![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/jGwbXl8NfO_CizRzp8-Z_to9IG1-gyCD7PBRgkOxx6A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjY2U5YzQ5MmIwOTRkMTA4NWJkMDI0NWU3OTg3NjU2.webp)
Mint a közvetítésben is látszott, a Kozák Luca melletti pályán futó amerikai Masai Russell felborította az egyik gátat. Suba László szerint ez természetesen megzavarta a magyar atlétát, ahogyan egy pályaszomszéd ilyen hibája mindig befolyásolja a mellette futó teljesítményét, csakhogy:
„A gát nem jött át a pályára, ennek következtében visszavontuk az óvást, mert úgy ítéltük meg, hogy nem fogják tudni elfogadni” – mondta a tréner a Sportrádió megkeresésére.
Suba elmondta, a bemelegítés nagyon jól sikerült, meg volt róla győződve, hogy a 12.73-nál sokkal jobb eredményt ér el tanítványa az elődöntőben, akár egyéni csúcsot is.
„De azt nem feltételeztem, hogy ez döntőbe jutást fog eredményezni – tette hozzá Suba László, aki szerint a tengerentúliak pillanatnyilag jelentős lépéselőnyben vannak. – De bízom az európai edzőkben, mint ahogyan a saját tanítványaimban is. Jövőre, az olimpián mindenképpen szeretnénk döntőbeli szereplést, de legalább a döntőhöz nagyon közeli helyen végezni.”
A FUTAM