Olimpiai aranyérem felemás futócipőben

A napokban a The New York Times hosszú cikket szentelt annak a mozgalomnak, amely azt a célt tűzte ki, hogy Jim Thorpe egyedüli bajnoka legyen az 1912-es olimpia öt- és tízpróba számának, amelytől a következő évben megfosztották, majd a halála után csaknem harminc évvel, 1982-ben felemás módon visszaadtak. A fejlemény apropót ad, hogy bemutassuk a huszadik század hivatalosan is az egyik legnagyszerűbb sportolóját, aki több műfaj klasszisa volt.

A férfi nagy valószínűséggel 1887-ben született, ám ahogyan ez az adat, a hiányos feljegyzések miatt sok más is kétséges vele kapcsolatban. Indiánrezervátumban látta meg a napvilágot az oklahomai Prague (cseh telepesek alapították a várost) közelében. Szüleitől a Wa-Ho-Truck nevet kapta, ami meszkvaki nyelven annyit tesz: Fényes Ösvény.

Ha nem is vezetett kitaposott út a sikerekhez, a férfi sportkarrierje tényleg tündöklőnek hat – egy máig elképesztően méltánytalannak tartott „folttal”. Már fiatalon árvaságra jutott, szülei, illetve korábban ikertestvére elvesztése igencsak megviselte. Ugyanakkor a sportpályán sok pozitív, erőt adó élmény érte. Kosárlabdában, baseballban és amerikai futballban is kitűnt, no meg az atlétikai számokban. Amerikaifocis karrierjét a maga korában legendás Glenn Scobey „Pop” Warner tréner indította el. Már 1911-ben remekelt, szinte egyedül nyerte meg carlisle-i csapatának a Harvard elleni mérkőzést, előfordult, hogy 97 méteres futás után szerzett touchdownt, kétszer az összamerikai válogatottba is beválasztották.

 

 

Az 1912-es stockholmi olimpián atlétikában tündökölt. Ötből négy számban a legjobbnak bizonyulva megnyerte az ötpróbát (ez nem azonos a modern öttusával, mivel távolugrásból, gerelyhajításból, 200 m futásból, diszkoszvetésből és 1500 m futásból állt).

Magasugrásban és távolugrásban is versenyzett, ám nem sikerült dobogóra állnia, ellentétben a tízpróbával, amelyben ugyancsak fölényesen győzött. Eredményei évtizedekkel később is megállták volna helyüket.

Az róla szóló életrajzok némelyikében feltűnik egy érdekes történet, amelyet nem mindenütt említenek meg, ám nagy az esély a valódiságára. A tízpróba második napján felemás cipőben versenyzett, mert nem találta a sajátját, és úgy keresgélt két lábbelit. Az egyik állítólag nagyobb is volt, muszáj volt még egy zoknit húznia. Így sem lehetett utolérni, pedig aznap rendezték az 1500 métert is. Az esetről kép is készült.

Egy másik emlékezetes történet, hogy a svéd király, V. Gusztáv az alábbi szavak kíséretében adta át a tízpróba aranyérmét:

„Uram, ön a világ legnagyszerűbb sportolója!”

Mire Thorpe egyszerűen csak annyit mondott:

„Köszi, király!”

Nagyjából fél évvel később azonban valaki kiszúrta, hogy Thorpe korábban a nyári szünetben másodosztályú baseballegyüttesben játszott, amellyel pénzt is keresett – egyes források szerint havonta már akkor sem jelentős összegnek számító 60 dollárt. Mások is tettek így, csak álnevet használtak, a félig indián férfi azonban saját nevével szerepelt, így könnyen vádolták meg profizmussal. Ez elég volt ahhoz, hogy megfosszák olimpiai aranyaitól, mivel akkoriban igen komolyan vették, hogy profik nem szerepelhetnek az ötkarikás játékokon. A mai szemmel nézve is igazi sportolóalkatnak tűnő, remek fizikumú Thorpe hiába védekezett, hogy nem tudott a szabályról.

Az Amerikai Atlétikai Unió (AAU) mit sem törődött vele, kizárta az amatőrök sorából, sőt a Nemzetközi Olimpia Bizottságnak (NOB) is jelentette az esetet. Pályafutása során sokszor kellett rasszizmussal szembenéznie, helyzetére jellemző, hogy honfitársai tettek sokat az érmek elvételéért…

Egyes források szerint később rengeteget küzdött, hogy visszaszerezze a medáliákat, más életrajzok arról számolnak be, nem foglalkozott vele túl sokat.

„Tudom, hogy megnyertem őket” – jelentette ki, jelezve, így is, úgy is sajátjainak érzi őket.

 

 

Thorpe igazi polihisztornak számított, 1913 és 1919 között baseballozott, a New York Giants, a Cincinnati Reds és a Boston Braves tudta a soraiban, 1916-ban a Cincinnati Redsszel megnyerte a World Seriest. Később az amerikaifutball-ligában szerepelt. Ünnepelt és kedvelt sztár volt, életéről 1951-ben Burt Lancaster főszereplésével készült film. Állítólag 1920-ban részese volt az NFL-előd American Professional Football Association, az AFTA megalapításának, elnöke is volt a szervezetnek. Az Associated Press 1950-ben a 20. század legnagyobb sportolójának választotta, ötven évvel később harmadik lett egy hasonló voksoláson.

Már a nagy gazdasági válság alatt nehezen tartotta el népes családját (háromszor házasodott, nyolc gyermeke született), dolgozott biztonsági őrként, építőmunkásként és árokásóként is. Élete végén végképp elszegényedett, rákkal kezelték, ám csak szívességből, mert fizetni már nem tudott érte. Végül 1953-ban szívroham vitte el.

Halála után sokan küzdöttek, hogy visszakapja aranyérmeit. A törekvést sokáig gátolta, hogy 1952 és 1972 között az amatörizmus elszánt híve, a szintén amerikai Avery Brundage volt a NOB elnöke. Thorpe egyik gyermeke szerint az sem segített, hogy Brundage szerepelt az 1912-es olimpián, és az öt- meg a tízpróbában is jócskán elmaradt apjától, így már csak ezért is akadályozta az aranyak visszaszolgáltatását. Végül 1982-ben jött el az igazság pillanata, Jim Thorpe-ot hivatalosan is ismét a két szám olimpiai bajnokának nyilvánították. Csakhogy azóta két-két elsőt tartanak számon: az érmek elvétele után a norvég Ferdinand Bie lett az öt-, míg a svéd Hugo Wieslander a tízpróba győztese, Thorpe-ot úgy „rehabilitálták” 1982-ben, hogy a két sportolóval együtt tekintették aranyérmesnek. Csaknem hetven évvel a sportoló halála után azonban még mindig vannak olyanok, akik nem tűrik a világ igazságtalanságát, és küzdenek, hogy Thorpe egyedüliként legyen bajnok.

Akárhogyan is, legendáját sosem feledik.

Fotók: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!