Szuperliga: A német klubok végig a BL-reformot szorgalmazták – Dortmund

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 12:45
null
Watzke és a BVB a BL-ben maradás mellett érvelt (Fotó: AFP)
A német együttesek az európai klubokat tömörítő ECA minden egyeztetésén, így a legutóbbi, vasárnap esti megbeszélésen is a Bajnokok Ligája megreformálása mellett érveltek, szemben az Európai Labdarúgó-szövetségtől önálló Szuperliga létrehozásával – állítja Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezérigazgatója, aki a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott.

 

Az európai topklubok által indítandó Szuperligáról már beszámoltunk: vasárnap éjjel az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, az FC Barcelona, az Internazionale, a Juventus FC, a Liverpool FC, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur közös közleményben jelezte, döntöttek, 2021 augusztusában elindítják a nemzetközi elitbajnokságot.

A ligához további három klub csatlakozását várják az alapítók, sajtóhírek szerint a francia bajnokságot a Paris Saint-Germain, a németet pedig a Bayern München és a Borussia Dortmund képviselhetné állandó tagként.

Ezen értesülésekre is reagálva Hans-Joachim Watzke, a BVB vezérigazgatója a fekete-sárgák hivatalos honlapján tett közzé nyilatkozatot, kijelentve: a Dortmundnak nem áll és soha nem is állt szándékában csatlakozni a Szuperligához.

„Az európai klubszövetség igazgatóságának tagjai vasárnap este virtuális konferencián gyűltek össze, ahol megerősítették a múlt pénteki igazgatósági döntés érvényességét. Ez a döntés arról szólt, hogy a klubok célja az UEFA Bajnokok Ligája reformjának végrehajtása. A tagok egyértelmű véleménye, hogy a Szuperliga létrehozásának tervét elutasítják” – idézi német sportvezetőt a bvb.de.

„Mint az ECA igazgatóságában képviseltetett német klubok, a Bayern München és a Borussia Dortmund minden megbeszélésen száz százalékig egybehangzó véleményt képviseltek” – tette hozzá Watzke.

A tizenkettek vasárnap éjjeli nyilatkozatával egy időben Andrea Agnelli, az ECA eddigi elnöke lemondott a tisztségről, egyúttal csapata, a Juventus kilépett a klubszövetségből. A lépés elsőre megdöbbentőnek tűnt, ám Watzke nyilatkozata rávilágít, Agnelli akaratával ellentétben az ECA elnöksége nem támogatta a Szuperliga megalapítását.

Az olasz üzletember a jövőben a Szuperliga alelnöke lesz a Real Madridot irányító Florentino Pérez mögött, valamint az MU-tulaj Joel Glazer mellett.

Sajtóhírek szerint a PSG eltökéltsége sem teljes: a New York Times riporterének információi szerint az UEFA hétfő délelőtt már döntött is a BL-reformról, azt pedig egyhangúlag fogadta el az európai szövetség végrehajtó bizottsága, többek közt a párizsi klubelnök, Nasszer al-Kelaifi támogatásával.

A Bajnokok Ligája 2024-től újulna meg. Az UEFA tervei szerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszhatna minden részt vevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9–24. helyezettekre rájátszás várna a 16 közé kerülésért.

Eközben a Szuperligában 20 klub indulna, a 12 alapító mellett még három állandó tag, illetve öt csapat az európai topligákban elért helyezése alapján. A mezőnyt két csoportra bontanák, a tíz-tíz csapat ősszel oda-vissza játszana egymással bajnoki lebonyolításban, majd playoff és egyenes kieséses szakasz következne – a legjobb nyolc oda-visszavágós alapon döntené el, ki jut el a májusi döntőbe.

Az UEFA és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, azaz a FIFA is szankciókat ígért azon klubokkal szemben, amelyek elindulnak a Szuperligában.


Legfrissebb hírek

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
4 órája

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
8 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
11 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
11 órája

Boldog születésnapot! Avagy elsőként lépte át a Bayern a 400 ezres taglétszámot

Német labdarúgás
2025.02.27. 16:03

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15

Kompanynak garantált az állása a Bayern Münchennél – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.26. 11:22
Ezek is érdekelhetik