FTC: Mindent beletettem a vízilabdába – Kisteleki Dóra elköszönt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 13:43
null
Gerendás György is elköszönt Kisteleki Dórától (Fotó: MVLSZ/Madar Dávid)
A BVSC elleni hazai bronzmeccs előtt köszöntötte a Ferencváros női vízilabdacsapata a pályafutását negyedik hellyel befejező Kisteleki Dórát.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója és Gerendás György szakmai igazgató a klub képviseletében üvegplakettel és egy hatalmas virágcsokorral búcsúztatták Kistelekit. A zöld-fehérek 35 éves világbajnok, olimpikon, Bajnokok Ligája-győztes, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes klasszisa szögre akasztja a szerelését, lezárja aktív pályafutását.

„Négyévesen itt tanultam meg úszni a Fradiban, s milyen szép az élet, hogy ide sodort vissza, és óriási környezetben tudtam befejezni. Nehéz volt eldönteni, de azt hiszem, mindent beletettem a vízilabdába, és többet már nem tudok – mondta a meccs után elérzékenyülve Kisteleki Dóra a fradi.hu-nak. – Nagy a család, majdnem negyvenen voltak itt, és a kislányom is láthatott utoljára játszani. Aztán majd én jövök, mert már ő is elkezdett vízilabdázni. Minden olyan ember jelen volt, aki fontos szerepet töltött be az életemben, így szerettem volna lezárni.”

Legfrissebb hírek

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Baksa Vanda szerint az ob I finálérája nem kell pluszmotiváció

Vízilabda
2025.04.04. 10:17

Idén is összejött az UVSE–FTC álomdöntő a női vízilabda OB I-ben

Vízilabda
2025.04.02. 20:23

Még nincs ott a vízilabda BL négyes döntőjében a Fradi

Vízilabda
2025.04.01. 22:05

Különválik a férfi és a női mezőny a vízilabda Eb-ken

Vízilabda
2025.03.31. 19:14

Női vízilabda: története legnagyobb sikereként elődöntős a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.29. 20:30

Női vízilabda BL: idegenben szerzett előnyt az FTC

Vízilabda
2025.03.22. 19:38
Ezek is érdekelhetik