Úszás: Készen álltam kimondani, ennyi volt – Hosszú Katinka

– Fogadjunk, hogy már azt nézegetik, hol rendeznek olyan rövid pályás versenyt, ahol ott van a programban az ezerötszáz gyors!
– Az a baj, hogy ritkán van ilyen verseny, pedig szívesen vállalnám – mondta Hosszú Katinka, aki a magyar rövid pályás bajnokság szerdai napján megdöntötte az országos csúcsot 200 méter mellen, így a huszonötös medencében felállított magyar csúcsok közül már csak az 1500 gyors rekordja nem az övé. – Jól festene a lista, ha az is az enyém lenne, nem? Egyébként gondolkoztunk is rajta, hogy itt, a százhalombattai ob-n bejelentjük a csúcsjavítást – de mikor…?!

– …merthogy a négynapos magyar bajnokságon újfent úszik minden egyéni számban, és bár kívülről néha úgy tűnik, ez már meg sem kottyan, egyértelmű, hogy egyetlen pillanatra sem hagyhat ki. Hogyan bírja?
– Ez az ob tényleg edzés számomra. A világkupa-sorozatban azért figyeltünk rá, hogy meglegyenek a pontjaim az összetett versenyben, de szerencsére elég hamar összegyűjtöttem annyit, hogy tovább már nem nagyon kellett izgulnom. Viszont itt, Százhalombattán reggelente az edzőteremben kezdek, vagyis ez a négy nap nekem nem olyan egyszerű, mint ahogy talán kívülről látszik. De most nem állhatok le, hiszen mindjárt itt van a rövid pályás világbajnokság, nemsoká el kell kezdeni könnyíteni rá, tiszta sor, hogy most kell tolnom ezerrel. Ezúttal nem az a fontos, hogy mindig nyerjek, lényegesebb, hogy a soron következő feladatra figyeljek. A programunk egyébként is úgy épül fel, hogy nem baj, ha néha belefutok egy-egy kudarcba, mert az éppen azt mutatja, feszegetem a határaimat. Az ember nem nyerhet mindig.

– Gyakran mondja, hogy kellenek az apró célok, melyekért egy-egy verseny során küzd: a kétszáz mell országos csúcsa ilyen volt?
– Pontosan! Mellúszóedzéseim ugyan külön nem voltak, de készültünk a rekordra. Ettől vált számomra kicsit érdekesebbé az a nap. A száz hát magyar csúcsának megdöntését mégsem tűzhettem ki célul, mert az egyben világcsúcs is lenne, és ugyanez igaz a vegyes úszásokra is, és még nem vagyok olyan formában, hogy komolyan számolhassak velük.

– Szeret mellen úszni?
– Nagyon! Annyira technikás úszásnem, nagyon élvezem! Csak sajnos néha nem jut rá időm a többi mellett...

– A pihenésre sem igen.
– Pihentem én a világkupa-sorozat során.

– Mert az pont alkalmas rá…
– De tényleg! Nem volt rajtam nyomás, utaztunk egyik helyről a másikra, olyan volt, mintha szabadságon lettem volna. Az viszont igaz, hogy most hosszúnak éreztem a sorozatot. Kilenc állomás sok, ráadásul két héttel az olimpia után már kezdődött is az egész. Kicsit fura volt. Folyton az járt a fejemben, hogy ennyi volt? Most kezdjük elölről az újabb négy évet? Vége az egésznek?

– Ezt hogy érti?
– Mármint az útnak, amelyet végigjártunk a 2012-es olimpia óta. Én nagyon élveztem, tényleg minden egyes percét szerettem! London után erre a négy évre tettünk fel mindent, és annyira mindent, hogy ha valaki nekem azt mondja, csináljak meg százhúsz fekvőtámaszt és közben igyak meg két liter vizet, mert az is segíthet a céljaim elérésében, zokszó nélkül megteszem. Ezért volt fura minden Rio után, mert folyton jöttek a kérdések: tényleg vége? Elértük a céljainkat, de ennyi volt? Most hogyan tovább?

– És hogyan tovább?
– Már megvannak a tokiói céljaink.

– Vagyis újabb négyéves periódusban gondolkoznak?
– Igen. Én 2012 óta minden decemberben azt mondtam, ha a következő évem jobb lesz, már elégedett leszek. És mindig jobb lett. Ám mostanra eljutottam egy olyan szintre, hogy ha ezt nem sikerül minden esztendőben teljesítenem, akkor sem lehetek elégedetlen. Letettem már annyit az asztalra, elértem már mindent, amit akartam, ezeket a címeket már nem veheti el tőlem senki. Teljesült minden álmom.

– Miben különbözik Hosszú Katinka a négy évvel ezelőttitől?
– A legnagyobb változás, hogy ez a Katinka sokkal magabiztosabb. És céltudatos. Tudom, mit kell tennem, hogy elérjem a céljaimat, és mindig, folyamatosan újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. Ebben is nagyon sokat tanultam Shane-től. Nehezen mondhatnám, hogy nem, hiszen 2012-ben ő volt az egyetlen, aki azt mondta, folytassam, ússzak tovább. Én akkor már készen álltam kimondani, hogy köszönöm szépen, ennyi volt, vége van.

– Mi viszi még mindig előre? Ha most azt mondja, hogy szeret úszni…
– …pedig imádom az úszást! És versenyezni is szeretek. El sem hiszi, milyen ez. Néhány napja érkeztünk haza Hongkongból, még át sem álltunk, és ahogy mondtam, reggelente súlyzózással nyitom a napot, küzdök az izomlázzal, pluszban minden számban indulok az ob-n – de aztán jön például a nyolcszáz gyors, jön Kapás Boglárka, bennem meg csak tolul fel az adrenalin, eluralkodik rajtam a versenyszellem, és akkor csak tolom – elfelejtek minden fáradtságot.

– Visszanézte már a riói úszásait?
– Igen.

– És?
– Mit mondjak, jó, nagyon jó látni azokat a döntőket. Még a kétszáz hátat is, ahol második lettem. Egyébként az amúgy is gyakran eszembe jut: akkora erővel csaptam be a célba, hogy a jobb könyököm azóta is fájdogál néha.

– Ez akár ok lenne a pihenésre is…
– Higgye el, reggelente sokszor érzem, hogy aludnék még tovább. Mégis kikelek az ágyból, mert korábbról tudom, ha nem tenném meg, rosszul érezném magam. Az elvesztegetett időt ugyanis sohasem kapod már vissza.