Önmagáért és a szurkolóiért játszik a Kemény-csapat

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 08:45
null
Steinmetz Ádámék a horvátok ellen küzdenek a bronzért (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a Horvátország elleni bronzmérkőzéssel fejezi be a szereplését a sanghaji vizes világbajnokságon magyar idő szerint szombaton 10 órától. A mieink a szerbek elleni drámai elődöntős vereség után a harmadik hellyel vigasztalódnának.

„Bronzmeccsekben jók vagyunk..." – mondta fanyarul Kiss Gergely. A háromszoros olimpiai bajnok arra utalt, hogy ezeket a csatákat rendre megnyeri az együttes – de nincs szükség önmarcangolásra, néhány aranyat is begyűjtöttek az urak az elmúlt években...

Megjegyzése amúgy hűen tükrözi a mieink lelkiállapotát a szerbek elleni drámai vereséget követően. Készülnek, készülnek ők a horvátok elleni bronzmérkőzésre (speciel pénteken egy laza edzést is tartott a kapitány), ám istenigazából máshol járnak a gondolataik.

Érthető. A csapat kezében volt a finálé, így nehéz megemészteni, hogy „csak" kisdöntő lett belőle. Nehéz megemészteni a hibákat, és nehéz megemészteni a hosszabbításban még inkább felerősödő játékvezetői ellenszelet.

A pólóvilág sokat foglalkozik a partival, és voltaképpen egyöntetű a vélemény: semleges bíráskodásról nemigen beszélhetünk. (Apropó, a bronzmeccsre ugyanazt a görög bírót küldték, aki a szerbek elleni elődöntőben is fújt...)

Persze a vízilabda már csak ilyen. Ahol a víz alatt történnek a nagy dolgok, ott bármi elképzelhető. A vesztes többnyire bírózással védekezik – mindazonáltal itt most nem szimplán erről van szó, ez nem kérdés. De hagyjuk is inkább a szerb meccset...

Amúgy a horvátok lelkiállapota sem jobb, ők is aranyért utaztak Sanghajba, ők is úgy érzik, jelentős támogatással ért révbe ellenük az olasz együttes. Szóval a két csalódott csapat összecsapása ki tudja, mit ígér.

Az elődöntőben négyet vágó Madaras Norbert amondó, erre a meccsre összekapja még magát a fáradt társaság. Önmagáért, a szurkolóiért. Így legyen!

A mieink 10 órakor kezdődő találkozójáról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

VIZES VB, SANGHAJ, FÉRFI VÍZILABDATORNA
A MAI PROGRAM
A 3. helyért: Magyarország–Horvátország 10.00
Döntő: Szerbia–Olaszország 15.00
KORÁBBAN
AZ 5. HELYÉRT
Egyesült Államok–Spanyolország 10–11 (0–4, 3–2, 3–2, 4–3)
A 7. HELYÉRT
Németország–Montenegró 5–8 (3–4, 1–3, 1–1, 0–0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik