A Pitbull újra „marcangolhat”: Davids visszatért

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 18:07
null
Davids újra mezt húzhat magára
A Crystal Palace labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a korábbi holland válogatott játékost, Edgar Davidsot. A 37 éves középpályás utoljára 2008-ban játszott tétmérkőzésen, még az amszterdami Ajax színeiben.

A Crystal Palace hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta a korábbi holland kiválóságot, Edgar Davidsot. A 37 éves középpályás legutóbb a 2007–2008-as szezonban volt aktív labdarúgó, amikor is az Ajax mezében huszonhét találkozón lépett pályára. Davids teljesítményének függvényében fogja kapni fizetését.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a klubhoz kerültem, szeretném élvezni a labdarúgást, és megmutatni mire vagyok még képes” – nyilatkozta Davids a klub hivatalos honlapjának.

Davids korábban megfordult az Ajax, a Milan, a Juventus, a Barcelona, az Internazionale és a Tottenham Hotspur együttesénél is, Hollandiában és Olaszországban mindent megnyert, amit lehetett, valamint van egy Bajnokok Ligája-győzelme és egy UEFA-kupa-elsősége is.

A Pitbull becenévre hallgató játékos a Fülöp Mártont és Priskin Tamást is a soraiban tudó Ipswich Town ellen mutatkozhat be tétmérkőzésen új csapatában.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00
Ezek is érdekelhetik