
A válogatottszünet után sorsdöntő hét vár a Liverpoolra. Arne Slot csapata szombaton az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester Cityhez látogat, aztán szerdán a Bajnokok Ligájában a címvédő PSG vendégeként játszik a legjobb nyolc között. A párizsiak elleni visszavágó előtt a PL-ben a Fulham vár a Liverpoolra, amely az angol bajnokságban az ötödik helyen áll, egy ponttal megelőzve a hatodik Chelsea-t.
A Football for Chance nevű jótékonysági eseményen Szoboszlai Dominik erről is beszélt az ITV-nek: „Úgy gondolom, hogy a teljes idény szempontjából a mostani lehet a legjobb vagy a legrosszabb hét. A Manchester City elleni egymérkőzéses párharc után szerdán már Párizsban játszunk, aztán még a Fulham elleni hazai bajnoki is fontos, mert szükségünk van a pontokra a Premier League-ben. Úgyhogy tényleg fontos egy vagy inkább két hét vár ránk, alig várjuk, hogy készen álljunk rá!” – mondta Szoboszlai Dominik.
A magyar válogatott csapatkapitánya ezt követően a sérülésből felépülő Alexander Isakról beszélt: „Jó, hogy visszatért, örülünk, hogy ismét velünk van egy hosszú sérülés után. Talán a City ellen még nem lesz bevethető, mert három hónapos kihagyás után nem lenne szerencsés két edzés után beállni, de remélem, hogy olyan gyorsan visszatér, amennyire csak lehet.”
Végül szóba került a Liverpoolt elhagyó Mohamed Szalah is: „Nagyon hiányozik majd, szerintem ezt tudja. Nagyon közel állunk egymáshoz, jó barátok vagyunk. Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját. Készen kell állnia a hátralévő meccsekre.”
Később megjelent Szoboszlai mellett a korábbi liverpooli Jamie Carragher is. „Nagyszerűen teljesít, szerintem már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét. Még van idő arra, hogy a Liverpool emlékezetessé tegye ezt az idényt.”
Szoboszlai a Liverpool Echónak is nyilatkozott az eseményen, többek között szóba került az, hogy Steven Gerrard egy videóüzenetben kihívta a magyar középpályást egy padelmeccsre.
„Ha játszani akar, akkor gyorsan el kell kezdenem a felkészülést – mondta a Pool nyolcasa, aki aztán a budapesti BL-döntőről is beszélt. – Mindennap azért dolgozom, hogy ott lehessek a Puskás Arénában. Mindig is a legnagyobb álmom az volt, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját, szóval ha Budapesten sikerülne, azt most azonnal aláírnám.”
A szerződéshosszabbítása is szóba került, amiről annyit tudni, hogy a tárgyalások folyamatban vannak, így aztán nem árulhatott el semmit a témában: „Szeretek itt lenni. A családom boldog, szeretem a klubot és a szurkolókat. Szeretek itt játszani, ennyi.”
ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Szombat
13.45: Manchester City–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
18.15: Chelsea–Port Vale (III.) (Tv: Spíler1)
21.00: Southampton (II.)–Arsenal (Tv: Spíler1)
Vasárnap
17.30: West Ham United–Leeds United (Tv: Spíler1)

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban






