A német és az angol stílust ötvöző Frankenstein – így alakult át Eddie Howe-val a Newcastle

A Premier League 30 éves történetében még sosem fordult elő, hogy a Newcastle United egyhuzamban kilenc bajnokin veretlen maradjon. Márpedig, ha nem kap ki csütörtök este a Southamptontól, akkor a 2021­–2022-es idényben eljön ez a pillanat is. A „szarkák” ezzel az 1993–1994-es évadban felállított rekordjukat adnák át a múltnak, igaz, nagyon nagy különbség, hogy akkor a Manchester United és a Blackburn Rovers mögött a harmadik helyen zártak. Ezúttal sokkal reálisabb célkitűzés a 13. hely megszerzése... Hogy a múlt év végi tulajdonosváltás, a Szaúd-Arábiából érkező, majdnem korlátlannak ígérkező anyagi forrás mekkora fordulópontot jelent, remekül mutatja, hogy a Newcastle az idényt a valaha volt leghosszabb bajnoki nyeretlenségi sorozatának beállításával, zsinórban 14, győzelem nélkül megvívott mérkőzéssel kezdte.

Karácsonykor, épp a nagy veretlenségi sorozat megkezdése előtt elemeztük a Newcastle helyzetét, valamint azt, hogy a 11. forduló után kinevezett Eddie Howe és állandó segítője, Jason Tindall miként kezdte átszervezni a csapat játékát. Most innen folytatjuk.

A csapat december 27-e, a Manchester United ellen elért bravúros 1–1 óta ötször nyert és kétszer ikszelt, ezzel nyolc bajnoki alatt 18 pontot gyűjtött, csaknem megháromszorozva az első és a 18. forduló között szerzett pontjai számát (10). A nagy sorozatot egyedül a harmadosztályban szereplő Cambridge United elleni FA-kupa-vereség árnyékolja be (0–1).

Eddie Howe csapata nemcsak a pontok számában mutatott be nagy előrelépést, az eredményesség mögött megannyi játékelemben is látványos fejlődésen ment keresztül – ezekről rengeteg statisztikai mutató árulkodik.

SZERKEZET

Howe anno a Bournemouthnál egy 4–4–2/4–2–3–1-es hibridrendszerrel érte el a legnagyobb sikereit. A Newcastle-lal megvívott első meccsein is ezt a formációt próbálgatta, a gyakran a támadósorba belépő, máskor mélyebbről induló, labdacipelő karakter Joelinton volt. A próbálkozás mostanra egy 4–3–3/4–1–4–1 közt váltakozó új sémához vezetett. Ebben a rendszerben is Joelinton labdavezetései jelentik az egyik kulcsot a támadásépítéshez, csakhogy az időközben a kezdőcsapatbeli helyét ismét stabilizáló Joe Willockra (mint jobb oldali nyolcas), és a pálya tengelyében, egyszemélyes szűrőként Jonjo Shelvey labdaszerzéseire és indításaira egyaránt épít. Védekezésben a két szélső támadó lép vissza Willockék vonalába, ezzel zárva a széleket, szükség esetén pedig letámadva az ellenfelek szélső védőit, így zavarva a labdakihozatalt.

A védelemben két téli szerzemény is pillanatok alatt meghatározó lett. Kieran Trippier három meccs után megkapta a csapatkapitányi karszalagot, négy bajnokin pedig két góllal is segítette az együttest – aztán pechjére eltörte a lábát. Hiányában még hangsúlyosabb lett a Brightontól mindössze 15 millió fontért szerződtetett Dan Burn szerepe (és karaktere). A 29 éves középhátvéd január 31-én írt alá, az Everton elleni 3–1-es sikert még a kispadról nézte végig, azóta viszont mind a négy meccsét végigjátszotta. 201 centiméteres magasságát remekül kamatoztatja a fejpárbajoknál – testfelépítésére pedig a Newcastle taktikája is nagyban alapoz. A Joelinton, Shelvey, Willock középpályássor a két szélen Allan Saint-Maximinnel és Ryan Fraiserrel kiegészülve ugyanis rendre igyekszik kikényszeríteni az ellenfelekből a hosszú előreíveléseket. Burn pedig köszöni szépen, sorra szerzi meg ezeket a labdákat...

VÉDEKEZÉS

Míg a Steve Bruce nevével fémjelzett érában a Newcastle fejtette ki a legkisebb nyomást az ellenfelek labdakihozatalainál (22.6-os PPDA-mutató), addig Howe alatt az egyik legjobban presszingelő társaság lett az észak-angliai: november óta 13.3, – a fejlődés egyértelmű jeleként – karácsony óta 10.4 a csapat ugyanezen mutatója. A PPDA, avagy a Passes allowed per Defensive Action megmutatja számunkra, hogy egy csapat ellenfele átlagosan hány passzt tud végrehajtani adott támadáson belül anélkül, hogy a támadásépítést sikerülne megakasztani szereléssel, labdaszerzéssel. Emellett szintén árulkodó jele a csapatok által diktált tempónak: adott meccsen belül minél alacsonyabb a szám, annál nagyobb frekvenciával váltakozik a labdabirtokló csapat kiléte és sorjázhatnak a támadásépítési kísérletek.

A korábbinál jóval hatékonyabb letámadással Howe csapata elérte, hogy sokkal kisebb nyomás nehezedjen rá a saját térfelén. Az ellenfelek átlagosan nyolc százalékkal kevesebbet járatják a labdát a Newcastle védekező harmadában, mint tették azt a karácsonyt megelőző időszakban. A kevesebb ott töltött idő kevesebb passzal, a kevesebb passz kevesebb kialakított helyzettel jár együtt.

Míg az első 11 fordulóban átlag 16.1 gólszerzési kísérlete volt az ellenfeleknek, addig ez a szám a 12. és a 28. forduló között 12.6-ra csökkent (a teljes idényre nézve: 14.14, ami még mindig a hatodik leggyengébb mutató a 20 csapat közt). Az ellenfelek helyzeteinek minősége is romlott a négy hónap alatt, a várható xG-jük (a helyzetminőség alapján elvárható góljaik száma) 2.18/90 percről 1.54-re csökkent. Hovatovább, a nyolcmeccses veretlenségi széria alatt csupán 1.07. Beszédes, ha a december óta látott formájukban futballoztak volna az egész idényben a „szarkák”, akkor csak a Manchester City, Liverpool, Chelsea dobogón álló hármas mutatója lenne az övékénél jobb. Ami pedig az egész idényt tekintve erőssége a Newcastle védekezésének, az az, hogy egy átlagos gólszerzési kísérlettel Martin Dúbravka kapujához képest 17.2 méternyire próbálkoznak az ellenfelek, ami mostanra a 4.(!) legjobb adat a ligában.

Beszédes: míg az első 11 fordulóban 24, addig az azóta lejátszott 15 meccsén 22 gólt kapott a Newcastle. Előbbi 2.18-as, utóbbi 1.45-ös átlag. Ismét csak kiemelendő a december 27-e óta eltelt időszak, mindössze öt kapott góllal (0.625 gól/90 perc).

TÁMADÓJÁTÉK

A Newcastle támadójátéka rendkívül direkt lett, ezt jól mutatják a csapat labdabirtoklási mutatói is. Az északiak a teljes idényt tekintve átlagosan 39.1 százalékban birtokolják a labdát. A Bruce- és a Howe-éra mutatójában sincs jelentős különbség (37.9% vs. 39.8%). A markáns változás abban rejlik, mit kezd a csapat a labdával, ha egyszer nála van. (Nem lőjük le a poént, ha kijelentjük, Bruce alatt lényegében nem tudott kezdeni semmit...)

Howe rengeteget tanulmányozta a többi között az Atlético Madrid stílusát, hónapokat töltött Diego Simeone taktikájának és edzésmódszereinek elemzésével abban az időszakban, amikor nem volt csapata. Megfigyeléseiből az elmúlt időszakban igyekezett több elemet is átemelni a saját játékfelfogásába. Ez a védekezésből támadásba való átmenetelek tempóján is meglátszik Newcastle-ben. Míg támadásépítés közben Bruce-szal 1.11 métert haladt előre a labda másodpercenként, addig ma már 1.50 méter feletti átlagnál jár a csapat (a Howe-érában pedig jóval 1.80 felett).

Ez a dinamika két, a NUFC által előszeretettel alkalmazott játékelemnek köszönhető. Egyfelől az ellenfelek térfelén kifejtett jóval nagyobb presszing több labdaszerzéssel jár együtt, ezekből a labdaszerzésekből pedig általában három-négy húzáson belül igyekszenek eljutni lövésig/fejesig. Ebben a többnyire a németekkel és a stuttgarti iskolával összekapcsolt alapelvet idézi a csapat (labdaszerzés után 5-10 másodpercen belül kell befejezni az akciókat, így kihasználva az ellenfelek pillanatnyi rendezetlenségét – esküszik az elméletre Ralf Rangnick és a Howe által szintén sokat tanulmányozott Jürgen Klopp is.)

Másfelől, hogyha saját kapujából jöhet, akkor sem pepecsel sokat a labdakihozatallal Howe csapata (ebben inkább a klasszikus angol stílust idézi: hosszú labdákra alapozott egyritmusú támadójáték, gyakori ívelésekkel, beadásokkal). Rövid passzok helyett labdavezetés, azokból hosszú indítások jellemzik. Az elmúlt hetekben állandó jelenet lett a Newcastle meccsein, hogy a tizenhatos előterébe kipasszolt kapuskirúgás után többnyire Dan Burn hozza előre a labdát. A középhátvéd egészen addig merészkedik előre, amíg az ellenfél le nem támadja, ekkor aztán igyekszik a lehető legpontosabban indítani Chris Woodot.

A kiesés elkerüléséért folyó harcban akkor még óriási riválisnak tűnő Burnley erőcsatárját 30 millió fontért vásárolták meg január elején – akkor sokak szerint elhibázott, kapkodó lépésként. Howe azonban a jelek szerint pontosan tudta, mire akarja használni a csapat másik centerénél, Callum Wilsonnál a fizikai párharcokban, a labda fedezésében és megtartásában jóval erősebb, bár a kapu előterében kétségtelenül kevésbé hatékony támadót. Wood feladata, hogy az ellenfél tizenhatosának előterében, vagy akár azon belül megtartsa a rá felpasszolt labdákat, majd minél hamarabb tovább is tegye a tizenhatos két csücskénél érkező Saint-Maximin, Fraser kettős valamelyikének, vagy a tizenhatos előterébe többnyire a félterületben belépő Joelinton, Willock páros tagjainak, akik így egy jó átvétellel azonnal lövőhelyzetbe is kerülhetnek.

Ennek a játéknak a valamivel visszafogottabb variációja, amikor nem közvetlenül a középhátvédek indítanak, hanem Burntől Shelveyékhez kerül a labda. Ilyenkor a három középső középpályás „cipeli fel” a labdát, de a cél változatlan, minél hamarabb összjátékot kezdeményezni Wooddal.

Ha ez nem működik, jönnek az egyéni képességek, Saint-Maximin labdabiztosságát és párharcerősségét itt kamatoztathatja a leginkább a Newcastle. Nem véletlen, hogy a francia szélső ma már top ötös a Premier League-ben, ami a támadóharmadba eső, legalább 10 méteres, előre irányuló labdavezetések és az abból következő pontos passzok számát illeti, valamint ő az, aki átlagosan a legnagyobb távolságot teszi meg az ellenfelek térfelén labdával, mielőtt pontosan megjátszaná valamelyik csapattársát (8.9 méter).

Bár egyik megoldás sem jelent eget rengető taktikai újdonságot, az angol középmezőny csapatai ellen látványosan jól működik. Eddie Howe elérte, hogy a Bruce-érában látott, meccsenként 19.2 tizenhatoson belüli labdaérintést másfélszeresére emeljék, a legutóbbi nyolc találkozón már 27.9-es átlagot hozva. Mivel többet birtokolják a labdát a büntetőterületen és az ellenfél védőharmadában egyaránt, így több és jobb minőségű helyzetet is dolgozhatnak ki – a csapat 90 percekre vetített xG-je az első 11 meccs 0.95-ös mutatójáról 1.18-ra nőtt. (Eddie Howe alatt 1.27, a nyolcmeccses győzelmi sorozat idején pedig 1.49). Az elmúlt négy hónap javuló mutatói a támadóharmadba eső presszing arányában, valamint a passzok számában is elérték a PL-mezőny átlagát.

A csapatnak átlagosan 10.4 gólszerzési kísérlete, s csak 2.8 pontos, kaput el is találó lövése/fejese volt Steve Bruce idejében. A 11. forduló óta 13.3 kísérlet és 4.5 pontos próbálkozás a „szarkák” meccsátlaga. Csupán a kontextus kedvéért: az idényátlagot tekintve csak a Liverpoolnak (19.37), a Manchester Citynek (18.25), az Arsenalnak (15.36), a Manchester Unitednek (14.18), a Chelsea-nek (14.15) és a Leedsnek (13.89) van ennél is több próbálkozása 90 percre vetítve.

ÖSSZEGZÉS

Eddie Howe négy hónap alatt képes volt átalakítani a csapat játékát, védekezésben a németes, támadásban a hagyományos angol iskola elemeit kombinálva. A csapat mutatóiból egyértelműen látszik, nem csak a sorsolás játékának, egy jól kifogott sorozatnak köszönhetik a nyolcmeccses bajnoki veretlenséget: számos mutatójuk folyamatosan javul. A karácsonyi időszak óta pedig mind az akcióik számában és minőségében, mind a presszingmutatókban és a labdaszerzések számában a középmezőny elejéhez tartoznak, sőt nem egy játékelemben le is pipálják a „nagy hatos” (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham) egy vagy több tagját.

Persze a szaúdi forrásokból könnyű volt új játékosokat igazolni télen, de legalább ilyen könnyű lett volna rossz futballistákra költeni a pénzt. Eddie Howe a jelek szerint nemcsak azt a stílust találta meg, ami jól passzol a Newcastle United jelenlegi keretéhez, hanem azt a két-három futballistát is, akikkel valóban hatékonyabbá válhatott a gépezet (persze a Bruno Guimaraesre költött 40 millió font helyessége még kérdéses).

Decemberben sokan már temették őket, de Victor Frankenstein és nagyon is érző „szörnyetege” elindult felfelé a tabellán.