Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

R. D. P.R. D. P.
2026.01.22. 14:12
null
Idén is a BHSE-sporttelep várja a birkózókat januárban (Fotó: Magyar Birkózók Szövetsége)
Az óévhez hasonlóan az új esztendő első hazai birkózóversenyének is a Budapesti Honvéd ad otthont: január 24-én, szombaton délelőtt fél 11-től a BHSE kosárlabdacsarnokában (1134, Dózsa György út 53.) rendezik a felnőtt kötött- és szabadfogású, valamint női válogatót. A tét az U23-as korosztály számára is jelentős, hiszen a nemzetközi szövetség (UWW) februári zágrábi és tiranai rangsorversenyei után márciusban már az U23-as Európa-bajnokság zajlik majd a szerbiai Nagybecskereken – fogalmazott csütörtöki hírlevelében a Magyar Birkózók Szövetsége.

A megméretésen várhatóan mindenki szőnyegre lép, aki 2026-ban címeres mezt szeretne magára ölteni, leszámítva azokat, akik sérülés miatti kényszerpihenőjüket töltik. Ilyen például a világbajnok és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Losonczi Dávid, aki november elején keresztszalag-műtéten esett át, valamint a párizsi olimpikon, kétszeres Eb-bronzérmes Nagy Bernadett, aki szintén térdproblémával küzd.

Izgalmas összecsapásokból azonban így sem lesz hiány, elég csak a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoportot említeni, ahol Losonczi távollétében is klasszisok feszülnek majd egymásnak. Az Európa-bajnok Takács István, valamint a vb- és Eb-bronzérmes Lévai Tamás többek között a vb- és Eb-ezüstérmes Szilvássy Erikkel is megküzd majd a BHSE-sporttelepen, miután utóbbi 2026-tól már az olimpiai súlycsoportban szerepel 82 kg helyett. Szintén három kiemelkedő versenyző csap össze a 130 kilogrammos kategóriában, ahol a vb-ezüstérmes, kétszeres Eb-bronzérmes, immár tatabányai színekben versenyző Vitek Dárius két fiatal kihívóval néz szembe: az U20-as világbajnok és Európa-bajnok Darabos Lászlóval, valamint az U23-as vb- és Eb-érmes László Koppánnyal.

Takács István (balra) és Lévai Zoltán (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

A 77 kilósok között is parázs csaták várhatók, Fritsch Róbert szenzációs őszi teljesítményével, vb-bronzával igencsak stabilnak bizonyult ebben az ötkarikás kategóriában, ám az eggyel lejjebb ugyancsak Európa-bajnok Lévai Levente minden bizonnyal mindent megtesz majd ellene. Levi idősebb bátyja, a vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Zoltán várhatóan a 82 kilóban fog versenyezni. Szabadfogásban az év birkózójának választott Végh Richárd (97 kg) sem dőlhet hátra, hiszen többek között az U20-as Eb- ezüstérmes Arsunkaev Musza is ott toporog a sarkában. A hölgyeknél nagy csata várható az 57 kilogrammos válogatottságért, ahol a felnőttek között kétszeres Eb-ötödik, U23-as Eb-harmadik Szenttamási Róza és a 2022-es budapesti Eb bronzérmese, Dollák Tamara néz majd farkasszemet egymással a Honvédban.

Szenttamási Róza pirosban (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

 

 

Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 10:20

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Birkózás: öt új tag a Hírességek Csarnokában

Birkózás
2026.04.02. 13:25

Birkózás: ötszörös olimpiai bajnok edzője lett a kínaiaknak

Birkózás
2026.03.31. 17:59

Kovács Kálmán: Kíváncsi vagyok, milyen koncepció szerint halad majd tovább a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.03.30. 09:04

Megküzdött a Honvéd a három pontért Karcagon

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 15:50
Ezek is érdekelhetik