BL-döntő: az UEFA független vizsgálatot rendelt el

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 21:30
null
Illusztráció: AFP
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) független vizsgálatot rendelt el a Bajnokok Ligája szombati fináléját megelőző botrányos történésekkel kapcsolatban – írja az MTI.


Az UEFA hétfő esti közleménye szerint a jelentést független szakértők állítják össze, és a felülvizsgálat elkészítését a portugál Tiago Brandao Rodrigues fogja vezetni, aki pro bono, azaz a közjó érdekében vállalta a feladatot.

Az UEFA kiemelte: a párizsi fináléban érintett valamennyi döntéshozó szerv és résztvevő álláspontját megvizsgálják majd. Minden oldalról bizonyítékokat gyűjtenek, az UEFA pedig a független jelentés kézhezvételét követően tesz majd további lépéseket.

A Real Madrid és a Liverpool összecsapása 36 perces csúszással kezdődött el, az első helyi beszámolók szerint azért, mert a szurkolók késve érkeztek a párizsi Stade de France-hoz. Később azonban kiderült, hogy a létesítmény bejáratainál tumultuózus jelenetek alakultak ki, sokan jegy nélkül vagy hamis jeggyel próbáltak bejutni.

A rendőrség több mint száz embert vett őrizetbe, 230-an megsérültek. A finálé 1–0-s madridi sikerrel végződött.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
6 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
22 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik