„Mind időben, mind helyezésben jobbat vártam magamtól Eindhovenben. Nagyon sajnálom, hogy rögtön az első napon került sor a fő számom küzdelmeire, még nem hangolódtam rá teljesen a versenyre" – fogalmazott a Kőbánya SC sportolója, mintegy alátámasztva edzője, Turi György megállapítását.
„Kicsit szerencsétlenül alakult Peti számára az Európa-bajnokság, hiszen a Kőér utcában harminchárom méteres medencében készülünk, így szükség lett volna rá, hogy a huszonötös medencét is »beússza«. Eindhovenben is elmondtam, s most is tartom: megnyerhette volna a számot, ha később versenyez. Így aztán hiába úszott magyar rekordot, az elégedetlenség érzése maradt meg bennünk" – mondta a szakember. A tényen, hogy a Kőér utcában csak harminchármas medence van, nemigen változtathatunk, ám a 18 éves úszó feltétlenül bízhat abban, hogy a jövő nagy világversenyein egyre feljebb jut.
„Ebben a tanévben érettségizem, de ez nem panasz, hiszen tanáraim maximálisan figyelembe veszik, hogy versenyszerűen úszom. Egyébként kiskoromban egy fabatkát sem adtam volna érte, hogy élsportoló leszek, mert kezdetben nem termett számomra babér. Aztán beindult a bolt. Kőbányán a lehető legjobb helyen vagyok, sokat jelent számomra, hogy együtt készülhetek Cseh Lacival. Laci egyenrangú partnerként kezel: amikor néhány éve abba akartam hagyni az egészet, leült velem beszélgetni, s maradtam az uszodában."
Ami a jövő évet illeti, Bernek Péternek egyetlen célja van: kijutni a júliusi sanghaji világbajnokságra. Azt mondja, a további álmokat csak akkor kezdi el szőni, ha ezt a tervét teljesítette.