A gyerekek unatkoztak, hát kihúzták a kakas farktollát. Körülbelül 3 ezer évvel ezelőtt, Kínában. Aztán a tollat egy fadarabba dugták, ráerősítették, majd az így elkészült játékszerrel azon versenyeztek, ki tudja a legtovább levegőben tartani azt. Később a játékot a hadsereg is átvette, és reflexjavító gyakorlatként alkalmazta. Virágkorát azonban a Ming-dinasztia idején élte, amikor is a császári udvar legnépszerűbb játékává nőtte ki magát – legalábbis a mondák szerint. Az viszont nem mese, hogy Kínában a mai napig az utcán lábtoll-labdáznak a fiatalok és idősebbek egyaránt, mutatva, a sportág sikere máig töretlen maradt Ázsiában. Így nem meglepő, ha világversenyre kerül sor, a legelőkelőbb helyeken elsősorban ázsiai országok végeznek. Európai csapat nagyon ritkán férkőzik a dobogó közelébe, ha mégis sikerül, az hatalmas bravúrnak számít. Magyarországnak sikerült.
Ha hazánkban valahol látni lehet sportpályán vagy buszmegállókban lábtoll-labdával dekázó gyerekeket, az Újszász. A Szolnok melletti város szakosztályának közel száz játékosa van, ennek 80 százaléka utánpótláskorú. Hasonló arányban szerepelnek fiatalok a magyarországi 15 egyesület nagyjából 500 versenyzője között is, ebből adódóan a magyar válogatottban is akadnak fiatalok, na meg újszásziak.
Augusztus végén a Párizs melletti Eaubonne-ban rendezték a 10. lábtoll-labda világbajnokságot, ahol a magyarok mellett további 15 ország versenyzői mérték össze tudásukat. A magyar csapat tizenöt fős küldöttséggel vett részt az eseményen. Ifj. Fehér János, Kézér Zsolt és Takács Endre játékvezetői feladatokat látott el, Fehér János és Farkas István a csapatot vezette, újszászi részről Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor, Becskereki Barbara, Farkas Lilla, Vachal Krisztina, Nagykanizsáról Huszár Emil, Lukács Márton, Horváth Gergő, míg Cserszegtomajról Kunics Réka játékosként érkezett Franciaországba.
A legtöbb feladat a válogatott legfiatalabb tagjának, a 17 éves Vachal Krisztinának jutott, aki egyesben, párosban, vegyespárosban és csapatban is elindult a világbajnokságon – nem akármilyen sikerrel. A tavalyi év legjobb hazai női játékosának választott lány egyesben ötödik, vegyespárosban Herczeggel, női párosban Becskerekivel negyedik, míg a Becskereki-Kunics-Farkas trióval kiegészülve csapatban bronzérmes lett.
„Az egyéni versenyt eléggé elizgultam, ezt nagyon sajnálom – mesélte a hét éve lábtoll-labdázó Krisztina. – Nekem ez a második világbajnokságom, ettől függetlenül nagyon furcsa volt ott állni a hatalmas közönség előtt. Iszonyatos drukk volt bennem. Próbáltam fejben ott lenni, de nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Mind a négy napon játszottam, ez eléggé megterhelő, nehezen tudtam koncentrálni a végére, de a csapatbronz nagyon kellett. Megküzdöttünk érte, és szerintem végig látszódott, hogy ott a helyünk a dobogón. Az elődöntőben Vietnámtól kaptunk ki, a bronzmeccsen viszont legyőztük Hongkongot. Ez nagy szó, hiszen elképesztő, mennyivel előrébb tartanak az ázsiaiak. Bár gondolom, az én heti öt edzésem eltörpül az ő tizenvalamennyiük mellett. Nézni is élvezetes, ahogyan játszanak. Szeretnénk minél közelebb kerülni az ő tudásukhoz. Ha reálisan nézem, azt mondom, Kínát és Vietnámot európai csapat sosem fogja megverni, de én két év múlva is tervezem a kijutást a világbajnokságra, és tudom, hogy mik a hibáim. Ez a vb is felnyitotta a szemem egy-két dologban, úgyhogy sokkal jobb játékosként érkezem majd.”
A bronzérmes csapatból az egyéves sérüléséből visszatérő Kunics és Farkas is csak 20 éves, valamint ugyanennyi idős a negyedik helyet megszerző férfi együttesből Horváth. A 21 éremből 19-et ázsiai ország nyert, bronz a magyarok mellett még a házigazda franciáknak jutott. Magyarország mérlege egy harmadik, három negyedik, kettő ötödik és egy hatodik hely, ezzel a nemzetek közötti versenyben Vietnám, Kína és Hongkong mögött a negyedik helyen végzett.
„Jól szervezett világbajnokságon vagyunk túl – összegzett Fehér János, aki amellett, hogy az újszásziak edzői feladatait ellátja, a nemzetközi szövetség alelnöki posztját is betölti. – A korábbi világeseményeken szerzett tapasztalatokat remekül összegyúrták a szervezők. Szereplésünket minden dicséret megilleti, mert játékban is jók voltunk. Férficsapatban és női egyéniben csak pici hiányzott az éremhez, de továbbra is őrizzük az európai elsőséget, és ez, reméljük, a jövőben is így marad. Ehhez minden adott, női csapatunk egészen fiatal és Horváth Gergő is igazán nagy ígéret. Bízom benne, hogy a merítési lehetőség tovább növekszik. A gyerekek szeretik ezt a játékot, és az újszászi példa azt mutatja, mindenütt működhet. Van is az országban néhány település, ahol viszonylag nagy létszámban játszanak a fiatalok, mert érdekes és különleges sportág. Egy jó lábtoll-labdázó úgy küzd, mint egy taekwondós, olyan technikás, mint egy jó labdarúgó, olyan csapatjátékos, mint egy röplabdázó, és mindezt egy tollaslabda méretű pályán ötvözi és valósítja meg.”
A magyar együttes játékosai az eredmények alapján a felsorolt tulajdonságok mindegyikével rendelkeznek, de ha technikáról van szó, talán kiemelkedik a csapatból Farkas Lilla. A válogatott erőssége teljes szerénységgel emlékezett vissza közelmúltbeli produkciójára.
„Az egyik tavaszi edzésen volt egy felmérő, ahol ötszázat kellett dekázni, nekem pedig nem esett le a labda annyinál, és úgy gondoltam, hogy folytatom. Nagyjából másfél óráig tartottam a levegőben a játékszert, végül 7442-nél hagytam abba.”
Egyéb korosztályos hírekLÁBTOLL-LABDÁBANa sportági aloldalunkon.