MU: Amrabat és Reguilón kölcsönbe érkezett, Greenwood a Getaféhoz távozott

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 08:14
null
Szofjan Amrabat kölcsönbe került a Manchester Unitedhez (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási időszak hajrájában az angol Manchester United hosszas tárgyalássorozat végén megegyezett az olasz Fiorentinával a marokkói válogatott Szofjan Amrabat megszerzéséről, aki erre az idényre kölcsönbe került Erik ten Hagékhoz vételi opcióval, miközben a nemi erőszak gyanúja miatt korábban őrizetbe vett Mason Greenwood a spanyol Getaféhoz került.

 

A manchesteriek hivatalos honlapjukon számoltak be róla, hogy Amrabat egy idényre kerül kölcsönbe a csapathoz a Ferencváros Európa-konferencialiga-ellenfelétől, a Fiorentinától, melynek ő volt az egyik legdrágább játékosa a maga 30 millió eurós értékével.

A 49-szeres marokkói válogatott, világbajnoki elődöntős védekező középpályás iránt régóta érdeklődtek Erik ten Hagék, ám csak most sikerült megegyezni a feleknek.

Az előző idényben Európa-konferencialiga-döntőt is vívó 27 éves marokkói többek között a világbajnokságon nyújtott teljesítményével irányította magára a sztárcsapatok figyelmét, ám télen még nem váltott.

Az MU az ablak utolsó napján egyébként még két játékost igazolt, a csapattal egyéves szerződést kötött a rutinos, 35 éves védő, Jonny Evans, aki az MU-ban nevelkedett, az első csapatban 198 mérkőzésen lépett pályára, s a Leicester Citytől érkezett. Mellette a Tottenhamtől kölcsönbe érkezett ugyancsak erre az idényre a Real Madridnál nevelkedő spanyol bal oldali védő, Sergio Reguilón.

 



Az MU nyáron Mason Mountot, André Onanát, Rasmus Höjlundot és Altay Bayindirt szerezte meg.

A csapattól időközben távozott a fiatal angol támadó, Mason Greenwood, akit még 2022 januárjában vádoltak meg nemi erőszak gyanújával, majd bő egy évvel később ejtették azokat. Ennek ellenére a játékosra nem tartottak igényt a klubnál, és a 2023–2024-es idényre kölcsönadták őt a spanyol élvonalbeli Getafénak.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
17 perce

Olaszország: elítélték a Davide Astori haláláért felelősnek tartott orvost

Olasz labdarúgás
2025.03.04. 20:29

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
2025.03.04. 12:22

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 17:05

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41
Ezek is érdekelhetik