A New York Rangers elsöpörte a Tampa Bayt

Vágólapra másolva!
2010.01.20. 07:39
null
A Rangers esélyt sem adott a Tampának (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Mindkét New York-i csapat mérkőzésén tíz gól esett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 104. játéknapján, igaz, csak a Rangers drukkerei örülhettek: a Parkőrök 8–2-re verték meg a Tampa Bay Lightningot. Az Islanders nagy csatában, a Sidney Crosby vezette Pittsburgh Penguinstől szenvedett 6–4-es vereséget.

Az egy nappal korábbi 9–1-es hazai győzelemmel véget érő San Jose Sharks–Calgary Flames meccs után a 104. játéknapon két találkozó is 10 gólt hozott, és mindkettőn egy New York-i csapat volt az egyik főszereplő.

Kezdjük a saját meccsét győzelemmel záró Rangersszel, amely Marián Gáborík vezérletével hazai jégen nyolc gólt rámolt be a Tampa Bay Lightning ketrecébe. A szlovák válogatott klasszisának teljesítményét annak ellenére emeljük ki, hogy önmaga nem szerzett gólt, azonban karriercsúcs-beállítást jelentő négy assziszttal zárta a találkozót.

Ami a gólszerzőket illeti, a Rangers-játékosok testvériesen osztoztak a dicsőségben, mind a nyolc hazai gólt más játékos ütötte – a vendégek részéről pedig csak kettőre érkezett válasz, így alakult ki a 8–2-es végeredmény.

„A mai egy volt azon esték közül, amikor minden sikerül, amikor minden lövés bemegy – nyilatkozta a mérkőzés után Gáborík, aki annak ellenére, hogy ezúttal nem talált be, 29 találatával vezeti a házi góllövőlistát. – Megérdemeltük. Az utóbbi időben nem szereztünk ilyen sok gólt."

A másik New York-i csapat, az Islanders a Pittsburgh otthonába látogatott, de a városi riválissal ellentétben nem ünnepelhetett győzelmet, a bajnok ugyanis 6–4-re győzött. A címvédő sikeréből oroszlánrészt vállalt Sidney Crosby: a kanadai center összesen hat pontot, két gólt és négy gólpasszt szerzett, azaz a hazaiak összes találatában szerepet vállalt.

Crosby mellett Jevgenyij Malkin volt a Penguins másik vezéregyénisége, az orosz klasszis mesterhármast szerzett – érdekesség, hogy ez volt az első olyan meccsük, amikor Malkin és Crosby is több gólt jegyzett. Az Islandersnek egyébként nem nagyon megy a bajnok otthonában, ugyanis utóbbi hat, Pittsburghben játszott mérkőzését egyaránt elveszítette.

A játéknap nyolc összecsapásából hét a hazai csapatok sikerét hozta, a vendégek becsületét a San Jose mentette meg: a Sharks a Los Angeles Kings otthonában győzött 5–1-re.

NHL
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 8–2
Philadelphia Flyers–Columbus Blue Jackets 5–3
Washington Capitals–Detroit Red Wings 3–2
Atlanta Thrashers–Toronto Maple Leafs 4–3
Ottawa Senators–Chicago Blackhawks 4–1
Pittsburgh Penguins–New York Islanders 6–4
Anaheim Ducks–Buffalo Sabres 5–4
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 1–5

 

Legfrissebb hírek

Vívás: három női tőrözőnk a 64 között a kairói vk-n

Egyéb egyéni
10 perce

Távozik Mosonmagyaróvárról az osztrák válogatott átlövő

Kézilabda
21 perce

Sakk: Rapport Richárd második lett a moszkvai tornán

Egyéb egyéni
34 perce

Másfél év után Neymar visszatér a brazil válogatottba

Minden más foci
36 perce

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
55 perce

Északisí-vb: Klaebo történelmet írt a norvég sífutó váltó diadalával

Téli sportok
58 perce

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
1 órája

Tenisz: nehéz csoportba kerültek a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik