Verrasztó Dávid kicsit úgy érzi, az árral szemben úszik

– Az Európa-bajnokság után egy hónappal 4:13.44? Ezt hogy csinálta?
– Tudtam, hogy jót fogok úszni Dohában – jelentette ki határozottan Verrasztó Dávid, aki a hétvégén vk-viadalon nyert 400 vegyesen.

– De miből? Előtte, a kazanyi világkupaversenyen 4:20.68-at úszott.
– Feleslegesen nem fogok erősen úszni, ott meg 4:24-et úszott a mögöttem jövő – megnéztem, ki mire lesz képes. Ilyen egyszerű.

– Háromszoros Európa-bajnok, sorozatban nyerte meg a négyszáz vegyest 2014 óta. Az első győzelme után sokáig ismételgették azt a bizonyos mondatát...
– Hogy sz...rt sem ér az Európa-bajnoki cím? Tartom most is, a harmadik után is.

– Nem érzi úgy, hogy megbecsülik?
– Ó, dehogynem! Az emberek nagyon is megbecsülnek, elismerik a teljesítményemet.

– A magyar úszósport nem ismeri el?
– Még csak ezzel sincs gond, hiszen elismernek, mégsem jutunk egyről a kettőre. Most már ezt ki kell mondanom! Sokáig tartottam a számat, de elfáradtam, egyszerűen nem értem, miért kell könyörögnöm sokszor...

– Most pénzről beszél?
– Ugyan, dehogy!

– A klubjában, az FTC-ben vannak gondok?
– Nem. Sok ígéretet kaptam az elmúlt időszakban, aztán mégsem történt semmi.

– Valamit mondjon, hogy értsük is...
– Mindenki értse úgy, ahogy akarja, azok is, akiknek szól a megjegyzésem. Szeretem az úszást, nekem ez az életem, a csapatomért, a családomért a végsőkig küzdök, de úgy nehéz, hogy azt érzem, nem ér semmit a szavam... Az úszótársaim elfogadnak, bárki véleményét meghallgatom, sőt, el is tudom fogadni. Nem szoktam csak a saját igazamat hajtogatni, hajlandó vagyok egyetérteni is a közös cél érdekében, ám igenis bosszant, amikor valójában nem is az úszásról beszélgetünk, vagy, mondjuk, a pályákért megy a veszekedés.

– Úgy érzi, az árral szemben úszik?
– Kicsit igen. Úgy pedig még inkább, hogy a legutóbbi botrány kapcsán is csak én nyitottam ki a számat. Én vagyok az, aki kiállok a szakmai vezetőség mellett, jó lenne, ha nem csak olyankor kellenék, amikor valakinek meg kell szólalnia.

– Az elmúlt néhány évben mindig volt valami botrány a magyar úszósportban...
– Hogy én mennyire szeretném, ha végre az úszásról szólna az úszás!

– Bosszúsnak tűnik, majdhogynem elkeseredettnek, hogyan tud így dolgozni, mi viszi előrébb?
– Bármi is történik körülöttem, vannak céljaim. Ez a munkám, ezt csinálom húsz éve, én elvégzem, amit megígértem... Hallottam, sokan féltettek a glasgow-i Európa-bajnokságon is, de legfeljebb attól kellett, hogy két hónapig leálltam a tavalyi világbajnokság után. Onnan azért nem volt könnyű visszatérni, és nem azért, mert harmincéves vagyok, hanem azért, mert sok mindenhez idő kell – két hónapig pihentem, nem csináltam semmit, ám megmondtam, hogy Glasgow-ban képes vagyok 4:10-es időre. Képes is voltam. Ez messze a legjobb időeredmény, amelyet Európa-bajnokságon úsztam, a világranglista negyedik helyét jelenti, nem hiszem, hogy emiatt szégyenkeznem kellene... Lassan elismerhetnék már, hogy edzőmmel, Molnár Ákossal nem csináljuk olyan rosszul a dolgunkat.

– Nem ismerik el?
– Bizonyítanunk kell, bizonyítani akarunk a jövőben is, úgy látszik, az elmúlt három év eredményei nem elegendőek.

– Vagyis Tokióig biztosan kitart?
– Addig is és utána is itt leszek! Biztos, hogy folytatom utána is.

– Fizikailag lehet ezt harmincon felül is sokáig bírni?
– Miért ne lehetne? Hány tizennyolc évest lát 4:10-et úszni körülöttem? Én egyet sem. Lehet, hogy öreg vagyok, itt vagyok már húsz éve, de még itt leszek tizenötig!

– Ennyire szereti az úszást?
– Nagyon! Egyáltalán nem fárasztó reggelente felkelnem és elindulnom az edzésre. Délutánonként már nehezebb, néha azon agyalok, vajon hogyan úszhatnám meg az edzést, de aztán persze legtöbbször ott vagyok az uszodában – bár van olyan, amikor kevésbé megy ilyenkor...

– Hogyan viseli az edzője, ha nyűgösebb a kelleténél?
– Mi mindent együtt kezdtünk. Feküdtünk az ágyainkban a mindkettőnk számára rosszul sikerült londoni olimpián a faluban, és már akkor tudtuk, valamin változtatnunk kell. Ám volt elképzelésünk, és meg is valósítottuk: valahogy mégiscsak kijött belőlem egy 4:07-es eredmény négyszáz vegyesen... Ákos irányít, de én is elmondom a véleményemet. Veszekedni nem szoktunk, inkább csak duzzogni. Ő a nyugodtabb, én a hevesebb, ha kívülről néha veszekedésnek is néz ki a beszélgetésünk, valójában nem az, mert ugyanazt mondjuk mind a ketten. De persze megtörténik az is, hogy elbeszélünk egymás mellett.

– Nem mindig lehet könnyű önnel.
– Ó, ezt tudom, nehéz eset vagyok. De mindig azért veszekszem, hogy valami jobb legyen! Nem fogom nézni, hogy három évig sz...rt csináljunk. Volt már ilyenben részem, mindig azt mondták, várjak meg bízzak, aztán semmi sem változott, és jobb sem lett. Az elmúlt három év bizonyítja, hogy mi tényleg jók vagyunk – kivéve, persze, a riói olimpiát, mert ott megtörtem, nulla voltam, viszont a többi versenyen bizonyítottam. Sőt, bizonyítottunk – ketten, együtt!