Életkorom és személyes emlékeim jóvoltából talán megbocsátható, hogy a mai, ezúttal is biztosan sikeres Gyulai Memorial kapcsán nekem az elnevezés első tagja a hangsúlyos. Gyulai. „A” Gyulai. Vagy – hétköznapian, neki is tetszőn – a Gyulai „Pista”.
Ennek oka nemcsak az, hogy a „memorial” magyar megfelelője, az „emlékmű” találóbb, lévén magyar a verseny, miközben elfogadom, hogy az atlétikai versenyek közötti rivalizálásban a memorial jobban cseng a határainkon túl.
Hát még ha Gyulai…
Ha nem akarják, ne higgyék el, de éppen ma, a verseny előtti nap délelőttjén bukkantam rá a Népsportban egy 1963-as tudósításban, hogy a Budapest-bajnokságon Gyulai István (Bp. Honvéd) 200 méteren beállította az egyéni csúcsát (21.2), a 4x100-as váltóval pedig rekordot döntött (40.4). Hogy aztán nyár végén az universiadén Csutorás Csabával, Mihályfi Lászlóval és Rábai Gyulával megnyerjék a versenyt Porto Alegrében. Ami nagy szó volt akkoriban, de a lényeg: a vér nem vált vízzé.
De ez már egy másik történet, azé, hogy magától értetődően tört be sportágában a vezérkarba, higgyék el, az akkori teljhatalmú szövetségi elnök, Primo Nebiolo nem vett akárkit maga mellé. Persze vele nem volt nehéz dolga, ha másért nem, hát azért, mert hat nyelven beszélt. Mutassanak nekem ma egy-két-három (több aligha van, még annyi sem) sportriportert, aki szinkronban két nyelven képes levezetni egy magyar-osztrák közös szórakoztatóműsort – élvezetesen.
Messze vagyok a mai Bregyó közi ünneptől, de hát „the memorial is the memorial”, vagy ahogy én mondom: az emlékmű az emlékmű.
Gyulaiék esetében azért is, mert a szövetség elnöke nem véletlenül a fia, Miklós. És a másik gyermek, Márton is a sportágban szorgoskodik, tevékeny jelenlétük az atlétikában sokat, ha nem a legtöbbet adja a Bregyó közi ünnep népszerűségéhez, és – mert talán ez a legfontosabb – az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnoksághoz.
Igen, a Gyulai név rang az atlétikában, s hogy a verseny is keresett lett, az persze az utódok dicsősége is. Minden tiszteletet megérdemelnek a viadal Gyulaikon túli közreműködői (ma és visszamenőleg 2011-ig) a világcsúcstartóktól, a nagy bajnokoktól a távolugrógödör utolsó homokszeméig, mert eleget tettek, tesznek annak, amit egy emlékmű megkövetel. Mert ugyebár nem árt tudni, hogy a dolga nem az, hogy jól tűrje az időnkénti koszorúzást, hanem hogy figyelmeztessen az alkotás méltó továbbépítésére.
Ma memorial, augusztusban világbajnokság.
Az erős jelen az erős múltból táplálkozik.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!