Bryant 30 pontot dobott, vezet a Lakers

Vágólapra másolva!
2010.06.04. 08:02
null
Garnett (5) és társai nem tudták tartani Bryantet (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első meccsén a Los Angeles Lakers otthon 102–89-re győzött a Boston Celtics ellen. A mérkőzés legjobbja a hazaiak sztárja, a 30 pontot szerző Kobe Bryant volt.  

2008 után ismét Lakers–Celtics finálét rendeznek az NBA-ben. Két éve a bostoniak megnyerték az alapszakaszt, majd a döntőben pályaelőnnyel indulva megverték a Lakerst is. A címvédő Los Angeles-iek most a visszavágás reményében kezdték a nagydöntőt, és az első találkozón az ő akaratuk érvényesült.

Azt nem állíthatjuk, hogy a mérkőzés egészét nézve óriási különbség lett volna a két csapat között, de a Lakers végig jobban játszott, és a meccs nagy részében vezetett: volt, hogy csak néhány ponttal, de a harmadik negyed végén – egy látványos bostoni rövidzárlat eredményeképpen – hússzal is.

Akadt olyan akció, amelyet annyira a végletekig kijátszották Phil Jackson tanítványai, hogy még az egyébként jó védekezésükről ismert bostoni játékosok is megtapsolták az Andrew Bynum ziccerével záruló támadást.

A Lakers vezére ezúttal is a Pau Gasol, Kobe Bryant duó volt. Előbbi 23 pontja mellett 14 lepattanót és három asszisztot tett be a közösbe, míg Bryant 30 pontot szerzett hét lepattanó és hat gólpassz mellett. Rajtuk kívül Ron Artest is jól játszott, 15 pontot szórt.

A másik oldalon csak Paul Pierce került 20 pont fölé (24-ig jutott), és ez ezúttal kevésnek bizonyult. A Lakers 102–89-re győzött, és 1–0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

 NBA, RÁJÁTSZÁS
NAGYDÖNTŐ
Los Angeles Lakers (1.)Boston Celtics (4.) 102–89
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Lakers javára

 

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
9 perce

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
9 perce

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
13 perce

Videó: ollózós góllal sokkolta a csákváriakat a szentlőrinci támadó

Labdarúgó NB II
25 perce

Három aranyat nyert egy napon – Keleti Ágnes-sorozat, 4. rész

Képes Sport
28 perce

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
55 perce

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik