Fölényes magyar siker a britek elleni nyitányon

Vágólapra másolva!
2012.01.18. 15:54
null
Csabai Dórát (sötét sapkában) Ciara Gibson-Byrne támadja (Fotó: MTI)
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott is bemutatkozott Eindhovenben: a mieink Nagy-Britannia ellen csobbantak medencébe az Európa-bajnokság első fordulójában, és tízgólos sikerrel hangoltak a folytatásra.
Az Eb-selejtezőből százszázalékos teljesítménnyel, hat győzelemmel továbbjutó magyar csapatnak az első ötben kell végeznie ahhoz, hogy részt vehessen az olimpiai selejtezőn, és az első tempókat ezért meg is tette szerda délután. A mieink papíron a leggyengébb ellenféllel kezdtek a csoportban, a folytatásban következik a keményebb diónak ígérkező Hollandia és Oroszország. A kvartettből az első három jut tovább, az első közvetlenül az elődöntőbe.

Nehezen lendült bele a csapat, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy csak úgy röpködtek a magyar kiállítások az első percekben, a harmadikat be is lőtték a britek Ciara Gibson-Byrne révén. Aztán gyorsan fordult a kocka: gyakorlatilag három perc alatt négyet vertek be a Merész-lányok Csabai Dóra, Antal Dóra, Keszthelyi Rita és Bujka Barbara révén, máris 4–1 volt ide, és ezzel a megnyugtató előnnyel ért véget az első negyed.

A második negyedben állandósult a négy-öt gólos magyar előny, ami köszönhető volt a jól védő Bolonyai Flórának is. A mieink szépen játszották végig a figurákat, a szigetországiak pedig egy idő után valahol mindig lemaradtak, s bár a védekezésbe becsúszott néhány peches momentum (mint például Fiona McCain lövése után Keszthelyi Rita szerencsétlen megmozdulása a labdával), a félidei 8–4 megnyugtató előnyt jelentett.

A harmadik negyed valóságos gólfesztivált hozott, összesen tízszer haladt át a labda a gólvonalon, amelyből a mieink a játék képének megfelelően hetet vállaltak. Keszthelyi Rita, Drávucz Rita ennek köszönhetően meg is szórta magát a találkozón, előbbi öt, utóbbi négy gólt tett be a közösbe.

Az utolsó negyedre úgy vágtunk neki, hogy 15–7 volt ide, s közben a nyolc perc végére mintha már kicsit lankadt is volna a figyelem. A záró játékrészre Bolonyait Gangl Edina váltotta a kapu előterében, és ő sem okozott csalódást, két jó védéssel mutatkozott be.

Már a 26. percre kialakult a „tíz közte”, ami a végeredményre is igaz volt. A hajrára leült a mérkőzés – az utolsó két percre nem is jutott gól –, ami alighanem összefüggött azzal is, hogy a kapitányok belelendültek a variálgatásba (ugye a brit kispadon is magyar a szakmai vezetés feje: Fekete Szilveszter), de hát a lényegi kérdések eddigre már eldőltek. A végeredmény: Magyarország–Nagy-Britannia 19–9. Folytatás pénteken Hollandia ellen.

FEJLŐDNÜNK KELL A FOLYTATÁSBAN – MERÉSZ

NŐI VÍZILABDA EB, EINDHOVEN
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 19–9 (4–1, 4–3, 7–3, 4–2)
Eindhoven, 500 néző. Vezette: Mauss (német), Grandin (francia)
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – Csabai 2, DRÁVUCZ 4, Szücs 1, BUJKA 3, Takács O., ANTAL 3. Csere: Gangl (kapus), Kisteleki H., KESZTHELYI 5, Tóth 1, Illés, Menczinger K.
NAGY-BRITANNIA: Nicholls – Wilcox 1, Rutligdge, Leighton 1, Winstanley-Smith 1, Gibson-Bryne 1, Kershaw. Csere: Morris (kapus), McCann 2, Snell 1, Hawkins, GIBSON 2, Clayton
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 14/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Illés (22. p.), Hawkins (23. p.), Menczinger (25. p.)
MESTERMÉRLEG

MERÉSZ ANDRÁS, a magyarok kapitánya: – Kezdésnek jó volt, bár kicsit több gólt kaptunk, mint amire számítottam. Fontos, hogy rögtön elkaptuk a fonalat, azaz nem tartott sokáig a meccs szenvedős időszaka. Szintén lényeges, hogy a kapusainknak jól ment. Azt a többiek is tudják, hogy nem ezekkel a játékelemekkel jövünk majd elő élesben...

FEKETE SZILVESZTER, a britek kapitánya: – Az elején túl sok előnyt hibáztunk el, aztán ahogy nőtt a különbség, úgy ment el az önbizalom. Látszik a csapaton a fejlődés, jól mozognak a lányok, ezért is kaptunk annyi fórt, de ebben még nagyon sokat kell javulnunk, igazán szoros mérkőzéseket ugyanis csak jobb helyzetkihasználással lehet játszani.

További eredmények. A-csoport: Hollandia–Oroszország 10–11. B-csoport: Spanyolország–Németország 22–12, Görögország–Olaszország 10–9
PERCRŐL PERCRE
32. perc: Egy-egy védés vezette fel az utolsó percet, aztán mi egy szöglet után másodszor is nekilódulhattunk, de nem volt túl sok kakaó az akcióban – zárásként egy kapufáról visszapattanó brit ejtésben gyönyörködtünk (bár nem annyira). A vége 19–9 – bemelegítésnek azért tökéletes volt.
30. perc: Keszthelyi Ritáról kiküldték az emberét, ő pedig úgy döntött, járatja a fene, rálőtte azonnal a szabaddobást, a labda átcsúszott a kapus hóna alatt, 19–9 és még két perc.
29. perc. Mindkét csapat variálgat, gyakorolja a támadásverziókat, úgyhogy eléggé leült a meccs...
28. perc: Tóth centerezett mellé (nehezebb volt, mint a kaput eltalálni), a túloldalon Francesca Snell labdája valahogy átlibegett a vonalon: 18–9.
27. perc. Minden sorozat megszakad egyszer... McCain lövése beakadt, mondjuk szép kapufás gól volt, meg kell hagyni (18–8).
27. perc: Csabai Dóra mozdult be a zónába, a labda érkezett, majd indult a kezéről – be a hosszú felsőbe: 18–7, és még 4:45.
27. perc: Gangl: roló. Most egy ejtést húzott le szépen.
26. perc: Bujka Barbara fordult be emberrel a nyakán, s bár lövése visszajött a felső lécről, a támadást kísérő Drávucz nagyjából hét centiről besegítette az üres kapuba. Kéne néhány szurkoló, aki óbégat, hogy "Tíz, tíz, tíz!..."
26. perc: Na, Gangl második védése: egy az egyes ziccert tolt a léc fölé.
25. perc: Gangl is bemutatkozott, szépen szedte ki McCain lövését a rövid felsőből.
25. perc: Előnyben voltak a britek, de ez nem nagyon tűnt fel... Lövés nem volt, volt viszont nálunk előny, amit Drávucz Rita kőkeményen bevert a hosszúba, 16–7.
25. perc: Az utolsó negyednek Gangl Edinával mentünk neki, Bolonyai Flóra megtette a magáét a kapuban, jogosan kapott pihenőt – Edina meg lehetőséget.
24. perc: Kissé leesett a koncentrációnk így a végére... Az előnymegjátszás megint nem működött rendesen, igaz, ettől még Keszthelyi Rita nyolcról betörölte a felsőbe, 4 másodperccel a negyed vége előtt (15–7).
24. perc: Az emberhátrányt kivédtük, Gibson időnél kapott egy bejátszást és bepofozta – még belefért egy ilyen gól...
23. perc: Tóth harcolt ki ötméterest, Keszthelyi nem tévesztett, 14–6 és még 1:23.
23. perc: A britek előnyét kivédtük (benne egy Bolonyai védéssel), utána viszont kissé amatőrszagú a gól, mert centerbe játszották be a labdát, Leighton pedig valahogy bebrusztolta. 13–6.
22. perc: A britek kissé halványodtak támadásban, mi előnybe kerültünk, de ez a megjátszás most nem jött össze – bár a lövés végül majdnem bevágódott a felső lécről.
21. perc: A brit kapusnak, Morrisnak voltak jobb és rosszabb pillanatai. Bujka centerezését bravúrral védte, a következő támadásból viszont Antal csúnyán átejtette, 13–5.
20. perc: Ötméterest kaptak a britek, többé-kevésbé jogosan, Chloe Wilcox nem tévesztett, 12–5, és még 4:30.
20. perc: Parádés kontratámadás végén Tóth Ildi pöccintett a léc alá, 12–4.
20. perc: Kissé hamvába-holt támadásba lehelt életet Drávucz Rita, már csak egy másodperc volt hátra a támadóidőből, amikor zsenge kilencről elengedte – ha Fekete Szilveszter állt volna a kapuban, mint fénykorában, ez nyilván nem gól. De nem ő áll bent, kint ül a padon, úgyhogy 11–4.
19. perc: Kiállítás a centerről, labda nélkül, WSA ott maradt, de egy az egyben leadott lövését Bolonyai fogta!
18. perc: Egy-egy kimaradt hátrány mindkét oldalon, majd megint mi jöttünk hat az öt ellen, Szücs Gabi javított, mert az elsőt szintén ő törölte csúnyán a kapusba (így lengőbordán találni valakit...) – 10–4, 6 perc még.
18.perc: Kontrát fújtak a britek ellen, de alig lehetett hallani, mert a melegítőmedencénél a spanyolok önhergelő kórusművet adtak elő, zengett tőlük az uszoda.
17. perc: Visszaállt a közte öt: Bujka Barbarát nem tudták tartani, becsavart még egy gólt centerből, 9–4.
16. perc: Újabb emberhátrány, amit némi dadogás után Fiona McCain ejtett be – speciel úgy, hogy a besegítő blokkoló, Keszthelyi Rita megfogta az érkező labdát, de aztán kicsúszott a lába alóla, és labdástul beesett a kapuba. Ön-touchdown, úgyhogy 8–4 a félidő.
16. perc: Tóth centerezésébe beleblokkoltak, pedig egészen jó mozdulat volt (óhébernek hívják, csak ez leírva tök ciki).
15. perc: Hátrányba kerültünk, de nagyon jó volt a védekezés, enervált kapura lövés lett a vége, épphogy kapufa.
14. perc: Kisteleki Hanna szerzett labdát, így négy a háromban mentünk, de a befejezés nem volt túl jó, Hanna a visszakapott labdát a kapufára pattintotta... Ennél acélosabban is megjátszhattuk volna...
13. perc: Hogy hogy nem, a britektől is kiszórtak egyet a mezőnyből, csak úgy – most, hogy nem volt időkérés, egészen elsőrangú volt a megjátszás, Antal Dóra meg szépen besimította a hosszúba, 8–3 és még 3:10.
13. perc: Egy blokkolt lövésünk után Takács Orsolya szerelt elsőrangúan centerben.
13. perc: Lisa Gibson (vannak rövidebb névvel is centerben) brusztolta magát helyzetbe, lövése a lécről Bolonyai kezére, onnan meg a kapuba pattant, 7–3.
12. perc: A brit centert (maradjunk AWS-nél, mindenkinek jobb) kiállították, miután sípszó után ellőtte a labdát; időkérés után azonban kapufa lett csak az előnyből. Kár érte.
11. perc: Gyengébb lövési kísérletünk után szereltünk hátul, majd újra parádésan és főképp türelmesen járattuk a labdát, bár öt másodperc volt a támadásból, még meghúztunk egy keresztpasszt, Drávucz Rita pedig mattolt, szép gól, 7–2 és még 4:45 a negyedből.
10. perc: Jé, megint kiállították a védőnket... Angela Winstanley-Smith (rövidebb név nem volt otthon?) meg bepöccintette a labdát, épphogy átment a vonalon, de átment. 6–2
10. perc: Nem lehet követni, mire jár centerben kontra és mire kiállítás... Most a változatosság kedvéért mi játszottunk hátrányban, de Bolonyai Flóra újra védett. És ha már lúd, legyen kövér, Keszthelyi lefordult, az indítás pontos, a befejezés nem különben: 6–1, két perc után.
9. perc: Labdaszerzést követően afféle B-verziós felállást mutattunk be, Bujka Barbara volt leghátul – na, onnan lőtte be, saccra nyolc méterről. Parádés gól, 5–1.
8. perc: Biztos, ami biztos, Bolonyai bemutatott egy újabb bravúrt – ezzel csengett le az első rész.
8. perc: Menczinger próbálkozott kiszorított helyzetből – jut valami a britek kapusának is...
8. perc: Női bírók vannak, érzékenyebbek a mezőnyfaultokra... Ez már az ötödik hátrányunk – igaz, Bolonyai Flóra ezt is leszedte.
7. perc: Emberelőny nekünk, Merész Bandi kiabál, hogy gyorsan, Keszthelyi szót is fogad – beleblokkolnak... Talán ha járattuk volna...
7. perc: Hátrányba kerültünk, de Bolonyai védte a balkezes oldalról érkező lövést.
6. perc: Na jó, megy centerből is... Persze, ha pontos a bejátszás, Bujka Barbarának is könnyebb dolga van: férfias csavar a sarokba, négy támadás, négy gól, valahogy így kell ezt. 4–1
6. perc: Szépen megjárattuk a labdát a zóna ellen, a keresztpassz lejött a szélre Keszthelyinek, aki egy lóba után beejtette a hosszúba – lassan kezdenek megnyugodni a lányok: 3–1, és még három perc.
6. perc: Ugyanez nem működik a másik oldalon– elsősorban azért, mert Bolonyai Flóra szépen védte a brit próbálkozást.
5. perc: Mindjárt más, ha kapura lövünk... Antal Dóra három lóba után pattintott a léc alá, vezetünk 2–1-re.
5. perc: A centerbejátszások eddig nemigen üzemelnek, nálunk különösen nem: már a harmadik labdát veszítettük el így.
4. perc: Egy kontrát követően lefordultunk, és Csabai immáron hat a hat ellen kilőtte a hosszú felsőt – 1–1, 4:48 még a negyedből.
3. perc: Most mi kerültünk emberelőnybe, de Csabai lövését blokkolták.
2. perc: Újabb emberelőnyt védekeztünk ki, de a harmadikból betaláltak a britek. Gibson-Byrne a gólszerző. 0–1
1. perc: Rögtön egy kiállítás: Szücs Gabriellának kellett kimenni, de nincs gól.
1. perc: Elkezdődött az összecsapás.
NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A SZERDAI PROGRAM
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
MagyarországNagy-Britannia 19–9
Hollandia–Oroszország 19
B-CSOPORT
Spanyolország–Németország 22–12
Görögország–Olaszország 10–9
AZ EB TELJES PROGRAMJÁT ITT TEKINTHETI MEG!

A NŐI KERET
Kapusok: Bolonyai Flóra, Gangl Edina
Mezőnyjátékosok: Illés Anna, Antal Dóra, Csabai Dóra, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik