Ferencváros: Megtanultuk a leckét – Dibusz Dénes

– Izgul?
– Nem használnám ezt a szót, mert azt jelentené, hogy nem tudjuk, mit rontottunk el szerdán, és nem tudjuk, hogyan kell futballoznunk a keddi visszavágón – felelte a Nemzeti Sportnak Dibusz Dénes, a Ferencváros 29 esztendős kapusa. – Erről viszont szó sincs, tisztában vagyunk vele, mi hiányzott a győzelemhez Norvégiában, és azzal is, hogyan kell futballoznunk a Groupama Arénában, hogy elérjük a célunkat.

– Akkor árulja el, mi hiányzott?
– Az első félidőben ugyanolyan magas szinten futballoztunk, mint három korábbi meccsünkön, a fordulás után viszont rendre rosszul helyezkedtünk, nem úgy vettük fel a pozíciókat, hogy kisegíthessük egymást. A Molde kétgólos hátrányban is ugyanazzal próbálkozott, mint az első játékrészben, ám míg akkor szervezetten védekeztünk, a fordulás után valamiért megzavarodtunk. A meccs utáni napokban egyórás videoelemzésen veséztük ki a hibákat, úgyhogy a visszavágón nem fordulhat elő, hogy ismét ennyit rontsunk védekezésben. Bármivel is próbálkozzon a Molde, nem tud meglepni minket. A kétmeccses párharcnál sokat számít, hogy a két találkozó között melyik együttes tud jobban felkészülni a visszavágóra, melyik fél tanul többet az első találkozóból. Bízom benne, hogy megtanultuk a leckét, és túljutunk a norvég bajnokon.

– A visszavágón a taktika dönthet vagy a mentális állapot?
– A meccs sok apró részletből áll össze: taktika, fizikai állapot és mentális erő. A megálmodott játék megvalósításához kifogástalan erőnlét kell, de úgy érzem, ezen a téren nem lesz probléma. A mentális erőre pedig akkor lehet szükség, ha a labdarúgó holtpontra jut, és át kell lendülnie a nehézségeken. Az eddigi BL-selejtezőkön bizonyítottuk, hogy mentálisan sem könnyű megroppantani minket, ezért most is bizakodva várhatjuk a vissza­vágót.

– A BL-selejtezős ellenfeleket nézve bravúrnak számítana a főtábla elérése?
– Igen. A Celtic és a Dinamo Zagreb elleni párharcban olyan csapatot búcsúztattunk, amilyen ellen a magyar klubok általában elbuknak. Az egyik kiejtése is bravúrnak számított volna, arra pedig régóta nem volt példa, hogy magyar együttes rövid időn belül két ilyen kaliberű ellenfelet győzzön le. Mindkét mérkőzés előtt hallottunk olyan hangokat, hogy itt a végállomás, aztán mégis felborítottuk a papírformát. Az eddigi menetelésünk és az idegenbeli három három után kezdjük úgy érezni, hogy innen csak mi ronthatjuk el, ami persze nem igaz, mert ellenfél is lesz a pályán. Mindenesetre úgy akarunk bejutni a csoportkörbe, hogy senki se mondhassa, hogy nem érdemeltük meg.

– Az előző idényben hatalmas sikert jelentett az Európa-liga-csoportkör. Egy évvel később ott tartunk, hogy valamennyien csalódottak lennének, ha az El-ben kellene folytatni?
– Nyilván csalódást jelentene, de nem azért, mert lebecsüljük a másik sorozatot, hanem mert nyáron a Bajnokok Ligája-csoportkört tűztük ki célként, és már csak egy lépés választ el az elérésétől. Épp ezért nem is szeretnék az Európa-ligáról beszélni, csak az jár a fejemben, hogy túljussunk a norvég bajnokon.

– Látta a huszonöt évvel ezelőtti BL-menetelésről készült dokumentumfilmet?
– Épp a Dinamo Zagreb elleni selejtező előtt néztem meg, mondhatjuk, jó volt az időzítés. Érdekes volt visszanézni, hogyan élték meg a csoportkörös szereplést az akkori játékosok, és mit jelentett a Fradi BL-menetelése az országnak és a szurkolóknak. Mi is szeretnénk valami hasonlót átélni, és legalább annyi örömet szerezni a drukkereinknek.

– Huszonöt év múlva szívesen szerepelne hasonló dokumentumfilmben?
– Természetesen. Rajtam semmi sem múlik.

– Személy szerint mit jelentene önnek a Bajnokok Ligája-csoportkör?
– Olyan álom beteljesülését, amely két-három éve még elérhetetlennek tűnt. Akkor gondolni sem mertünk arra, hogy valaha is BL-főtáblán szerepelhetünk. Tavaly már éreztük, hogy jó úton indultunk el, most pedig ott tartunk, hogy egyetlen lépés választ el a célunktól.

– Pécsen, kisgyerekként nézte a BL-meccseket?
– Az biztos, hogy piros betűs ünnepnek számított, de mivel későn kezdődtek a találkozók, megesett, hogy a szüleim csak az első félidőt engedték megnézni, utána mennem kellett lefeküdni. Az egyik ilyen élénk meccsélményem az emlékezetes Manchester United–Bayern München döntő volt. Amikor elmentem aludni, még a németek vezettek, aztán a reggeli híradóból tudtam meg, hogy az angolok fordítottak.