Szeged-Vasas magyar rangadóval indul az Euroliga

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.13. 09:58
null
A Szegeden játszó Molnár Tamás (balra) a külföldre szerződő Varga Dániellel ugyan már nem találkozik a mai meccsen, de így is nehéz dolga lesz a Vasas ellen (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
Mind az öt érintett magyar férficsapat vízbe száll az európai vízilabdakupák hétvégi programjában: az Eger, a Szeged és a Vasas az Euroliga 16 együttes alkotta főtábláján kezdi meg szereplését csoportjában, míg a Honvéd és a Ferencváros a második számú kontinentális sorozat, a LEN Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését vívja.

Az Euroliga nyitókörében ráadásul rögtön egymással csap össze az egyformán az A-betűjelű négyesbe sorsolt két magyar gárda, a Szeged és a Vasas, a körmérkőzéses széria első állomásaként a csongrádiak otthonában (szombat, 18 óra).

A kvartett másik két, ugyancsak egy nemzetbeli, jelesül montenegrói alakulata, a tavalyi Euroliga-győztes – nem mellesleg Steinmetz Ádám személyében olimpiai bajnok magyar centert foglalkoztató – Primorac Kotor és a Jadran Herceg Novi előbbinek az uszodájában mérkőzik meg vasárnap.
    
Az 1. fordulóban az Eger, amely a D jelű négyesbe került, a spanyol CNA Barceloneta vendégeként száll medencébe (szombat, 11.45 óra). Itt a további résztvevők a Jug Dubrovnik, valamint a Vasastól szerződtetett ötkarikás aranyérmes Varga fivérekkel, Dániellel és Dénessel erősítő Primorje Rijeka; a két horvát csapat vasárnap ütközik meg egymással Dubrovnikban.
    
Az Euroligában a második forduló mérkőzéseit egységesen december elsején bonyolítják le.

A hat forduló után kialakuló végleges sorrend alapján mind a négy csoportból az első két helyezett jut tovább a legjobb nyolc közé. A negyeddöntősöket négy párba sorsolják, s közöttük oda-visszavágós alapon dől el, mely négy együttes szerepelhet a májusi négycsapatos döntőben, az úgynevezett Final Fourban.    

A LEN-kupa egyenes kieséses rendszerű nyolcaddöntőjében a Ferencváros a címvédő montenegrói Cattaróval szombat este játssza első meccsét a Népligetben (19 óra), míg a Honvéd szlovákiai riválisával, a Kassával vasárnap, szintén hazai medencében kezd (Kőér utca, 14 óra). A visszavágókat több mint egy hónap múlva, december 18-án rendezik meg.    

 

 A MAGYAR CSAPATOK HÉTVÉGI PROGRAMJA
EUROLIGA, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A-csoport: Szeged-Beton VE–TEVA-Vasas-UNIQA szombat, 18 óra
D-csoport: CNA Barceloneta (spanyol)–ZF-Eger   szombat, 11.45 
LEN-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
1. mérkőzés: FTC-Fisher Klíma–Cattaro (montenegrói szombat, 19.00
1. mérkőzés: Groupama-Honvéd–Kosice (szlovák) vasárnap, 14.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik