hogy azért hozzam ki magamból a legtöbbet, hogy majd egyszer jó legyen. Nem, mindig az aznap számít, az út, arra a pillanatra, arra az edzésre kell koncentrálni. Ha akkor az a legfontosabb, hogy abbahagyd és pihenj egy fél órát, két órát vagy egy fél napot, akkor az többet ér, mintha folyamatosan a motivációm után futnék és túlhajtanám magam.

A jelenben kell élni.
Így van.

Vigyázzon magára a visszarázódás alatt!
Úgy lesz.

Paulo Dybala több mint hat héten át volt koronavírusos.
Én is hallottam. Megmondom őszintén, én ezt a témát már egy ideje nem követem, mert nem tudom követni. A magamét sem, másét sem, azt sem tudom, hogy mennyire megbízható a teszt, mennyire nem.

Önnél az első negatív lett, a második pozitív.
Igen, aztán az összes negatív lett úgy, hogy még antitestem sincs.

Hoppá!
A vírusnak semmi nyomát nem találják a szervezetemben. Senkinek nincs konkrét válasza.

Hány tesztet végeztek?
Az elején három-négy nap különbséggel kettőt, amiből a második pozitív lett, két és fél héttel később újabb hármat, két garat- és egy vértesztet.

Mondott valami okos ember valami okosat arra, miért nincs önben nyoma a vírusnak?
Nem.

Az kézenfekvő válasznak tűnik, hogy a pozitív eredmény fals volt.
Szerintem is benne van a pakliban. Holnap megyünk vért adni, a koronavírus-pozitívak véréből igyekeznek kinyerni az antitestet, hogy azzal gyógyítsák a betegeket. Talán abból okosabbak leszünk. Mondjuk a lényeget illetően ez nem változtat semmin.

A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson a digitalstand.hu/kepessport oldalra!