Magyar pólósok tornagyőzelme a Szamarcidisz-kupán

Vágólapra másolva!
2011.06.26. 11:57
null
Görögországi tornagyőzelemmel folytathatja a felkészülést a magyar válogatott a vb-re<br />(Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte meg a Szamarcidisz-kupát, miután a korfui négyes torna harmadik, utolsó fordulójában hét góllal (12–5-re) győzött a házigazda görög együttes ellen. Kemény Dénes vb-re készülő gárdája korábban a spanyolokat (8–5) és az oroszokat (10–6) verte meg.

A gólzáporos, kilenc találatot hozó első negyed elején háromszor szereztük meg a vezetést, de a görögök kétszer még egyenlítettek. 3–2-es magyar vezetés után azonban beindult a henger, jobban mondva a támadásban addig is remekül muzsikáló magyar csapat védekezése is összeállt. A nagy kedvvel játszó Varga Dénes, Biros Péter és Madaras Norbert góljaival megugrottunk, és ebbe még az is belefért, hogy közben Szivós Márton kiállítását kihasználva a görögök felzárkóztak.

SZAVAZÁS

Ön szerint hogyan szerepel a magyar férfi pólóválogatott a sanghaji vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ilyen erős kezdés után a folytatás jóval csendesebbre sikerült, a második felvonásban egyetlen találat született, de azt legalább mi szereztük, tovább növelve ezzel a két csapat közötti különbséget. Kapusunk, Szécsi Zoltán is megtette a magáét, előtte a társak sokat segítettek. Mindkét oldalon sok volt a kontrafault.

A harmadik negyed ismét a miénk volt, ám ezúttal a korábban erőltetett, de eredménytelen centerjátékunk már gólokat hozott. A záró rész előtt hét góllal vezettünk (10–3).

A negyedik játékrészben két-két gól született, a magyar csapat izgalmaktól mentesen zárhatta le a találkozót és a tornát.

A megmérettetésen Spanyolország végzett a második helyen, miután öt góllal (10–5-re) legyőzte a pont nélkül maradó orosz válogatottat.

FÉRFI VÍZILABDA, SZAMARCIDISZ-KUPA
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 12–5 (6–3, 1–0, 3–0, 2–2)
A magyar góldobók: Biros (3), Madaras (3), Varga Dénes (3), Gór-Nagy, Hárai, Varga Dániel
A másik mérkőzésen: Spanyolország–Oroszország 10–5
A torna végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Spanyolország 6 pont, 3. Görögország 3 pont, 4. Oroszország 0 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik