Férfi vízi ob I: az Eger nagy lépést tett a döntő felé a fővárosban

Vágólapra másolva!
2016.02.27. 19:02
null
Olykor forrt a víz az OSC csarnokában (Fotó: Szabó Miklós)
A bajnoki címvédő Szolnok az erőviszonyoknak megfelelően biztosan, kilenc góllal győzött a Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob I középszakaszának szombati játéknapján. Az Eger 11–9-re nyert az OSC vendégeként a fővárosban, ezzel fontos pontokhoz jutott a döntőért vívott harcban, és került lépéselőnybe.

 

A szolnoki felsőházi összecsapáson a hazaiak 5–5 után 10–5-re elhúztak a nagyszünetig, utána az FTC még 10–8-re közelebb zárkózott, utána azonban megrázta magát a Szolnok (17–8), és a különbséget egyre növelve 19–10-re nyert.

A Szeged a Komjádi uszodában kiütéses győzelmet aratott a vendéglátó Vasas felett, amelyet 16–4-re intézett el. A szebb napokat látott angyalföldi alakulat a felsőházi mérkőzésen az első két negyedben egyetlen gólt sem tudott lőni.

Az alsóházi program nyitó meccsén a Debrecen félidőben még két góllal vezetett az újonc Tatabánya otthonában, a hazaiak azonban hatékony hajrával döntetlenre mentették a mérkőzést. A Miskolc kétszer annyi gólt szerzett, mint a KSI.

A nap rangadóján az OSC az Egert fogadta. Gólokban nem volt hiány, már az első negyedben hét is született. Gór-Nagy Miklós elemében volt a hazaiaknál, két találatot is szerzett az első percekben, a vendégek viszont kétszer is egyenlítettek, majd Erdélyi Balázs szabaddobásával a vezetést is átvették, sőt, Hárai Balázs góljával, már 6–3-ra ment az Eger.

Az OSC üldözte ellenfelét, a harmadik negyedre pedig a feszültség is tetőfokára hágott, ennek következtében Gór-Nagy és Hárai a kiállítás sorsára jutott (cserével), a hazaiaknak pedig még 7–10 után is volt esélyük az egyenlítésre, ám Biros Péter előnyös találata pontot tett a meccs végére.

Az Eger idegenbeli győzelmével nagy lépést tett a döntő felé.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–ZF-EGER
9–11 (3–4, 3–3, 1–1, 2–3)
Nyéki Imre uszoda, 400
néző. V: Székely, Fodor R.
OSC:
BISZTRITSÁNYI – Salamon F. 1, Hegedűs G., Bátori 1, Német T., DRASKO BRGULJAN 1, Decker Á. Csere: Barabás B. (kapus), GÓR-NAGY 2, BUNDSCHUH E. 2, Graham, Juhász Zs. 1, Kovács Gábor 1, Nagy Á. Edző: Vincze Balázs
EGER: B. MITROVICS – ERDÉLYI 2, Szivós M., Vapenszki, Hárai 1, Hosnyánszky 1, Angyal. Csere: BIROS P. 2, CSUCSKOVICS 2, Zalánki 1, Bedő, LŐRINCZ B. 2. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 7/5
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/1
Kipontozódott:
Decker Á. (20. p)
Kiállítva (végleg cserével):
Gór-Nagy (22. p.), Hárai (22. p.)
MESTERMÉRLEG

Vincze Balázs:
– Nem neveztem Netót, mert nem gondoltam, hogy az dönti majd el a meccset, hogy az első negyed felénél szándékosan megrúgják centeremet úgy, hogy valószínűleg eltörött a bordája. Pillanatok alatt az a helyzet alakult ki, amivel az egész szezonban küszködtünk. Hiába került egyre jobb formába Német Toni, most ugyanott tartunk, mint azelőtt...
Dabrowski Norbert:
– Igazi nagy téttel bíró meccs volt, az ilyenek általában káoszba is csapnak át. Azért nyertünk két góllal, mert a kritikus pillanatokban nekünk volt több jó döntésünk. Innentől kezdve olyan a helyzetünk, mint amikor a Formula–1-ben vezet valaki, és tíz körön keresztül folyamatosan támadják hátulról.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–FTC-PQS WATERPOLO19–10 (3–2, 7–3, 4–3, 5–2)
Szolnok, 400néző.V:Németh András, Rubus
SZOLNOK: DECKER A. – MITROVICS 3, Varga Dániel 1, Jansik D., KIS G. 2, Gocics 1, Madaras 2. Csere:Varga Dénes3, Vámos3, Mezei M., ALEKSZICS3, Younger1, Fülöp. Edző:Cseh Sándor
FTC: Vogel Soma – KOLOZSI3, Avramovics, Swift2, Katonás, Marko Cuk2, Roach. Csere:Vogel Simon, Dőry1, Pohl, Irmes, Gál D., MARNITZ G.2. Edző:Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből:10/4, ill. 7/3
Gól – ötméteresből:3/3, ill. 1/1
Kipontozódott:Pohl (19. p.), Katonás (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Sem elégedett, sem elégedetlen nem vagyok. Örülök az újabb magabiztos győzelemnek. Arra viszont számíthatunk, hogy nehéz visszavágó vár ránk a Népligetben.
Varga Zsolt:– Jó dolog tíz gólt lőni a Szolnoknak, de nem jó tizenkilencet kapni. Annak viszont örülök, hogy mindenkinek, köztük fiatal játékosainknak, lehetőséget tudtunk adni a játékra.

BVSC-Wáberer–Racionet Honvéd 14–9 (5–2, 2–2, 2–3, 5–2)
Laky uszoda, 300néző.V:Vogel, Kovács T.
BVSC: Györke – PÁSZTOR M.2, Czigány2, TÖRÖK B.4, Ambrus F., Létay K.1, Csapó M.1. Csere: Kovács P.2,Mátyok, Sugár P.1,Nagy S., Szabó B.1,Ágh. Edző:Märcz Tamás
HONVÉD: György D. – Kovács G.3, FAZEKAS T.2, Simon A., Fejős, Illés S.1, Kiss G. Csere: Kardos G. (kapus), Borsós, Steinmetz B.1,Kalanovics1,Simon Zs., Kiss B.1. Edző:Vad Lajos
Gól – emberelőnyből:15/5, ill. 13/3
Gól – ötméteresből:1/1, 2/2
Kipontozódott:Szabó B. (27. p.), Steinmetz B. (30. p.), Kalanovics (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Elégedett vagyok, hiszen uraltuk a mérkőzés nagy részét. Kovács Péter négyperces kiállítása teremtett egy kisebb krízishelyzetet, de átvészeltük, és a végén megint mi irányítottuk a meccset egy nagyon erős Honvéd ellen.
Vad Lajos, a Honvéd edzője azzal a feltétellel osztotta volna meg értékelését a Nemzeti Sport olvasóival, hogy a tudósítás más elemeit is meghatározhassa. Kérését a tudósítás objektivitása és pártatlansága érdekében nem állt módunkban teljesíteni.

VASASPLAKET–CONTITECH-SZEGED-DIAPOLO 4–16 (0–4, 0–3, 2–4, 2–5)
Komjádi uszoda, 150
néző.V:Kun, Mucskai
VASAS: Jónás – Delgado, Várnai, Szarics, Takács B., BÓBIS M. 2, Burián 1. Csere:Hajdu, Fazekas G., Bencz, Hőna, Simon H., Steinmetz Á.1. Edző:Földi László
SZEGED: MEIXNER – Manhercz Á., MANHERCZ K. 4, Varga II Zs., Seman 1, Kunac 1, Kiss Cs. Csere:Bognár B. (kapus), SÁNTA4, Pellei F.1, SEDLMAYER2, Palotás G.1, Zsigri, Chilkó1. Edző:Varga Péter
Gól – emberelőnyből:5/1, ill. 12/6
Gól – ötméteresből:1/1, ill. 2/1
Kipontozódott:Várnai (19. p.)
Kiállítva (cserével végleg):Takács B. (8. p.)

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki VSC 2 2 34–16 +18 48
2. ZF-Eger 2 2 26–17 +9 42
3. A-HID OSC 2 1 1 23–17 +6 39
4. FTC-PQS Waterpolo 2 1 1 22–30 –8 36
5. Racionet Honvéd 2 2 17–29 –12 31
6. Szegedi Diapolo FVC 2 1 1 27–16 +11 27
7. BVSC-Zugló 2 1 1 20–23 –3 26
8. Vasas 2 2 10–31 –21 23

ALSÓHÁZ
VALDOR-SZENTESI VK–UVSE HUNGUEST-HOTELS 13–11 (2–4, 5–1, 1–1, 5–5)

Szentes, 200néző. V:Molnár T., Tóth S.
SZENTES: LAZICS – Sekulic 1, LATINOVIC 2, NAGY M. 3, Weszelovszky 2, Vörös 1, Somogyi 2. Csere:Straub (kapus), Kókai, Pellei F., Farkas1, Lukács D. Dorián, Hegedűs B.1. Edző:Lukács Dénes
UVSE: Laboncz – Szatmári 1, Korényi 1, Kovács Csatlós 1, Szentesi 1, TÓTH Z. 2, Tiba. Csere:Vadovics1,DÁVID Z.2,Sélley, Márkus2. Edző:Németh Zsolt
Gól – emberelőnyből:9/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből:1/1, ill. 2/2
Kipontozódott:Hegedűs B. (17. p.), Márkus (24. p.), Tiba (29. p.), Lukács D. Dorián (32. p.)
Sárga lap:
Lukács Dénes (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes:
– Fáradtak vagyunk, majd' háromezer kilométert buszoztunk az elmúlt egy hónapban, és ez meglátszott a játékunkon is. Rosszul kezdtünk, senkinek sem adhatunk akkora előnyt, mint mi adtunk az Újpestnek, ezt követően viszont mi domináltunk. Hullámzó a játékunk, voltak kifejezetten jó periódusaink, és egy hét múlva reményeim szerint még jobbak leszünk.
Németh Zsolt:– Jól kezdtünk, de saját hibáink miatt feljött a Szentes, ezután pedig jobban élt a hazai pálya nyújtotta előnyökkel.

PVSK MECSEKFÜSZÉRT–KAPOSVÁR 9–11 (2–4, 2–3, 1–2, 4–2)
Pécs, 300néző.V:Csanádi Zs., Petrovics M.
PÉCS: Baráth – Surányi, Krizsán, Rakonjacs, Lajkó, BASARA 2, CSACSOVSZKY A. 5. Csere:Dubnjak (kapus), STOJCSICS1,Tóth P., Horváth Zs., De Blasio1,Csacsovszky E., Macsi. Edző:Lukács Gergely

KAPOSVÁR: SZÉCSI – Palotás, Kovács O., WINDISCH 2, Nikolov, BERTA 4, Juhász-Szelei. Csere:Sántavy3,Polovic1,Albert1,Parezanovics, Dobos, Kunovszky. Játékos-edző:Szécsi Zoltán
Gól – emberelőnyből:9/1, ill. 8/2
Gól – kettős emberelőnyből:1/0, ill. –
Gól – ötméteresből:1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Lukács Gergely: –
Hiába hajtunk, hiába nagy a szívünk, amíg elemi hibákat vétünk, nem fogunk rangadót nyerni.
Szécsi Zoltán: –Ez már a hatodik jó meccsünk volt január óta, úgy látom, kezdünk összeállni, de nyilván van még csiszolni való, különben minek kellene az edző.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–KSI 14–7 (3–2, 3–2, 2–1, 6–2)
Miskolc, 200néző.V:Dodog Sz., Biri G.
MISKOLC:
Bendes – Petkovics 2, Hornyák, MILICSICS 4, HEGEDŰS I. 3, Jakab D., Somlai. Csere:Tóth M.1,Madaras M., Kovács Z., Kerschbaum1,NJEGOVAN3,Takács J. Edző:Sike József
KSI: Bányai – Miklós 1, BOROS T. 2, Bicskei 1, Baj 1, Marnitz M., Szabó B. Csere:Leposa (kapus), Zerinváry, Kardos, Berki, Berze, Kósa, TELEKI2. Edző:Horváth János
Gól – emberelőnyből:8/5, ill. 10/3
Kipontozódott:Tóth M. (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Sike József:
– Az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal már kevésbé. Voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor érthetetlen volt számomra csapatom produkciója.
Horváth János:– A bajnokság mostani szakaszában kezd összeállni a csapatunk. Egységesebbek voltunk, mint korábban, hosszú időn keresztül pariban voltunk a jóval esélyesebb miskolciakkal. A hajrában kiütközött a különbség, ami a két csapat között van, és ezt elsősorban a külföldi játékosok jelenléte, illetve szereplése adta.

EBP TATABÁNYA–DEBRECENI VSE 9–9 (2–3, 0–1, 3–3, 4–2)
Tatabánya, 250néző.V:Marjai, Csizmadia
TATABÁNYA: ZSIVOJINOVICS – Práczky 2, Francsics 2, Kiss Gy., REGŐS 2, Mocsári, Salamon A. Csere:Tatár, Császár, MÁTHÉ, GARANCSY2, Dobay. Edző:Zantleitner Tamás
DEBRECEN: LÉVAI – HALEK 1, Belmonte 2, Smitula, Süveges, Kállay 1, Babay 2. Csere:Pataki1, Kuncz, Fekete G., SZŐKE2. Edző:Varga Tamás
Gól – emberelőnyből:8/3, ill. 5/2
Gól – ötméteresből:0, ill. 1/1
Kipontozódott:Süveges (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Tamás:
– Fantasztikusan küzdöttünk az elejétől a végéig. Nagyon örülök, hogy végre a fontos pillanatokban nem rontottunk. Mi hoztuk a jó döntéseket, az ellenfelünk pedig hibázott.
Varga Tamás:– Szégyen, ahogy játszottunk...

AZ ÁLLÁS
9. Debreceni VSE 1 1 9–9 0 23
10. Miskolci VLC 1 1 14–7 +7 19
11. Valdor Szentes 1 1 13–11 +2 17
12. Kaposvári VK 1 1 11–9 +2 10
13. UVSE Hunguest-H 1 1 11–13 –2 9
14. PVSK 1 1 9–11 –2 9
15. EBP Tatabányai VSE 1 1 9–9 0 4
16. KSI SE 1 1 7–14 –7 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik