PL: De Gea távozik a Manchester Unitedtől – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 16:19
null
David de Gea elhagyja a Manchester Unitedet (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United és spanyol kapusa, David de Gea is bejelentette, hogy elhagyja a „vörös ördögöket”.

 

A 32 éves, 45-szörös spanyol válogatott kapus még 2011-ben, 12 évvel ezelőtt érkezett Manchesterbe az Atlético Madridtól, s minden sorozatot figyelembe véve 545 mérkőzésen védte a United kapuját. 590 kapott gól mellett 190 meccsen maradt érintetlen a kapuja – utóbbival megdöntötte Peter Schmeichel klubrekordját.

De Gea angol bajnokságot, FA-kupát és Európa-ligát egyszer, angol Ligakupát kétszer nyert a manchesteriekkel, s kétszer is az idény legjobb kapusának választották meg.

A hírek szerint, bár nemrég közel állt hozzá, hogy új szerződést írjon alá a spanyol kapus, az utolsó pillanatokban meghiúsult a kontraktusa, s mivel eddigi szerződése 2023. július 1-ig szólt, jelenleg szabadon igazolható.

A „vörös ördögök” sajtóinformációk szerint közel állnak hozzá, hogy szerződtessék az olasz Inter kameruni kapusát, André Onanát.




Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
7 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
7 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
10 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53
Ezek is érdekelhetik