BL: óriási meglepetésre a Sheriff nyert a Sahtar ellen

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 20:52
null
Momo Yansane állította be a végeredményt (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában bemutatkozott a főtáblán a moldovai bajnokcsapat, a Sheriff Tiraspol, amely 2–0-ra legyőzte az ukrán Sahtar Donecket.

A Sheriff történelmi első BL-főtáblás gólját a meccset igen agilisen kezdő Adama Traoré szerezte a 16. percben: egy gyors kontra végén kapásból belsőzte a balról érkező labdát 14 méterről a léc alá. A vendégek ugyan többször veszélyeztettek, de a hazaiak sem álltak be kapujuk elé a folytatásban, újabb gól a szünetig már nem esett.

A második félidőben is bő negyedóra után jött a hazai gól: egy újabb balról beadott labdát ezúttal Momo Yansane fejelt 8 méterről határozott mozdulattal a jobb felső sarokba. A Sahtar ugyan az egész mérkőzésen 21 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel – a Sheriff 12-ig jutott, a kaput mégis mindkét brigád négy alkalommal találta el. Hiába a fölény a kapura lövések számában – szögleteknél még meggyőzőbb (17–6 az ukránoknak) –, a szépítés sem jött össze a doneckieknek, így a Sheriff Tiraspol győzelemmel mutatkozott be a Bajnokok Ligája főtábláján.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

D-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–0
(A. Traoré 16., Yansane 62.)

KÉSŐBB
Internazionale (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sheriff Tiraspol 1 1 2–0 +2 3
2. Real Madrid 1 1 1–0 +1 3
3. Internazionale 1 1 0–1 –1 0
4. Sahtar Doneck 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45
Ezek is érdekelhetik