BL-döntő: a jobb csapat nyer, vagy az, amelyik megérdemli?

MIÉRT NYER A BAYERN?

Volt már nehezebb feladatom is az életben, minthogy a mai csúcsmérkőzés, a futball ünnepe (pffff, de közhelyes) előtt érveket sorakoztassak fel a Bayern München győzelme mellett. Megfordítva: a Chelsea sikere mellett gyakorlatilag „a labda gömbölyű és a futballban bármi megtörténhet″ frázisokat lehetne pufogtatni, de teljesen felesleges, hiába való.

Amíg Karesz kollégám vért izzadva, gyöngyöző homlokkal, már-már Ruttner György-i magasságokba emelkedve kutatja a kiskapukat a Chelsea győzelmének alátámasztására, addig én biztos vagyok benne, hogy a futball „jogrendszerében" ma este csakis a Bayern lehet Európa bajnoka.

Nincs annyi REAC-labdarúgó, szlovákiai Tippmix-szelvény, amelynek hatására ma nem a müncheni játékosok emelik fel serleget.

Ami az érvrendszert illeti: először is, a Bayern jobb csapat, mint a Chelsea – ez ebben a szezonban tökéletesen bebizonyosodott. Az évek folyamán több százmillió fontból felpuffasztott londoniak könnyed 25 ponttal maradtak le a bajnok Manchester City mögött a Premier League-ben. Ezzel szemben a Bayern pár fordulóval a bajnokság vége előtt a Dortmund elleni meccsen akár be is foghatta volna a végső győztes Borussiát. Egy csapat erejét pedig a hosszú, sok mérkőzéssel járó sorozatok (értsd: bajnokság) mutatják meg igazán.

Aztán ott van a két csapat BL-elődöntője. A Chelsea-játékosok hátát gyakorlatilag a Barcelona elleni mindkét meccsen feltörte a saját hálójuk az egy szem Didier Drogba kivételével, aki néha egészen a felezővonalig is előre merészkedett. A Bayern ezzel szemben a Real Madrid elleni mindkét meccsén legalább egyenrangú ellenfele volt José Mourinho félelmetes armadájának. Azt pedig a mostani szezon bizonyította, hogy a Barca–Real összevetésben a matekórán megszokott „kacsacsőr″ már inkább utóbbi felé nyitott – már, ami a csapat erősségét illeti.

Na és a játékosok. Bár kétségtelen, hogy a Chelsea-ben is vannak nagy sztárok, a két legjobb futballista ma este a Bayern mezében lép pályára. Franck Ribéry és Arjen Robben játéktudásával egyik londoni sem vetekedhet. Egyikőjük a mai mérkőzést is könnyedén eldöntheti.

Ha ez nem elég, akkor van még egy jolly joker a pakliban: ki ne tudná, a Bayern hazai pályán vívhatja meg a BL-döntőt. Ez óriási, és minden bizonnyal behozhatatlan előny lesz a bajorok számára....

SOMLÓVÁRI DÁVID

MIÉRT NYER A CHELSEA?

Azért, mert megérdemli! Az a csapat, amelyik legyőzi a Barcelonát, és a visszavágón sem kap ki – ebben az idényben két meccs során eddig csak a Chelsea és a Valencia maradt veretlen a katalánokkal szemben, de utóbbi nem győzött –, az a gárda, amelyik mindegyik BL-meccsén gólt tud szerezni, és a nyolcaddöntőben vesztett állásról képes fordítani (a Napoli ellen az első meccset 3–1-re elveszítette a Chelsea), az nem véletlenül jut el a Bajnokok Ligája fináléjáig. Még akkor sem, ha jó néhány meccsen nem tudott olyan meggyőző játékot nyújtani, mint ahogy azt a szurkolók elvárnák egy BL-döntőbe jutott csapattól.

Ugyanakkor nemcsak a Chelsea, hanem Roman Abramovics is megérdemelne már egy BL-trófeát. Az orosz milliárdos rengeteget áldozott a klubra 2003 óta, és ő nem az a fajta befektető, aki az elvárt sikerek elmaradása esetén ott hagy csapot, papot – sorsára hagyja az évek során a tulajdonosának teljesen kiszolgáltatottá váló klubot. Irányítása alatt ugyan a klub történetének legsikeresebb időszakát produkálta a Chelsea három bajnoki címmel és négy FA-kupa-elsőséggel, de a BL-győzelem még nagyon hiányzik a gyűjteményből.

Abramovics mellett jó néhány futballista is sokat tett azért az elmúlt években, hogy a Chelsea velük együtt feljusson Európa csúcsára. Petr Cech, John Terry (igaz ő ma nem játszik a döntőben), Ashley Cole, Michael Essien, Frank Lampard és persze az elnyűhetetlen Dider Drogba már a 2000-es évek közepétől ezért harcol, és akkor is kitartotta a csapat mellett (persze ehhez a fontmilliós keresetek is nagyban hozzájárultak), amikor kevés esély mutatkozott a végső sikerre. És azt most tegyük félre, hogy melyik játékos mennyire szimpatikus emberileg...

Azt tartom, hogy aki fáradhatatlanul, megalkuvás nélkül dolgozik egy nemes cél érdekében, annak az élet előbb-utóbb visszaadja azt, amit korábban elvett, és előbb-utóbb révbe ér. Aki 2008-ban látta elcsúszni John Terryt az MU elleni BL-döntő sorsdöntő tizenegyesénél, vagy látta sírni Drogbát, miután 2009-ben Andrés Iniesta góljával a hosszabbítás perceiben a Barca búcsúztatta a kékeket, az pontosan tudja, a Chelsea rettentően sokat szenvedett azért, hogy végre egyszer BL-t nyerhessen.

Ez a mai Chelsea már nem tudja azt a látványos, szinte egész pályás letámadásból induló futballt játszani, mint a felsorolt nagy generáció fénykorában, de még mindig eredményes tud lenni az európai futball nagyszínpadán. A felsorolt fiúknak pedig, így közeledvén, vagy éppen már túl a harmincon, talán ez lesz az utolsó lehetőségük a végső sikerre.

Sosem voltam Chelsea-szurkoló, de ma hajrá, Chelsea! Hogy miért? Mert megérdemlik!

PÓR KÁROLY