Atlétika: megfosztották londoni bronzától a magasugró Skolinát

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 19:13
Az orosz magasugró Szvetlana Skolinát doppingvétség miatt megfosztotta a 2012-ben, Londonban szerzett olimpiai bronzérmétől a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) – írta az MTI.

A CAS szerdai ítélete szerint Skolina eltiltását négy évről két év kilenc hónapra csökkentették, de a 2012. július 16. és 2014. december 31. között elért összes eredményét megsemmisítették, így a 2013-as világbajnoki aranyérmét is elvették tőle. A londoni olimpiai döntőt július 27-én rendezték.

A döntés egyben azt is jelenti, hogy a bronzérmet a 2017-ben olimpiai bajnokként, háromszoros Európa-bajnokként és kétszeres világbajnoki ezüstérmesként visszavonult spanyol Ruth Beitia kapta.

A CAS négy visszavonult orosz atlétát is eltiltással büntetett doppingvétség miatt. Andrej Szilnovot, a magasugrás 2008-as, valamint Natalja Antyuhot, a 400 méteres gátfutás 2012-es olimpiai bajnokát egyaránt négy évre tiltották el, de az ötkarikás aranyérmeiket megtarthatják.

A mintája újraelemzésekor tiltott szteroidhasználattal fennakadt Szilnov 2019 júniusáig az Orosz Atlétikai Szövetség alelnöke volt.

Az 1500 méteres síkfutás 2006-os fedett pályás világbajnoki ezüstérmese, Jelena Szoboljeva nyolc, a 2013-as vb-n ötödik helyezett kalapácsvető, Okszana Kondratyjeva pedig négy évre szóló eltiltást kapott, holott mindannyian elmúltak 35 évesek, és már visszavonultak az élsporttól.

Az ugyancsak visszavonult magasugró, Ivan Uhov eltiltását négy évről két év kilenc hónapra csökkentették. Neki korábban vissza kellett adnia a 2012-ben szerzett olimpiai aranyérmét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13
Ezek is érdekelhetik