Úszás: Molnár Flóra országos csúcsot ért el Rómában

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 21:10
Címkék
Két aranyérem mellett egy országos csúcsot is hozott magyar szempontból a hagyományos római nemzetközi úszóverseny, a Sette Colli (Hét Domb) pénteki nyitó napja: nyert Kapás Boglárka és Bohus Richárd, Molnár Flóra pedig megjavította a magyar rekordot 50 méter pillangón.

Molnár, a nagykanizsaiak 19 esztendős versenyzője – az ezúttal már 54. alkalommal kiírt verseny honlapjának tanúsága szerint – 26.15 másodperccel negyedikként ért célba a szám döntőjében, idejével azonban jelentősen módosította az előző országos csúcsot, amelyet Bordás Beatrix tartott 26.43 másodperccel 2008. augusztus 3. óta.

A nap legeredményesebb magyarjának Kapás Boglárka bizonyult, aki egy aranyat és egy ezüstöt is gyűjtött. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, négyszeres egyéni Európa-bajnok úszó előbb a 400 méteres gyors döntőjében győzött nagy fölénnyel (4:06.05 p), majd 1500 méter gyorson csapott másodikként a célba (16:16.79).

Aranyérmet szerzett Bohus Richárd is, aki 50 méter pillangón (25.04 mp) nyert Balog Gábor (25.12) előtt. Pulai Bence ötödikként zárt 100 méter pillangón (52.70), míg Jakabos Zsuzsanna 200 méter gyorson (1:59.33), Lobanovszkij Maxim pedig 50 méter gyorson (22.36) lett nyolcadik.

 

 

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik