Úszás: Petrov és Hosszú tökéletes összhangban Tokió előtt

– Hosszú Katinka az elmúlt hetekben több remek időeredménnyel rukkolt ki, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy visszataláltak a jó útra?
– Mi eddig is azon az úton voltunk – válaszolta Petrov Árpád, Hosszú Katinka edzője. – Már az elején elmondtuk, hogy folyamatos fejlődést szeretnénk látni, két versenyblokk között pedig azért dolgozni, hogy a csorbákat kiköszörüljük, és kimunkáljuk ezeknek a jó teljesítményeknek a lehetőségeit és feltételeit. Az idény elején még inkább az alap- és állóképességről beszéltünk, az erőről, aztán már a gyorsaságról. Mindezek után finomodik a munka, és az iránya is változik, vagyis inkább már arról szól, hogy például a hátat milyen frekvenciával ússza Katinka, hogy pillangón milyen magasan legyen a csípője, vagy hogy mellen hogyan is kezdje el a tempót. Ez a sok jó idő annak az eredménye, hogy minden edzésen megpróbálunk javulni.

– Mennyiben más ez a Katinka, mint az, amelyikkel tavaly júliusban elkezdett dolgozni?
– Plasztikusabb lett a kapcsolatunk, jobban tudjuk, hogy a másik hogyan viselkedik és gondolkodik, miként lehet egymást vagy éppen a közös munkát formálni. Jobban értelmezzük egymás viselkedési formáit.

– Nehéz vele?
– Egyáltalán nem.

– És önnel?
– Velem? Én vagyok a világ legegyszerűbben kezelhető embere.

– Miben különbözik a mostani Petrov Árpád az egy évvel ezelőttitől?
– Sokkal magabiztosabb vagyok. Nemcsak Katinkával, hanem a hazai közeggel kapcsolatosan is: tudom, minek mi a következménye.

– Vagyis nemcsak ön formálta Katinkát, hanem az úszó is az edzőt?
– Igen. Én próbáltam sok mindenben formálni őt, és szerintem sikerült is. De Katka is hat rám.

– Hogyan?
– Inspirál. Az, hogy a kemény munka kifizetődik, nem csak közhelyszerű megállapítás. Életforma. A Katinka-jelenség, ha ilyen közel vagy hozzá, megköveteli és egyben katalizálja is azt a fegyelmet és szenvedélyt, amelyet ő képvisel. Hihetetlenül magával ragadó. Fegyelmezettebb és energikusabb ember lettem mellette.

– A nap minden percében tudatában van annak, hogy egy világklasszis edzője? Azért ez hatalmas felelősség.
– Lehet, hogy jobb is, ha nem fogom fel. Igen, nagy felelősséget jelent, ám ha ezen izgulnék, idegeskednék, akkor az első napon be sem mertem volna lépni az uszodába. Professzionális csapatot építettem fel, mert enélkül már nemigen lehet fejlődni – Katinkának legalábbis biztosan erre van szüksége. Ő már kilencvenkilenc százalékon van, ahhoz az egyhez viszont nagyon sokat kell hozzátenni. A tervezésbe mindenki beleteszi a magáét, de az alapokat én rakom le, figyelembe véve természetesen Katinka huszonöt éves tapasztalatát. Már annyira megismertem az igényeit, hogy tényleg kifejezetten rá szabott tervet tudok mindig összeállítani.

– Még egy éve sem dolgoznak együtt…
– Elég gyors felfogású ember vagyok. Gyorsan tudok célokat megfogalmazni, és egészen jól tudok kezelni különböző érzelmi szituációkat is, ez azért egy nő esetében szerencse. Visszatérve a felelősségre: Tokió van a fókuszban, de ha mindennap erre gondolnék, az demoralizálna és megdermesztene.

– A kétszáz vegyes 2:08.50-e vagy a négyszáz 4:32.52-je a fontosabb, a jobb, a többet jelentő?
– Szerintem az utóbbi. Mégiscsak a négyszáz vegyesről beszélünk.

– Az a fontosabb a két vegyes közül?
– Nem, csak azt nehezebb összerakni. Ahhoz, hogy igazán jó legyen, több edzés kell, ezért is tudják kevesebben jól úszni.

– Nem megy rosszul Katinkának a kétszáz pillangó sem, de ezen a távon maradt le a világbajnoki indulásról. Az uszodában erősödnek az olyan hangok, hogy mégis indul ebben a számban Kvangdzsuban.
– Ki mondja ezt? A válogatási elvek egyértelműek, és mindenkire egyformán érvényesek voltak. Elfogadtuk mi is. Április harmadikán elküldtem a szövetségi kapitánynak, hogy Katinka mely számokban szeretne indulni a vébén, és ezek között nem szerepelt a kétszáz pillangó.

– Ha már vébé: a két vegyesen kívül vállal még számot Katinka?
– Igen, lesz még egy-kettő, de ezek csak kiegészítő számok, a kétszáz és a négyszáz vegyes van a középpontban.

– Kire kell figyelni Kvangdzsuban?
– A japán Ohasira, a spanyol Belmontére és a kanadai Pickremre. De igazából Hosszú Katinkára kell figyelni: Katinkának Katinkát kell megvernie.

– Legutóbb azt válaszolta a „Mi a titok nyitja?” kérdésre, hogy kemény munka és jókedv.
– Mindkettő megvan. Az edzéseken szól a zene, beszélgetünk, nevetünk, jó a hangulat.

– Vesztek már össze úgy igazán?
– Nem.

– Na, ez már tényleg amolyan hollywoodi rózsaszín történet.
– Az nyilvánvaló, hogy egy b… meg az edzésen nem ugyanolyan, mint a hétköznapokban, és olyan tényleg nem volt, hogy három, talán kicsit drasztikus egymásra szólással ne intéztünk volna el mindent. Az íjnak, amelyet a tokiói céltáblára tartunk, még nem sérült meg a húrja. Amikor úgy éreztük, hogy egy kicsit is túlfeszítjük, rögtön vissza is engedtük.

– Van olyan, hogy nem tetszik önnek, amit Katinka csinál a vízben?
– Persze!

– És ezt a tudtára is adja?
– Miért ne adnám? Ezért is fontos, hogy megismertük egymást, és az is, hogy Katinka tudja, mikor csinál valamit jól, és mikor rosszul. Őszinte magával, így nem nehéz kritizálni.

– Mondjon vele kapcsolatosan három jelzőt.
– Vidám. Szenvedélyes. Kemény. Elsőre így mondanám, s ha már ilyen sorrendben jutottak eszembe a szavak, maradjon is így. De ha most újragondolhatnám, a szenvedélyes kerülne az első helyre.

– Nem biztos, hogy egy szenvedélyes nő egyszerű eset…
– Egyik nő sem az, ha egy férfival dolgozik együtt – másként vagyunk programozva. Nem egyszerű, ám a fiúkkal sem. Egy edzőnek pontosan be kell lőnie, miért felelős és miért nem.

– Kettejük története akkor is valószínűtlen. Egy évvel ezelőtt kis túlzással azt sem tudtuk, ki az a Petrov Árpád, miközben láttuk, tapasztaltuk, hogy Hosszú Katinka milyen nehéz időszakon megy keresztül.
– Ettől még igaz ez a történet. Az, amit látnak az emberek, őszinte kép rólunk. Két lépéssel járunk mindenki előtt, mindannyiunknak biztonságot ad ez a szoros kapocs közöttünk.

– Egy kis papíron, a fejében, vagy éppen egy Katinkával közölt mondatban ott van egy-egy kvangdzsui időeredmény?
– Nincs, hiszen nem így dolgozunk.

– Egyáltalán volt már, hogy megdicsérte a tanítványát?
– Előfordult.

– És utána rögtön folytatta is a mondatot a „de” szócskával.
– Persze! Pezsgőt még nem bontottunk eddig egyik eredménye után sem.

– A világbajnokságon fognak?
– Nem. Majd Tokióban, az olimpián.