Úszás: Hosszú Katinkával tényleg minden rendben van

Hosszú Katinka szombat délelőtt, Kecskeméten is vegyül, mosolyog, viccelődik, fotózkodik, úszik, aláír.

Szeretik, és ő is szereti, ha szeretik.

Szóval amúgy minden klassz.

És tényleg akár létezhetne is valahol egy olyan párhuzamos univerzum, ahol minden klassz.

Ahol Az úszás ünnepén azért gyűlik össze négy-öt tévéstáb meg tucatnyi újságíró és fotós, mert Az úszás ünnepe alanyi jogon kivívja magának ezt a figyelmet. Vagy legalább egy olyan, ahol Hosszú Katinkára azért repül rá a magyar sajtó jelentékeny szelete (nagyjából a Kertészet és szőlészet és a Dörmögő Dömötör hiányzik a kecskeméti Univer24 egynapos maratoni úszóparádéról), mert valahol mégiscsak inspiráló, hogy néhány száz gyerek itt is csillogó szemekkel tapsolja meg az olimpiai bajnok példaképet.

Aztán jön a valóság, amelyik sosem olyan egyértelműen cuki, mint a nyolcéves forma kislány, aki az uszoda lelátójáról három percen át keresi a tökéletes beállítást a telefonján, hogy hétfőn övé legyen a legjobb Katinka-fotó az osztályban. És ez a valóság Shane Tusup elárvult piros baseballsapkájával legyinti pofon az álnaiv mesélőt.

Mert hát természetesen mind tudjuk, mi történt és mi történik, és egyáltalán, hogy hogy megy ez az egész. „Csak sportszakmai kérdéseket, légyszi!” – jön az előzetes kérés a Hosszú-csapattól, mert a médiában alaposan, bár hullámzó pontossággal közvetített Katinka-Shane szakítás magánéleti fele sokkal nagyobb fókuszt kap, mint amennyire a versenyző szeretné. És bár nyilván az a sajtótermék is a maga közönségét szeretné kiszolgálni, amelyiknek a munkatársa azért érkezett az eseményre, hogy arról tájékoztasson, viseli-e a jegygyűrűjét a művésznő, de azért a hétköznapjaiban december vége óta az optimálisnál több váratlanul felbukkanó fotóriportert találó érintett nem annyira kíván részt venni ebben a játékban. (Nyilván az sem véletlen, hogy Katinka csak kamerába szeret nyilatkozni mostanság, jó eséllyel azért, mert ott legalább biztos lehet benne, hogy az kerül a nyilvánosság elé, amit mond.) Úgyhogy bármiféle szaftos újdonság híján arról bírhat beszámolni mindenki, ahogyan Hosszú Katinka Kecskeméten is a megszokott hosszúkatinkás dolgokat műveli: vegyül, mosolyog, viccelődik, fotózkodik, úszik, aláír.

Mondjuk ezekben is elég jó.

Kevesen vannak például, akik világoskék uszodai műanyag lábzsákkal a cipőjükön is egy igazi hölgy benyomását tudják kelteni, de az Iron Lady a szókapcsolat második tagját is éli, és egy kockás felsőből meg egy elegáns nadrágból teljesíti a feladatot. Ahogyan a szereplés feladatát is: látszik, hogy nem most először VIP-vendég életében, és a rutinja meg a természetes kedvessége külön-külön is elég, hogy másodpercnyi különbséggel nevetgéljen el felváltva országgyűlési képviselőkkel, vezérigazgatókkal és mezei úszópalántákkal. Mond egy rövid, de az ittenieknek és az indulóknak sokat jelentő köszöntőt is (ezt most nem fogják elhinni, de szerinte az úszás a legszebb sport), benne egy egész jó, önironikus poénnal arról, hogy a huszonnégy órás úszáshoz egyelőre még ő is kevés, na meg stratégiai ponton elhelyezett szponzornévvel. Értelemszerűen zajos sikert arat ezzel is.

De azzal még nagyobbat, amikor nemsokára fürdőruhában, törölközővel a derekán bukkan fel a medencetérben. Meg sem próbál átvágni az iskolás úszók tömegén, inkább boldog-boldogtalannal lepacsizik, bár boldogtalanból egy darab sincs a környékén: az Iron Lady fürdőruha-kollekció pont az övével megegyező mintájú darabját hordó kislánynak ennél már kevés jobb napja lesz idén. Közös fotók után jön egy csoportszelfi (két órával az esemény után már tízezer kedveléssel az instagramon), amelyiknek kétméteres sugarú körében csak a fotózó Katinkát fotózó fotósok nem mosolyognak, nekik ugyanis egymást túlugrálva kell megörökíteniük a pillanatot.

Kecskemét történetének legalaposabban dokumentált úszósapka-felvétele után aztán Hosszú végre vízbe ugrik, és letol egy olyan kétszáz vegyest, mintha Lewis Hamilton behúzott kézifékkel vinne fel a Kékestetőre egy platós IFÁ-t. Mire másodjára is célba csap a kamerák kedvéért (elsőre nem lett elég fotogén a benyúlás, úgyhogy az utolsó tíz métert megteszi még egyszer), a két vízilabdás sztárvendég, Nagy Viktor meg Hosnyánszky Norbert is megérkezik lusta kartempókkal, és jöhet megint egy sor spontán pózolgatás.

Az átöltözés után meg jön az újabb sor, csak ez már gyerekekből és nem is annyira gyerekekből áll, akik egy-egy aláírásért és/vagy közös képért jöttek. A leghatározottabban felvetődik, hogy a két nagy kupac autogramkártya kevés lesz ehhez a melóhoz, és valóban, az első szerencsések már meg is ebédeltek, amikor Katinka még javában a következő csillogó szemű kiskölyök nevét kérdezi.

És ha innen nézzük, tényleg minden klassz. Lehet, hogy a közönségtalálkozókon a széksorokba beülő, a sajtótájékoztatókat a sarokban homlokot ráncolva végigálló, mindent szemmel és kézben tartó edző-férj már/most épp nincs műsoron, és hogy az olimpiai bajnok életében több most a változás és a nem kívánt sajtófigyelem és nemszeretem téma, mint valaha, de Katinka, úgy tűnik, ebben a helyzetben is maradt Katinka. És talán ez a legklasszabb – alighanem neki magának is.