PL: már nem Claudio Ranieri a Watford vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 19:42
null
Nem tartott sokáig a kaland a Watfordnál (Fotó: AFP)
A kiesés ellen harcoló Watford vezetői úgy döntöttek, menesztik Claudio Ranierit a csapat vezetőedzői posztjáról, miután az utolsó helyen álló csapat a hétvégén 3–0-ra kikapott a Norwichtól, így mindössze 13 PL-mérkőzés után távoznia kell az olasz trénernek – jelentette az MTI.

 

A kiesés elkerüléséért küzdő Watford labdarúgóklubja menesztette Claudio Ranierit a vezetőedzői posztról. Az angol élvonalbeli bajnokságban utolsó előtti, 19. helyen álló együttes múlt pénteken 3–0-ra kapott ki otthon a Norwich Citytől, így az október elején kinevezett 70 éves olasz szakember 13 Premier League-mérkőzésen mindössze hét pontot tudott szerezni a csapattal.

Azt egyelőre nem jelentették be, ki lesz Ranieri utódja, de a Watfordnak 2019 szeptembere óta hatodik alkalommal lesz új vezetőedzője, a 2012-es tulajdonosváltás óta pedig már a 15. szakember ül majd le a kispadra.

A 2015–16-os idényben a Leicester Cityvel meglepetésre bajnoki címet nyert Ranierinek eredetileg két évre szólt a szerződése a klubnál.

A Watford a legutóbbi nyolc bajnokijából hetet elveszített, jövő szombaton pedig a sereghajtó Burnley vendége lesz a kiesés elkerüléséért vívott harc szempontjából fontos összecsapáson.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

Ranieri: A Roma minden labdáért harcolt, de továbbra is 50-50 a továbbjutási esély

Európa-liga
2025.03.07. 08:33

Az Everton és a Fulham is könnyedén továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.01.09. 22:56

Megvan a visszatérő Ranieri első győzelme az AS Roma vezetőedzőjeként

Olasz labdarúgás
2024.12.07. 22:40

Serie A: Ranieri jött, látott, de Lukaku góljával a Napoli győzött

Olasz labdarúgás
2024.11.24. 20:41

Ranieri veszi át az AS Roma irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2024.11.14. 15:47

Régi-új ismerőssel oldhatja meg problémáit a Roma – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2024.11.13. 11:48

Ten Hag, Montella és Ranieri is képben az AS Románál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2024.11.12. 13:04
Ezek is érdekelhetik