Férfi vízi-vl: kiütéses sikerrel kezdtünk a szuperdöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.16. 14:16
null
Szivós Márton duplával kezdett be a világligában (Fotó: NS-archív, Fuszek Gábor)
Győztes mérkőzésen mutatkozott be csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga nyolccsapatos dubai szuperdöntőjében: hétfőn hat góllal nyert az ausztrálok legjobbjai ellen.

 

Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese a center Hárai Balázs duplájával kezdett – derült ki a vlv.hu helyszíni tudósításából –, majd az olimpiai bajnoki aranyéremmel is büszkélkedő Varga Dénes jóvoltából lett 3–0, amire csak egy góllal tudott felelni a rivális.

A második nyolc percben már válasz nélkül maradtak az újabb magyar találatok, így Tóth Márton és Szivós Márton gólja, majd a nagyszünet előtt célba érő Hosnyánszky Norbert-bomba is (6–1).

A gyér érdeklődés mellett – a beszámoló szerint úgy harminc néző előtt – zajló meccsen a harmadik játékrészben a magabiztosan és egyértelműen nagy fölényben lévő magyar csapatból Szivós és Hosnyánszky volt újfent eredményes, az ausztrálok csak 1–8-nál tudták a második góljukat megszerezni.

A befejező negyednek 8–3-as előnnyel vághatott neki a Benedek-gárda, amelyből előbb az olimpiai és világbajnoki aranyérmes csapatkapitány Varga Dániel lőtte ki a hosszú sarkot, majd az öcs, Dénes büntetőből növelte a különbséget (10–3). Két ausztrál gól jött ekkor, majd a hajrában az ifjú vb-győztes Vámos Márton állította be a felettébb meggyőző 11–5-ös végeredményt.

A csoportkörben kedden 13.50-től Kanada válogatottjával száll vízbe a magyar csapat.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA (DUBAI)
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA
11–5 (3–1, 3–0, 2–2, 3–2)
Dubai, 50 néző. V: Gomez (olasz), Rodrigues (brazil)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Szivós 2, Varga Dénes 2, Varga Dániel 1, Hárai 2, Madaras, Gór-Nagy. Cs: Tóth M. 1, Hosnyánszky 2, Vámos 1, Angyal, Erdélyi. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
AUSZTRÁLIA: Clark – Ford, Cotterill 1, Younger, Campbell 2, Roach 2, Gilchrist. Cs: Martin, Power, Edwards, Emery, Miller. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 6/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Annak ellenére, hogy egy világversenyen mindig nehéz az első találkozó, koncentráltan és jól kezdtük a mérkőzést. Figyeltünk az ausztrálok mozgásos játékára, s ugyan támadásban lassabbak voltunk még, de tanulási fázisban vagyunk. Nagyon elégedett voltam a fiúkkal, noha az ausztrálok nem volt olyan erős, mint tavaly a világbajnokságon.
Elvis Fatovic: – Nem mondanám, hogy túl jól kezdtünk, rögtön adtunk három könnyű gólt a magyaroknak. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy ők a világbajnokok, nálunk pedig a négy játékos hiányzik a tavalyi vb-csapatból. A következő mérkőzésre változtatni kell a játékunkon.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-csoport
Szerbia–Kína 21–9
(6–3, 5–1, 7–3, 3–2)
Brazília–Montenegró 5–15 (0–6, 1–3, 2–3, 2–3)
B-csoport
Egyesült Államok–Kanada 12–9
(1–1, 1–4, 3–3, 7–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik